Pesti Srácok

Oroszország ragaszkodik hozzá, hogy történjen nemzetközi vizsgálat az Északi Áramlat felrobbantása kapcsán

Oroszország ragaszkodik hozzá, hogy történjen nemzetközi vizsgálat az Északi Áramlat felrobbantása kapcsán

Oroszország sajnálja, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) nem támogatta az Északi Áramlat-gázvezetékek ellen elkövetett diverzánscselekmény nemzetközi kivizsgálását kezdeményező orosz–kínai határozattervezetet, Moszkva ugyanakkor ragaszkodik hozzá, hogy ez a vizsgálat megtörténjen – közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságírókkal.

– mondta a Kreml szóvivője. Peszkov nem fejtette ki, hogy Moszkva milyen konkrét lépésekre készül az ügyben, csak annyit közölt, hogy minden tőle telhetőt megtesz, és továbbra is ragaszkodik a nemzetközi vizsgálathoz.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a tárca honlapján közzétett nyilatkozatában az orosz fél csalódottságának adott hangot a BT-szavazás eredménye miatt. Mint írta, az orosz–kínai tervezet figyelembe vette az összes konstruktívan gondolkodó partner aggályait, tárgyilagos és átfogó vizsgálat lefolytatását indítványozta annak érdekében, hogy bíróság elé állítsák azokat, akik felelősek a polgári infrastruktúra egyik jelentős ipari létesítményét ért, súlyos környezeti és gazdasági következményekkel járó, példátlan szabotázsért. Úgy vélekedett: a Nyugat – azzal, hogy vonakodott másokat is bevonni a német, a dán és a svéd hatóságok folyamatban lévő nyomozásába –, elszalasztotta az esélyt, hogy egyértelmű üzenetet küldjön, miszerint a jövőben nem ismétlődnek meg ilyen támadások.

PestiSracok facebook image

– írta Zaharova, aki leszögezte, hogy Moszkva továbbra is szorgalmazni fogja a felelősségre vonást.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn elvetette az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásának nemzetközi kivizsgálásáról szóló orosz–kínai határozattervezetet. A dokumentumot az ülésen három ország – Oroszország, Kína és Brazília – támogatta, ellenszavazat nélkül, 12 tartózkodás mellett, így az nem kapta meg az elfogadáshoz szükséges kilenc szavazatot. A határozattervezetben azt javasolták, hogy António Guterres ENSZ-főtitkár kapjon megbízást egy független nemzetközi bizottság felállítására, amelynek feladata átfogó, átlátható és pártatlan vizsgálat lefolytassa az Északi Áramlat- és az Északi Áramlat–2-gázvezetékek elleni szabotázs minden vonatkozásával kapcsolatban, beleértve a szabotázs elkövetőinek, támogatóinak, szervezőinek és cinkosainak azonosítását.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Svéd parti őrség

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.