Pesti Srácok

Ukrán légierő: több mint félszáz rakétával támadtak az oroszok – Oroszország 55 rakétát lőtt ki Ukrajnára

Ukrán légierő: több mint félszáz rakétával támadtak az oroszok – Oroszország 55 rakétát lőtt ki Ukrajnára

Oroszország 55 rakétát lőtt ki Ukrajnára, ebből a légvédelem 47-et semmisített meg, három H–59-es rakéta pedig nem ért célba – közölte csütörtökön az ukrán légierő parancsnoksága. A hadijelentés szerint a különböző típusú nagypontosságú rakétákat két, Oroszország területéről indított MiG–31K repülőgépről, valamint a Kaszpi- és a Fekete-tengerről indították.

– konstatálta Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka a Facebookon. Szerhij Popko, a Kijev városi katonai adminisztráció vezetője a Telegramon arról számolt be, hogy a fővárosra mintegy húsz rakétát lőttek ki az oroszok, az ukrán légvédelem azonban valamennyit megsemmisítette. Hozzátette, hogy a kilőtt rakéták darabjainak lezuhanása következtében egy 55 éves férfi meghalt Kijevben, két helyi lakost pedig sérülésekkel szállítottak kórházba. Állítása szerint rendben működnek a kijevi infrastrukturális létesítmények.

A Kijev megyei vezetés közben arról adott hírt, hogy a főváros térségében megrongálódott egy közelebbről meg nem nevezett energetikai létesítmény, valamint károk keletkeztek a polgári infrastruktúrában, családi és többszintes lakóépületekben és járművekben. A megyei vezetés megerősítette, hogy a régióban rendkívüli áramszüneteket vezettek be. Herman Haluscsenko energetikai miniszter a Facebookon közölte, hogy a csütörtöki orosz rakétacsapások miatt a legsúlyosabb helyzet az energiaszolgáltatásban Kijevben, valamint Odessza és Vinnicja megyékben alakult ki. Hangsúlyozta: a szakemberek igyekeznek mihamarabb helyreállítani az energiaellátást.

PestiSracok facebook image

Helyi idő szerint déltájban lefújták a légiriadót Ukrajnában, amely az újabb orosz rakétatámadás miatt kiterjedt az egész ország területére és mintegy négy órán át tartott – számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.

– közölte Olekszandr Horunzsij, az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat szóvivője. A tisztségviselő hozzátette, hogy helyi idő szerint éjféltől délután három óráig két tűz ütött ki az országban, és 35 épületben keletkeztek károk.

– mondta a szóvivő. Pavlo Kirilenko, Donyeck megye kormányzója közben a Telegramon arról tájékoztatott, hogy az orosz erők tűz alá vették Ocseretine települést a régióban, aminek következtében két helyi lakos vesztette életét, legalább egy pedig megsebesült.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Roman Hricina

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.