Pesti Srácok

A Vatikán is felszólalt a fegyverszállítás ellen

A Vatikán is felszólalt a fegyverszállítás ellen

Nemcsak Kína, hanem a Vatikán is saját béketervet készített az orosz–ukrán konfliktus lezárására. Bár a pápai állam ezt hivatalosan nem jelentette be, néhány részlet így is nyilvánosságra került. Például az, hogy a Vatikán kiemelten fontosnak tartja, hogy kívülálló országok ne vegyenek részt a konfliktusban azzal, hogy fegyvereket szállítanak. A béketerv kiemeli azt is, hogy elsődleges az emberi élet és az egészség megőrzése.

– így fogalmazott néhány héttel ezelőtt, dél-szudáni útja után Ferenc pápa, nem sokkal azelőtt, hogy kiderült: a Vatikán is tervet dolgozott ki az orosz–ukrán háború lezárására. A terv úgy fogalmaz: ezek garanciája a befogadás, a másik kultúrájának és nyelvének tisztelete, valamint az együttműködés minden fél között, ideértve Oroszországot, Ukrajnát és Európát is – írja a hirado.hu. Bár a béketerv nem a Vatikántól, hanem a sajtóból derült ki, mostanra már az is világossá vált, hogy a pápa számára az igazságos béke azt jelenti, hogy az orosz erők kivonulnak Ukrajna területéről, és olyan tárgyalásokról szól, amelyek legalább egy szerződés aláírásához vagy fegyverszünethez vezetnek. A Szentszék szerint kiemelten fontos, hogy kívülálló országok ne vegyenek részt a konfliktusban és a fegyverszállításokban sem. A pápa emellett a Vatikánt javasolja a béketárgyalások helyszínéül, mivel Róma a béke városa.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott néhány napja Ferenc pápa.

Csakhogy a két egymással hadban álló ország talán még sosem volt ilyen távol a békétől, mint most. Ukrajnába hónapok óta egymást követik a fegyverszállítmányok, a tárgyalások pedig már az elején elakadtak, bár az orosz és az ukrán delegáció több alkalommal is találkozott egymással, és Recep Tayyip Erdoğan török elnök is próbált már közvetíteni. Kijev bejelentette: semmilyen engedményre nem hajlandó, amíg az orosz csapatok el nem hagyják Ukrajnát. Zelenszkij ukrán elnök sem a békéről, hanem inkább a harcról beszél. Nem tudtuk, mit hoz a holnap, de világosan megértettük, hogy minden holnapért harcolni kell – fogalmazott videóüzenetében a háború egyéves évfordulóján az ukrán elnök. Ő már korábban arról is beszélt: a békéhez vezető utat nem a béketárgyalások folytatásában látja, hanem egyebek mellett Kijev modern fegyverekkel való ellátásában és a pénzügyi–energetikai stabilitás fenntartásához nyújtott nyugati segítségben.

A Vatikán szerint viszont mindkét félnek fel kellene hagynia a másik támadásával, tárgyalóasztalhoz ülnie és megvitatnia az álláspontokat. A Szentszék mindkét harcoló féllel fenntartja diplomáciai kapcsolatait. Ferenc pápa azt is közölte: tervét szeretné megvitatni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is. A katolikus egyházfő e célból kész Moszkvába is elutazni.

Forrás: hirado.hu; Fotó: MTI/EPA/AFP/Tiziana Fabi

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.