Pesti Srácok

A konfliktusban való részvételnek tekinti Moszkva az F–16-osok NATO-bázisokról való felszállását

A konfliktusban való részvételnek tekinti Moszkva az F–16-osok NATO-bázisokról való felszállását

Ha az ukrán F–16-os harci gépeket lengyelországi, romániai és szlovákiai bázisokról vetik be orosz célpontok ellen, ezt Moszkva ezen országok részvételének tekinti a konfliktusban – jelentette ki Konsztantyin Gavrilov, a katonai biztonságról és fegyverzetellenőrzésről szóló bécsi tárgyalásokon részt vevő orosz delegáció vezetője.

Az EBESZ-fórum plenáris ülésén tartott beszédében Gavrilov kitért rá, hogy az ukrajnai repülőterekben okozott súlyos károk miatt felmerültek olyan javaslatok, hogy az Ukrajnának átadni tervezett F–16-osok lengyelországi, romániai és szlovákiai légi bázisokról szálljanak fel.

– mondta a diplomata. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő december 6-án helyezte kilátásba, hogy Oroszország legitim célpontnak tekintené az ellene bevetett, NATO-bázisokról felszálló F–16-osokat. Arra figyelmeztetett, hogy a repülőgépek ilyen alkalmazása megnöveli az Oroszország és a szövetség közötti közvetlen katonai összecsapás kockázatát.

PestiSracok facebook image

Az orosz védelmi minisztérium szerdai hadijelentése szerint négy frontszakaszon 14 ukrán rohamot vertek vissza orosz erők az elmúlt nap folyamán; a harcokban mintegy 615 ukrán katona esett el, vagy sebesült meg. A tárca szerint a legtöbb támadást, szám szerint nyolcat Kupjanszk térségében kísérelte meg az ukrán fél, a legnagyobb emberveszteséget, mintegy 250 főt pedig a Donyeck körzetében vívott harcokban szenvedte el. Az összesítés a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett egyebek mellett pilóta nélküli légi járműveket összeszerelő és javító műhelyeket, három lőszerraktárt, egy üzemanyagraktárt, egy 79K6-os Pelikan fázisvezérelt radarállomást, négy harckocsit, egy amerikai Bradley gyalogsági harcjárművet, öt páncélozott harcjárművet, egy M–113-as amerikai páncélozott szállítójárművet, két HIMARS-rakétát, valamint hat drónt. Az orosz statisztika szerint az ukrán hadsereg által a háború kezdete óta elveszített harckocsik és egyéb páncélozott járművek száma meghaladta a 14 ezret. A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek, és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek ukrán tüzérségi és dróntámadást. Donyeckben egy civil életét vesztette egy buszmegállót ért tüzérségi csapás következtében, két további polgári lakost pedig drónról ledobott bombák sebesítettek meg. Belgorod megyében egy személyautó aknára futott, három civil súlyosan megsérült.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.