Pesti Srácok

Menczer Tamás: Brüsszel számára a tűzszünet vörös vonalat jelent

Menczer Tamás: Brüsszel számára a tűzszünet vörös vonalat jelent

Brüsszel a háború pártján áll, nem támogatja az azonnali tűzszünetet – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Menczer Tamás azt mondta: Magyarország szerette volna, hogy a háború egyéves évfordulójára készülő uniós dokumentumokban szerepeljen az azonnali tűzszünetre és a béketárgyalások megkezdésére szólító felhívás, azonban ezt Brüsszel elutasította.

– fogalmazott az államtitkár. Hangsúlyozta: a magyar álláspont az, hogy a háborút azonnal meg kell állítani. A műsorvezető kérdésére Menczer Tamás azt mondta: Brüsszelt már a háború kitörése előtt sem érdekelte a kárpátaljai magyarok sorsa; a helyi magyarok jogfosztásban élnek, az anyanyelvük használatának jogát elvették vagy visszaszorították, és számos vegzálásnak vannak kitéve. Hozzátette: mivel a helyzet a háború kitörése óta csak romlott, Magyarország a különböző nemzetközi szervezetekben szóvá teszi a kárpátaljai magyar kisebbség ügyét.

Egy másik kérdésre elmondta azt is, hogy a uniós szankciók célja az orosz gáz és olaj kiszorítása Európából, így a kontinensre kevesebb és drágább energiahordozó érkezik.

PestiSracok facebook image

– szögezte le. Ugyanakkor a kormány mindent megtett az energiabiztonság érdekében, így Magyarországon nem volt ezen a télen sem gond, és az ország energiabiztonságát a kormány a jövőben is meg fogja védeni.

Menczer Tamás a hét elején lezajlott magyar–egyiptomi tárgyalások kapcsán kiemelte, hogy Egyiptom több szempontból is kulcsfontosságú ország: "a békét akaró globális többséghez" tartozik, a migráció megállítása, az energiabeszerzés és a gazdasági együttműködés szempontjából is fontos a szerepe. Hozzátette: a cseppfolyósított egyiptomi gáz néhány éven belül elérhető lehet Magyarország számára is.

Az államtitkár az M1 aktuális csatornán azt is mondta: ha a baloldal nyert volna Magyarországon, akkor elzárták volna az orosz gázt, ami nélkül "nincs magyar gazdaság", és a lakosságot sem lehet ellátni. Menczer Tamás szavai szerint Kocsis-Cake Olivio, a Demokratikus Koalíció politikusa, "Gyurcsány Ferenc legújabb sztárigazolása" azt mondta, hogy a "csövet el kell zárni". Az államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy sem Brüsszel, sem pedig a NATO nem kötelezheti Magyarországot, hogy fegyvereket és katonákat küldjön a háborúba.

– fogalmazott, hozzátéve, hogy erről döntöttek a magyar emberek az országgyűlési választáson. A politikus szerint nagyon fontos a kormány álláspontja.

– fogalmazott Menczer Tamás.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.