Pesti Srácok

Nyugati elvárások szerinti katonai diktatúra? – Zelenszkij csak akkor hajlandó választást tartani, ha a nyugat ezt kifizeti neki

null

Volodimir Zelenszkij szerint Ukrajnában csak akkor tarthatnak választásokat a közeljövőben, amennyiben a szövetségesek beszállnak a voksolás finanszírozásába – derült ki az interjúból, amelyet az ukrán elnök Natalija Moszejcsuk újságírónak adott. Zelenszkij kijelentése a választások elhalasztásáról ugyanis nagy port kavart, még Kijev partnerei is felszólaltak az ügyben – írja a Magyar Nemzet.

Az ukrán elnök nemrég aláírta azt a törvényt, amelynek értelmében Ukrajnában kilencven nappal, 2023. november 15-ig meghosszabbítják a hadiállapotot és az általános mozgósítást. Mivel pedig Ukrajna törvényei tiltják, hogy hadiállapot alatt választásokat tartsanak, az eredetileg októberre kitűzött parlamenti voksolást is elhalasztják. Az elnökválasztást csak ezek után, 2024 márciusában rendeznék meg. A hírek hallatán ugyanakkor sokan Kijev szemére vetették, hogy nem éppen a demokráciáról tanúskodik, ha egy országban jó ideig nincsenek választások. Közéjük tartoznak az amerikai törvényhozók is, akik közül többen Kijevbe látogattak augusztus 23-án. Lindsey Graham szenátor például elmondta: Ukrajnának meg kell mutatnia, hogy különbözik Oroszországtól, például abban is, hogy a háború közepén is megrendezi a választásait. Természetesen az ukrán elnök válasza sem maradt el.

– közölte Zelenszkij az interjújában, felhívva rá a figyelmet, hogy békeidőben ötmilliárd hrivnyába (135 millió dollárba) kerül a választások lebonyolítása.

PestiSracok facebook image

– magyarázta. Az államfő kitért rá: megmondta Grahamnek, hogy ebben az esetben Amerikának is választási megfigyelőket kellene küldenie a frontvonalakra, hogy legitim választásokat tarthassanak.

– fűzte hozzá az Euractiv páneurópai híroldal szemléje alapján.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/AP/Ukrán elnöki hivatal sajtószolgálata