Pesti Srácok

Orosz hadiipari vezető: nincs lőszerhiány az orosz hadseregben

null

Nem helytállók azok az ukrán és nyugati közlések, amelyek szerint lőszerhiány lépett fel az orosz fegyveres erőknél – jelentette ki pénteken Szergej Csemezov, a fejlett technológiájú ipari termékek gyártását és exportját támogató Rosztyeh állami vállalat vezérigazgatója a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva.

Csemezov szerint a Rosztyeh az orosz védelmi minisztérium megrendelése alapján többszörösére, egyes típusok esetében pedig "több nagyságrenddel" növelte a lőszergyártást. Mint mondta, a "különleges hadművelet" során egyébként valóban rengeteg fogy minden típusú lőszerből, így a töltényekből, a tüzérségi és harckocsilövedékekből, és rakétából is. A vezérigazgató elmondta, hogy az AK–12-es gépkarabélyt az ukrajnai háború tapasztalati alapján "jelentősen továbbfejlesztették", és idén megkezdik a kényelmesebb és ergonomikusabb, módosított változat gyártását.

Közölte, hogy a Rosztyeh vállalat a "különleges hadművelet" igényeihez alkalmazkodva olyan kisméretű felderítő-csapásmérő drónok fejlesztésén dolgozik, amelyek képesek rajban lecsapni. A szerkezetek Csemezov szerint automatikusan derítik fel az ellenséget és koordinálják a tüzérséget. Méltatta a Kalasnyikov cég ZALA leányvállalata által kifejlesztett Lanszet csapásmérő drónt, amelyet szerinte "intenzíven és nagyon hatékonyan" alkalmaznak a háborús övezetekben, mind a frontvonalon történő feladatokra, mind pedig 40–70 kilométeres távolságban az ellenség hátországába való behatolásra. A drón repesz- és kumulatív lőszer hordozására is alkalmas.

Elmondta, hogy a Szuhoj SuperJet utasszállító repülőgép PD–8-as hajtóművének a típustanúsítvány megszerzéséhez szükséges tesztjei a tervek szerint idén befejeződnek. A PD–8 a SuperJethez eredetileg használt külföldi hajtóműveket fogja helyettesíteni. Csemezov szerint az MC–21-es utasszállító repülőgép a tervek szerint 2024 végéig megkapja a sorozatgyártáshoz szükséges tanúsítványt. Közölte, hogy az orosz légiforgalmi hatóság (Roszaviacija) jóváhagyta a PD–14-es hajtóműben és az orosz kompozitokból készült szárnyban a szabványtervhez képest alkalmazandó változtatásokat.

PestiSracok facebook image

Csemezov hangsúlyozta, hogy a Rosztyeh a "barátságtalan országok" ellenállása ellenére sem szándékozik feladni a globális fegyverpiacon elfoglalt pozícióit, de a vállalatcsoport fő erőfeszítései az orosz állami védelmi megrendelések teljesítésére irányulnak.

A RIA Novosztyi szerint Oroszország a világ második legnagyobb fegyver- és haditechnikai exportőre, az elmúlt évtizedben évente mintegy 15 milliárd dollár értékben adott el fegyvert, ebből 13 milliárd dollár értékben a Rosztyeh részét képező Roszoboronexport.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Arkagyij Budnyickij

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.