Pesti Srácok

A Kreml szerint a NATO hibát követ el az orosz határ felé való terjeszkedéssel

null

Az európai vezetők nem látják be, hogy a NATO hibát követ el az orosz határ felé való terjeszkedéssel – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden.

Peszkov a Vilniusban kedden kezdődő NATO-csúcs fejleményeivel kapcsolatban újságírók előtt úgy vélekedett: az észak-atlanti szövetség közép- és kelet-európai terjeszkedése volt az elsődleges ok, amely a jelenleg fennálló ukrajnai konfliktushoz vezetett. A Kreml szóvivője szerint Svédország várható felvétele a NATO-ba egyértelműen negatív hatással lenne Oroszország biztonságára. Hozzátette: Moszkva a finn csatlakozásra adott válaszokhoz hasonló intézkedésekkel fog reagálni a svéd csatlakozásra. Noha Peszkov csalódottságát fejezte ki Törökország döntése kapcsán, elmondta: Moszkvának nem voltak illúziói azzal kapcsolatban, hogy Ankarának a szövetség tagjaként milyen kötelességeknek kell megfelelnie. Hozzátette: Oroszországnak és Törökországnak ugyan megvannak a maga nézeteltérései, számos dologban mégis azonosak az érdekeik, így Moszkva szeretné továbbfejleszteni kapcsolatait Ankarával.

Peszkov elítélte Emmanuel Macron francia elnök keddi bejelentését is, amely szerint Franciaország nagy hatótávolságú rakétákkal segíti Ukrajnát az Oroszország elleni harcban. A Kreml szóvivője szerint Párizs Kijevnek nyújtott támogatása "hiba, amelynek következményei lesznek Ukrajnára nézve". Peszkov közölte továbbá, hogy a Kreml nyomon követi a vilniusi fejleményeket, alaposan elemezni fogja a NATO-csúcstalálkozón történteket, és egyúttal elítéli a csúcstalálkozó "erősen oroszellenes jellegét".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.