Pesti Srácok

A britek szerint az oroszoknak még az ásói is elavultak, amivel lőszer hiányában bunyóznak – A valóság picit máshogyan fest

null

Évtizedek óta visszatérő poén, hogy a brit tudósok lehetetlen és teljesen fölösleges felfedezésein röhög a világ. Ennek az az oka, hogy a brit tudományos akadémia eredményekhez köti a támogatásokat, így szerencsétlen angol tudósok kénytelenek időről időre előállni valami marhasággal, hogy pénzhez jussanak. Nos, úgy tűnik, a szigetország katonai elemzői és hírszerző tisztjei is hasonló elszámolás alapján kaphatják a pénzüket, hiszen a háború kitörése óta ők is leközölnek hetente egy bődületes baromságot. Most sincs ez másképp.

A brit védelmi minisztérium egy Twitter-bejegyzésben tette közzé legújabb jelentését az orosz–ukrán háborúról, amelyben természetesen megint kifejtették, hogy ezek az elmaradott oroszok milyen primitív módon háborúznak (no igen, kecskepásztorok szőnyegbombázása valóban sokkal civilizáltabb).

A tárca jelentésében többek között azt is kifejtette, hogy ezek a barbár orkok kézifegyverekkel és ásókkal támadják meg az ukrán bunkereket. A hiperszuper űrtechnikával készült, NATO-kompatibilis ukrán citadellák ellen természetesen továbbra is esélytelenek, és nem veszik észre, hogy egy trükkös csapdába csalják őket Kijev bátor harcosai.

PestiSracok facebook image

A posztban arra is kitérnek, hogy az oroszoknak még az ásóik is elavultak, hiszen már a krími háborúban is pontosan ilyeneket használtak. Az azért minket is érdekelne, hogy mitől lesz elavult egy ásó? Nem fogja a WiFi-t? (Nem mellesleg túrázásban jártas cimborám kérte, mindenképpen említsem meg, hogy egyszer beszerzett egy német katonai ásót, aminek az első használat közben eltört a nyele, az biztosan nem volt modern.) Mindegy, az angol katonai szakértők biztosan jobban értenek hozzá, még akkor is, ha valahogy elfelejtették, hogy pont ilyen gyalogsági ásók vannak rendszeresítve az amerikai tengerészgyalogságnál, a francia idegenlégiónál és, no hol? Hát a brit különleges egységeknél.

Nem baj, az oroszoké biztosan sokkal rosszabb. Ezúton felszólítjuk az Európai Uniót, a NATO-t és az ENSZ-t, hogy azonnal lássák el Ukrajnát modern ásókkal, amikkel modern gödröket lehet ásni, modern töltéseket emelhetnek, amiket ha az elavult orosz lapátok meglátnak, azonnal kicsorbulnak és lekonyulnak. Csak így menthetjük meg Ukrajnát, és ezáltal a civilizációt. Gyorsan kell cselekednünk, hiszen Ukrajna mindjárt megnyeri a háborút, elfoglalja Moszkvát és letépi Putyin megmaradt heréjét is, de ha késlekedünk, akkor mind meghalunk, és jakut csizmák tapossák Párizs utcáit. Szláv az ork anyja!

A VALÓSÁG NAGYBÁCSI MÁSHOGY LÁTJA

Külön bájt ad a brit hírszerzők által kitalált történetnek az a pár napos hír, amely szerint Zelenszkij ukrán elnök egy lembergi sajtótájékoztatója során fegyver- és lőszerhiányra panaszkodott. Ugyanerről a problémáról értekezik visszatérően az egyik legnevesebb és kérdőjelek nélkül Kijev-pártinak nevezhető elemző, Tom Cooper is, aki szerint hónapokat dobtak ki az ablakon, hogy tankokról és repülőgépekről társalogjanak a nyugati politikusok, miközben gyalogsági nehézfegyverekre (aknavetők, géppuskák stb.), tüzérségre és légvédelmi eszközökre lenne szüksége azonnal az ukrán védőknek, hogy megállítsák az orosz inváziót. Az ilyen hírszerzési jelentések, amiket a haladó sajtó (akiket Tom Cooper a Russian Todaynél is hitványabb propagandának tart) lelkesen terjeszt, csak azt a célt szolgálják, hogy a nyugati felajánlásokat jobb színben lehessen feltüntetni azok a választók szemében, akik nem a reál-, hanem a morálpolitikusokat kedvelik, és újságolvasás közben szeretnék jó embernek érezni magukat, akik hozzájárultak Moszkva elfoglalásához és Putyin legyőzéséhez.

Forrás: Twitter; Fotó: Mysovietstuff

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.