Pesti Srácok

Ukrán katonai döntéshozó központra mért rakétacsapásról számolt be az orosz védelmi tárca

Ukrán katonai döntéshozó központra mért rakétacsapásról számolt be az orosz védelmi tárca

Nagy hatótávolságú, tengeri és szárazföldi indítású precíziós fegyverekkel mért csoportos rakétacsapást az ukrán fegyveres erők döntéshozó központjára az orosz hadsereg az éjszaka folyamán - közölte Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a csütörtöki hadijelentést ismertetve. Konasenkov szerint a csapás elérte célját, a célpontot eltalálták. További részleteket ezzel kapcsolatban nem mondott el. A tábornok közölte, hogy az orosz erők Kupjanszk irányában folytatták az előrenyomulást, és különböző frontszakaszokon húsz ukrán támadást vertek vissza. Az ukrán veszteségeket mintegy 625 főben nevezte meg, akik közül szerinte mintegy 230 katona a donyecki régió déli részén dúló harcokban esett el.

A megsemmisített ukrán katonai létesítmények és haditechnikai eszközök között nevezett meg egy vezetésipontot, egy Sz-300-as rakétarendszer rádiólokációs állomását és két indítóállását Mikolajiv megyében, öt lőszerraktárt, valamint öt harckocsit, amelyek közül négyet a zaporizzsjai frontszakaszon tettek üzemképtelenné. Azt mondta, hogy az orosz légvédelem a hadműveleti övezetben négy HIMARS-rakétát és 42 drónt lőtt le.

Az orosz védelmi minisztérium összesítése szerint meghaladta a hatezret a drónok száma, amelyeket az ukrán hadsereg a háború kezdete óta veszített el. Az Ukrajnával határos orosz régiók és az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek több településéről jelentettek dróntámadást vagy tüzérségi csapást a helyi hatóságok. Brjanszk és Kaluga megye légterében három repülőgép típusú drónt lőtt le az orosz légvédelem. Donyecket az ukrán fél kazettás lőszerrel támadta, a Zaporizzsja megyei Nove községben egy civil életét vesztette.

Jan Gagin, a "Donyecki Népköztársaság" Moszkva által megbízott vezetőjének tanácsadója a Rosszija 1 tévécsatornán azt hangoztatta, hogy az ukrán fegyveres erőknek nem sikerült Volodimir Zelenszkij elnököt a Zaporizzsja megyei Rabotine községgel megajándékozniuk az ukrán függetlenség napjára, mert minden támadásukat visszaverték. Jevgenyij Balickij, a zaporizzsjai régió orosz megszállás alá került részének megbízott kormányzója a Telegram-csatornáján azt írta, hogy az ukrán hadsereg erőátcsoportosítást hajt végre Rabotine környékén.

PestiSracok facebook image

Az orosz belügyminisztérium csütörtökön az oroszokkal szembeni erőszakra való felbujtás címén körözést adott ki Adrianna Kurilec ukrán színésznő ellen. Kurilec egy, a háború elején kibocsátott propagandavideóban eljátszotta, hogy sarlóval vágja el egy orosz katonát megszemélyesítő egyenruhás férfi torkát.

Forrás és kép: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.