Pesti Srácok

Tiltakozó jegyzéket adtak át Moszkvában az amerikai nagykövetnek, mert szerintük az USA csak hazudja, hogy nem része a konfliktusnak

Tiltakozó jegyzéket adtak át Moszkvában az amerikai nagykövetnek, mert szerintük az USA csak hazudja, hogy nem része a konfliktusnak

Bekérették az orosz külügyminisztériumba kedden Lynne Tracy moszkvai amerikai nagykövetet, és tiltakozó jegyzéket adtak át neki az Egyesült Államoknak az ukrajnai harci cselekményekben való egyre szélesebb körű részvétele miatt a "kijevi rezsim" oldalán.

Az orosz diplomáciai tárca szerint a nagykövetnek átadott jegyzékben hangsúlyozták, hogy az ukrán fegyveres erők "felpumpálása" fegyverekkel, valamint az orosz katonai és polgári infrastruktúra elleni csapásokra vonatkozó célutasítások átadása egyértelműen bizonyítja azoknak az amerikai állításoknak a "valótlanságát és hazug voltát", amelyek szerint az Egyesült Államok nem részese a konfliktusnak. A misszióvezetővel tudatták, hogy az amerikai fegyverek és katonai személyzet legitim célpontot jelentenek az orosz fegyveres erők számára. Közölték vele, hogy "a jelenlegi agresszív amerikai kurzus, amely minden irányban elmélyíti a konfrontációt Oroszországgal, kontraproduktív". Az orosz külügyminisztérium hangsúlyozta, "hogy a helyzet deeszkalációja érdekében Washingtonnak lépéseket kell tennie, amelyek magukban foglalják az amerikai NATO-katonák és felszerelés kivonását, valamint az ellenséges oroszellenes tevékenység leállítását". A tárca magyarázatot követelt Washingtontól az Északi Áramlat és az Északi Áramlat–2 gázvezetéken történt robbanásokkal kapcsolatban is, továbbá azt, hogy ne akadályozza a felelősök megállapítását célzó objektív vizsgálatot.

Joe Biden amerikai elnök hétfőn látogatást tett Kijevben, ahol újabb, összesen félmilliárd dollár értékű katonai segélycsomagot ígért Ukrajnának. Lynne Tracy nagykövetet legutóbb február 7-én idézték be a tárcához. Akkor azt követelte jegyzékben a minisztérium, hogy az amerikai követség ne avatkozzon be Oroszország belügyeibe. Lynne Tracy, akit 2022 végén neveztek ki az Egyesült Államok oroszországi nagykövetévé, január 30-án kereste fel első alkalommal az orosz külügyminisztériumot, hogy bemutassa megbízólevelének másolatát.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?