Pesti Srácok

Az EU a gabonaszállítási egyezmény végrehajtására szólította fel Moszkvát

Az EU a gabonaszállítási egyezmény végrehajtására szólította fel Moszkvát

Az Európai Unió elítéli, hogy Oroszország felfüggeszti a hajóforgalmat a "fekete-tengeri kezdeményezés" keretében gabona szállítására kijelölt biztonsági folyosón, és arra biztatja Moszkvát, hogy vonja vissza döntését, haladéktalanul kezdje újra a gabonaszállítási egyezmény végrehajtását – közölte az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn. Josep Borrell az Európai Unió nevében kiadott nyilatkozatában kijelentette: kizárólag Oroszország felelős azért a globális élelmezésbiztonsági válságért, amelyet az Ukrajna elleni háború, valamint az ukrán tengeri kikötők orosz blokádja okozott.

– fogalmazott a főképviselő, majd hozzátette: Moszkva célzott intézkedései – beleértve a gabonakészletek megsemmisítését, a termelés megzavarását, valamint a saját élelmiszer- és műtrágyaexportjára vonatkozó korlátozások bevezetését – súlyosbították az élelmezésbiztonság válságát világszerte.

PestiSracok facebook image

– fűzte hozzá az uniós diplomácia vezetője.

Oroszország szombaton jelentette be, hogy – az aznap délelőtt a Szevasztopoli-öbölben a hajóit ért támadás miatt – nem vesz részt a "gabonakezdeményezés" végrehajtásában. Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy a fekete-tengeri flotta hajói, amelyek közreműködtek a gabonafolyosó biztonságának szavatolásában, a támadás célpontjaivá váltak a Szevasztopoli-öbölben. A tárca hétfő este már azt közölte, hogy amíg nem tisztázódik a Szevasztopolban orosz hadi- és polgári hajók ellen szombaton végrehajtott ukrán dróntámadás körül kialakult helyzet, Oroszország felfüggeszti a hajóforgalmat a "fekete-tengeri kezdeményezés" keretében gabona szállítására kijelölt biztonsági folyosón. Az idén július 22-én Isztambulban Oroszország, Ukrajna, Törökország és az ENSZ által megkötött gabonaszállítási egyezmény keretében 397 hajón több mint 9 millió tonna gabona hagyhatta el biztonságban a fekete-tengeri ukrajnai kikötőket, aminek hatására csökkentek az élelmiszerárak a világpiacon. A megállapodás november végén járna le. Moszkva vasárnap közölte, hogy az orosz fekete-tengeri flotta hajóit szombaton megtámadó drónoknak legalább az egyikét a megállapodás alapján megnyitott gabonaszállítási folyosó területéről, egy ukrán vagy nyugati használatban lévő civil hajóról indíthatták el. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfő este arról tájékoztatott, hogy Ukrajna továbbra is végrehajtja a gabonaegyezményt az ENSZ-szel és Törökországgal kötött megállapodások keretében.

Forrás: MTI; Fotó: polishnews.co.uk

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.