Pesti Srácok

Ukrán parancsnok: hamarosan ellentámadás indul az oroszok ellen

Ukrán parancsnok: hamarosan ellentámadás indul az oroszok ellen

A már négy hónapja védekezésre kényszerülő ukrán erők a "nagyon közeli jövőben" ellentámadást fognak indítani az orosz csapatok ellen – mondta Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka csütörtökön.

– közölte Szirszkij a Telegramon, felidézve a tavalyi év ukrán ellentámadásait, amelyek jelentős területek visszafoglalása révén fordulópontokat hoztak a háború menetében.

Szirszkij egyike volt azoknak a legmagasabb rangú parancsnokoknak, akik a tavalyi ukrán ellentámadás stratégiáját kidolgozták. Az offenzíva során az ukrán hadsereg visszaverte a Kijev elleni orosz támadást, és visszavetette az orosz erőket Kelet-Ukrajnában 2022 második felében. Az ukrajnai frontvonalak nagyrészt megmerevedtek tavaly november óta, amikor az ukrán erők végrehajtották utolsó nagyobb offenzívájukat. Azóta az orosz hadsereg több százezer frissen besorozott tartalékost küldött a frontra, de jelentősebb sikereket nem tudott elérni. Az utóbbi időben a Donyeck megyei Bahmutért folynak a legádázabb harcok. Egy ideig úgy tűnt, az ukrán erők kénytelenek lesznek feladni a várost, de végül mégsem vonultak ki.

PestiSracok facebook image

A tájékoztatás szerint Kijev azt tervezi, hogy az új nyugati fegyverszállítmányok bevetésével erőteljes ellentámadásba lendül. A tavalyi sikeres offenzívákat azt követően tudták megindítani, hogy az orosz hadsereg kimerítette erőit egy-egy nagyobb csata után Kelet-Ukrajnában.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Libkos

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.