Pesti Srácok

Kreml: az orosz elnök nyitott a párbeszédre

Kreml: az orosz elnök nyitott a párbeszédre

Nyitott a párbeszédre az ukrajnai rendezés ügyében Vlagyimir Putyin orosz elnök, de fontosnak tartja az eredményességet – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn, újságíróknak nyilatkozva.

– mondta Peszkov, hozzátéve: Putyin "mindig is a produktív kapcsolatfelvétel híve volt és marad", amely nem magáért a folyamatért, hanem az eredmény eléréséért történik meg. Olaf Scholz német kancellárnak azzal a nyilatkozatával kapcsolatban, amelyben a Putyinnal való tárgyalás lehetőségéről szólt, azt mondta: "aligha mondható el, hogy a mérleg nyelve az orosz érdekek figyelembevétele felé billenne". A feszültség fokozása felé vezető újabb lépésnek nevezte, hogy Lengyelország egy harckocsizó zászlóaljat vezényelt a Fehéroroszországgal közös határára. Kifejezte meggyőződését, hogy Minszk mindent megtesz a biztonság fenntartása érdekében.

Az orosz védelmi minisztérium hétfőn kiadott hadijelentése szerint az orosz erők az elmúlt nap folyamán négy ukrajnai frontszakaszon 11 rohamot vertek vissza, ennek során több mint hétszáz ukrán katona esett el vagy sebesült meg. A tárca "provokációnak" nevezte, hogy hétfő reggel a minisztérium sajtóközpontja nevében az orosz erőknek a Dnyepertől keletre lévő területeken végrehajtott "átcsoportosításáról" értesítették a vezető orosz hírügynökségeket. A hírt, amely szerint a műveletet annak érdekében rendelték el, hogy erőket szabadítsanak fel a más irányokba végrehajtandó támadásokhoz, a TASZSZ és a RIA Novosztyi negyed órával a kiadást követően visszavonta.

PestiSracok facebook image

Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek hétfőn a helyi hatóságok ukrán tüzérségi és dróntámadást. A donyecki térségben lévő Horlivkát kazettás lőszerrel támadták. A Kurszk megyei Popovo-Lezsacsi községnél egy civilt egy drónról ledobott robbanószerkezet megsebesített. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) donyecki parancsnoksága közölte, hogy elfogtak egy ukrán állampolgárt, aki arra készült, hogy a fűtési szezon kezdetén robbantásokat hajtson végre a régió létfontosságú létesítményeiben. A Donyecki Népköztársaság legfelsőbb bírósága hétfőn 30 évi szabadságvesztésre ítélte Oleh Zavaleckijt, az ukrán tengerészgyalogság volt szakaszparancsnokát, amiért tavaly márciusban Mariupolban négy civilt saját kezűleg, további kettőt pedig a társaival közösen agyonlőtt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Kreml/Szergej Gunejev

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.