Pesti Srácok

Wagner-lázadás – Feloldották az útlezárásokat Oroszországban

Wagner-lázadás – Feloldották az útlezárásokat Oroszországban

Feloldották a korábban elrendelt útlezárásokat az oroszországi főútvonalakon – közölte vasárnap hajnalban a TASZSZ hírügynökség az orosz Szövetségi Közúti Hivatalra hivatkozva.

Ugyanakkor érvényben maradtak a forgalomkorlátozások az M4-es autópályán Moszkva és Tula régióban – írta a hivatal a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.

Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezetője szombaton este jelentette be, hogy visszahívta az orosz főváros felé vonuló zsoldosait annak érdekében, hogy elkerüljék a vérontást. A felfegyverzett orosz zsoldosok 200 kilométerre közelítették meg az orosz fővárost, mielőtt Prigozsin visszavonulásra szólította fel őket. Lapunk is beszámolt róla, hogy a Wagner vezér ellen ejtik a vádakat: a Kreml közlése alapján a Wagner-csoport egyik harcosát sem vonják felelősségre a fegyveres lázadás megszüntetésére irányuló megállapodás részeként. A Wagner-csoport vezére mindezek ellenére is inkább Fehéroroszországba költözik, ami talán mégsem annyira meglepő, hiszen Putyin több interjúban is közölte: egyetlen dolgot tart megbocsáthatatlannak, az pedig az árulás.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.