Pesti Srácok

A brit hírszerzés szerint blokádot készít elő a fekete-tengeri orosz flotta

A brit hírszerzés szerint blokádot készít elő a fekete-tengeri orosz flotta

A brit hírszerzés szerint a fekete-tengeri orosz flotta arra készül, hogy blokádot von az ukrán kikötők köré – közölték londoni védelmi szakértők szerdán.

A brit védelmi minisztérium szerdai jelentése szerint a Szergej Kotov orosz hajó már a Boszporusz és az odesszai kikötő között járőrözik. A hírszerzési jelentés azt állítja, hogy orosz hajók egy csoportja Ukrajnába tartó kereskedelmi hajókat foghat majd el.

Oroszország a múlt héten nem hosszabbította meg az ukrán gabona tengeri szállítását lehetővé tevő, ENSZ- és török közvetítéssel tavaly létrejött fekete-tengeri gabonakezdeményezést. A 2022 júliusában Isztambulban aláírt és már kétszer megújított megállapodás lehetővé tette, hogy Ukrajna a gabonáját az orosz blokád ellenére a Fekete-tengeren keresztül exportálja. Az elmúlt évben csaknem 33 millió tonna gabona hagyta el az ukrán kikötőket.

A brit védelmi minisztérium hírszerzési értékelése szerint amíg érvényben volt a megállapodás, "Oroszország általában tartózkodott attól, hogy a dél-ukrajnai kikötők polgári infrastruktúráját támadja. Mivel Oroszország nem újította meg az egyezményt, a Kreml valószínűleg kevésbé érzi magát politikailag korlátozva, és azért próbál célpontokat támadni Odesszában, mert úgy véli, hogy Ukrajna katonai eszközöket tárol ezeken a területeken." James Cleverly brit külügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy Nagy-Britannia szerint "Oroszország az ukrán élelmiszerexport ellehetetlenítése érdekében civil hajókat is megtámadhat a fekete-tengeri térségben".

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.