Pesti Srácok

A cseh elnök internálná a nyugati országokban élő oroszokat

A cseh elnök internálná a nyugati országokban élő oroszokat

A nyugaton élő oroszokat a biztonsági szolgálatoknak szigorúan figyelniük kellene – jelentette ki Petr Pavel cseh elnök. Pavel a Szabad Európa Rádiónak adott csütörtöki interjújában fejtette ki azon álláspontját, miszerint „minden nyugati országban élő orosz embert sokkal jobban meg kell figyelni, mint a múltban”. Petr Pavel szerint az oroszokat úgy kellene kezelni, mint ahogy a japánokat kezelték az Egyesült Államokban a második világháború alatt.

– mondta. A cseh politikus összehasonlította a japán-amerikaiakkal való bánásmódot a második világháború idején, amelyet „szigorú megfigyelési rendszerként” és „a biztonsági szolgálatok ellenőrzéseként” jellemzett.

Az Egyesült Államokban a japán származású embereket szögesdróttal körülvett és amerikai katonák által őrzött internálótáborokban tartották fogva, amelyeket Franklin D. Roosevelt elnök hozott létre a második világháború alatt. Körülbelül 120 ezer embert – többségük amerikai állampolgár – érintett ez a lépés, amelyért az amerikai kormány azóta bocsánatot kért és több mint 1,6 milliárd dolláros jóvátételt fizetett.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Pavel.

A cseh elnök arról is beszélt, hogy határozott beszédet vár el, amikor Ukrajna hosszútávú támogatásáról van szó. Arra a kérdésre, hogy értékelje az ukrán ellentámadás első napjait, Pavel azt mondta, hogy az eddigieket „alakító hadműveletnek” nevezné, mivel szerinte az „igazi ellentámadás” még nem kezdődött el.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.