Pesti Srácok

Mi lesz az ukrán ellentámadás vége, melyik fél bírja tovább a háborút?

null

Néhány napig úgy tűnt, nagy pofont kapnak az ukránok, de most lehetséges, hogy mégis megreccsentek az orosz védelmi vonalak – írja a privátbankár.hu. A lap szerint az első napokban nagyon úgy tűnt, hogy ukrán szempontból a legrosszabb forgatókönyvek kezdenek megvalósulni, a helyzetet tovább komplikálta a Nova Kahovka-i gát felrobbantása is, amely részben új helyzetet teremtett a fronton is, másrészt az információs térben is elnyomta a más frontszakaszokról érkező híreket.

A privábankár.hu szerint az aggasztó jelek már azelőtt gyűlni kezdtek, hogy ukrán és nyugati tisztviselők informálisan valamikor június 7-9. között elismerték volna, hogy az offenzíva bizony már elindult. Voltak ukrán és nyugati források, amelyek szerint ezekkel semmi baj nem volt, hiszen csupán előkészítő, az orosz ellenállást és védelmi pozíciókat felderítő próbálkozásokról volt szó, amelyek a „csatatér alakítását” szolgálják az offenzíva előtt.

De nem lehet nem elgondolkozni: ’fegyveres felderítés’ – minek a felderítése? És milyen célból. Ha az ukrán hírszerzés eddig nem gyűjtött elég információt az orosz állásokról saját és NATO forrásokból, <…>, akkor az ukrán haderő jobban tenné, ha nem indítana semmilyen támadó hadműveletet ebben a térségben.

PestiSracok facebook image

– írják.

– teszik hozzá.

Nagyon úgy tűnt tehát, hogy az egyenetlenül kiképzett ukrán katonák és altisztek, illetve a sok esetben még a rugalmatlan, felülről meghatározott haditervekre épülő szovjet doktrína szerint képzett főtisztek nem voltak képesek arra, hogy a szívós és bátor védekezés, illetve az orosz gyengeségeket kihasználó ellentámadások után most hatékony, nagyszabású offenzívát vezessenek erős orosz állások ellen.

A nyílt, hatalmas terep azt is jelenti, hogy az ukránok bármilyen nagyobb csapatkoncentrációját legalább 40 kilométeres távolságból észlelni tudják az oroszok drónok és más felderítési eszközökkel. Mivel egy páncélos hadoszlop maximális haladási sebessége még jó minőségű utakon sem nagyon lehet több 15-20 kilométernél óránként, ez sok időt biztosít az oroszoknak a felkészülésre és reagálásra, még akkor is, ha saját parancsnoki láncolatuk elég lassan is tud reagálni az új fejleményekre.

Ezen kívül, az ukránok nem vonhatnak össze túl nagy egységeket, mert túl vonzó célpontot jelentenének az orosz tüzérségnek és légierőnek, ráadásul elég aknamentesítő jármű nélkül nem tudnak széles sávokat megtisztítani az orosz aknamezőkön.

– olvasható a cikkben.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy közben beérkezhet az ellenséges erősítés is, illetve az oroszoknak is vannak olyan tüzérségi eszközeik, amelyekkel néhány perc alatt új aknamezőket lehet telepíteni.

Ilyen körülmények között néhány kilométer megtétele is igen nehéz ügy még akkor is, ha minden jól megy.

Azonban a háború korábbi szakaszaiban azt is láttuk, hogy az ukránok a maguk módján – néha nem éppen a bevett nyugati módszereket használva – képesek voltak gyorsan tanulni saját hibáikból és váratlan helyzetekhez jól alkalmazkodni. Azt sem szabad elfelejteni, hogy bármit is gondoljunk az ukrán katonák kiképzettségéről és motiváltságáról, mindkettő átlagosan jóval magasabb szinten lehet, mint a legtöbb velük szembenálló orosz alakulaté. Fontos tényező lehet, hogy az ukránok hetek óta célzottan igyekeztek az orosz hátországban támadni a frontvonal utánpótlását biztosító szállítási útvonalakat, raktárakat és üzemeket, tehát heves harcok idején gyorsan akadozni kezdhet az orosz logisztikai gépezet.

Szóval megintcsak sorsfordító napok és hetek következnek újra az ukrán háborúban. A történéseknek pedig nem csak a háború aktuális állása szempontjából lesz kiemelkedő jelentőségük. Az Ukrajnát pénzzel és fegyverekkel támogató nyugati vezetők, illetve elsősorban Biden amerikai elnök is árgus szemekkel figyelik a fejleményeket.

Ha az ukránok egyértelmű sikereket érnek el, az a nyugati közvélemény szemében is igazolhatja az eddigi politikát, és megnyithatja az utat a további pénzügyi és katonai segélyek irányába. Ellenkező esetben nagy lendületet nyerhetnek azok az elképzelések, hogy Ukrajnát a támogatás csapjainak megszorításával vagy elzárásával mégiscsak valamilyen területi engedményeket is tartalmazó fegyverszüneti vagy békemegállapodásra kell kényszeríteni.

Forrás: privátbankár.hu; Fotó: MTI/AP/LIBKOS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.