Pesti Srácok

Volodimir Zelenszkij szerint az ENSZ az agressziók esetén eddig nem bizonyult aktív védelmezőnek

Volodimir Zelenszkij szerint az ENSZ az agressziók esetén eddig nem bizonyult aktív védelmezőnek

Az ENSZ Közgyűlésének terme sok háborút látott már, de a szervezet nem bizonyult aktív védelmezőnek agressziók esetében – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ENSZ 78. ülésszakán elmondott beszédében kedden.

Az ukrán államfő, aki az országát érintő háború kitörése óta először szólalt fel személyesen a világszervezet székházában, Oroszországot azzal vádolta, hogy Ukrajna elleni háborújában fegyverként használja fel az élelmiszert, az energiát, valamint a gyerekeket azáltal, hogy családjuktól elragadva őket, rajtuk keresztül gyakorol nyomást a szülőkre. Volodimir Zelenszkij köszönetet mondott azoknak az országoknak, amelyek támogatták a Fekete-tengeri gabonaszállításokról szóló nemzetközi kezdeményezést, valamint a Gabonát Ukrajnából programot. Országa béketervéről kijelentette: a terv annak az esélyét teremti meg, hogy a modern történelemben első alkalommal egy agressziót a megtámadott fél feltételei alapján zárjanak le. Hozzátette, hogy a békeformulát részben, vagy egészében a világ 140 országa támogatja.

Oroszország azt hiszi, elfáradt a világ

Joe Biden, amerikai elnök az ENSZ Közgyűlése előtt tartott beszédében úgy fogalmazott: azért kell kiállni az Ukrajna ellen történt nyílt agresszió ellen, hogy a jövő agresszorait elriasszák a hasonló cselekedetektől. Az Egyesült Államok elnöke az ukrajnai háborúról szólva úgy vélte, hogy Oroszország azt gondolja, a világ belefárad és hagyni fogja az agresszió folytatását Ukrajnával szemben, éppen ezért az Egyesült Államok, valamint szövetségesei és partnerei folytatják a támogatást Ukrajna szuverenitásának, területi integritásának, és szabadságának védelmében. Joe Biden az Egyesült Államok változatlan támogatásáról biztosította az ENSZ Biztonsági Tanács állandó tagjainak bővítésére irányuló törekvéseket, és kijelentette: tovább folytatják a tárgyalásokat annak érdekében, hogy a testületben további hangok kapjanak teret. Sürgette a nemzetközi pénzügyi intézmények forrásainak növelését annak érdekében, hogy azok az alsó-közepes jövedelmű országok támogatását bővíthessék, emellett sürgette a Kereskedelmi Világszervezet reformját.

PestiSracok facebook image

Az ENSZ Közgyűlésében kedden mondta el beszédét Andrzej Duda lengyel államfő is, aki a hódítás logikájának és határok erőszakos megváltoztatásának megállítását sürgette. Az Ukrajnában zajló háborúval kapcsolatban kijelentette, hogy annak véget kell vetni, nem szabad "befagyott háborúvá" válnia, ami véleménye szerint csak akkor lehetséges, ha visszaáll Ukrajna teljes területi egysége nemzetközileg elismert határain belül.

Kirekesztő lenne a Nyugat?

Ebrahím Raíszi iráni elnök felszólalásában kulturális apartheiddel vádolta a nyugati országokat, és kirekesztéssel, amikor azok iszlám jelképek és vallási szokások ellen hoznak intézkedéseket a szólásszabadság nevében. A perzsa állam vezetője szerint az ilyen lépésekkel a nyugat identitásválságáról akarják elterelni a figyelmet.

Az ENSZ 78. ülésszakának magas szintű politikai hetén a világ állam és kormányfői, illetve kormányainak képviselői vesznek részt, és azon az országuk számára kiemelt ügyeket vázolják fel a világszervezet Közgyűlése előtt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Seth Wenig

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.