Pesti Srácok

Egy román hajót talált el az oroszok egyik csapása

Egy román hajót talált el az oroszok egyik csapása

Egy román hajóban kisebb károk keletkeztek azt követően, hogy Oroszország csapásokat hajtott végre Dél-Ukrajnában, a Duna mentén a hét elején – közölte a román külügyminisztérium.

Oroszország a hét elején dróncsapásokat hajtott végre a román–ukrán határ közvetlen közelében, Az egyik célpontjuk Reni kikötője volt, és a támadásról készült videók alapján a Duna túloldaláról, Romániából is látni lehetett a csapást. A háború kezdete óta ez lehetett a legközelebbi támadás egy NATO-tagállamhoz. A csapással kapcsolatban a román külügyminisztérium még kedden adott ki egy közleményt, amelyben közölték, hogy egy román hajóban is károk keletkeztek. A hotnews.ro portál szerint a román külügyminisztérium azt írta, hogy csak kisebb károkról volt szó, és a hajó folytatni tudta az útját. A támadásban egyetlen román állampolgár sem sérült meg. A külügyminisztérium közleményében arra utaltak, hogy a támadás célpontjai az ukrán kikötők lehettek, vagyis eszerint értelmezték a történteket.

Forrás: Index; Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még