Pesti Srácok

Peking alaptalan vádaskodásnak tartja, hogy drónokat exportálna az ukrajnai háborúba

Peking alaptalan vádaskodásnak tartja, hogy drónokat exportálna az ukrajnai háborúba

Peking alaptalan vádaskodásnak tartja, hogy drónokat exportálna az ukrajnai háború bármely hadviselő felének, de a hatóságok figyelik, mely országokba irányul a drónexport – közölte szerdán a kínai kereskedelmi minisztérium. Az ilyen vádat tartalmazó jelentések célja "a kínai vállalatok befeketítése" – olvasható a dokumentumban.

Washington különösen a világ legnagyobb dróngyártójának, a DJI-nak a termékeit látja veszélyesnek, mert kvadrokoptereik jellemzően jelen vannak a frontvonalak mentén. A cég, amelyet bevontak az amerikai exportellenőrzésbe, már korábban közölte, hogy egyaránt felfüggesztette szállításait Oroszországba és Ukrajnába. Az ukrajnai konfliktus kezdete óta csaknem 70 kínai vállalat 26 különböző típusú drónt értékesített Oroszországba. A második legnagyobb szállító az Autel nevű kínai dróngyártó volt, amelynek leányvállalata van az Egyesült Államokban, Németországban és Olaszországban. A közelmúltban elsősorban amerikai részről gyakran hangoztatták, hogy különböző kínai drónokat is felhasználnak az orosz erők Ukrajnában. Ugyanakkor amerikai szakértők megerősítették, hogy ugyanaz a drónmodell például, amelyet ingatlanok felmérésére használnak, bevethetők Ukrajnában is felderítési célokra.

Forrás: MTI; Fotó: CNN

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.