Pesti Srácok

Japán a Peking és a Phenjan jelentette fenyegetés miatt növeli a védelmi kiadásait

Japán a Peking és a Phenjan jelentette fenyegetés miatt növeli a védelmi kiadásait

A Kína és az Észak-Korea jelentette fenyegetéssel magyarázta vasárnap a Japánt kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) egyik tagja a szigetország védelmi költségvetésének növelését.

A korábban az ipari tárca élén álló, háromnapos tajvani látogatásra érkezett Hagiuda Koicsi leszögezte: Japán a második világháború után "a béke útjára lépett, és ezen a jövőben sem fog változtatni".

– tette hozzá a tajpeji látogatásra érkezett politikus egy, a japán–tajvani kapcsolatokról rendezett fórumon. Rámutatott emellett arra, hogy Peking is jelentősen növelte védelmi kiadásait, valamint aggodalmát fejezte ki az észak-koreai rakétatesztek miatt, és aláhúzta: ilyen helyzetben "nincs helye félintézkedéseknek". Hagiuda szombaton Caj Jing-ven tajvani elnökkel is találkozott. A felek megegyeztek abban, hogy mélyítik együttműködésüket annak érdekében, hogy biztosítsák a Tajvani-szoros békéjét és stabilitását.

PestiSracok facebook image

Bár Japán hivatalosan nem ismeri el Tajvant önálló államként, Tokiót és Tajpejt szoros gazdasági szálak fűzik össze és egyaránt aggodalommal tekintenek a térségben megnövekedett kínai katonai jelenlétre. Abe Sinzó volt japán miniszterelnök tavaly decemberben azt hangoztatta, hogy Japán és az Egyesült Államok "nem nézne tétlenül" egy esetleges kínai támadást Tajvan ellen. Kína a saját részének tekinti az 1949 óta önálló kormányzattal rendelkező Tajvant, és Peking korábban leszögezte: ha kell, erővel gondoskodik az újraegyesítésről. Kisida Fumio japán miniszterelnök már korábban bejelentette, hogy az ország védelmi kiadásainak arányát öt év alatt fokozatosan a bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékára emelik a mostani 1 százalékról, indoklása szerint az egyre jobban terjeszkedő Kína és a kiszámíthatatlan Észak-Korea miatt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Andy Wong

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.