Pesti Srácok

Hollandia tizennyolc F–16-os vadászgépet küld Ukrajnának

Hollandia tizennyolc F–16-os vadászgépet küld Ukrajnának

Hollandia 18 F-16-os vadászgépet szállít Ukrajnának, hogy segítse a harcot Oroszország inváziója ellen – közölte a holland kormány pénteken.

Tájékoztattam Volodomir Zelenszkij elnököt kormányunk döntéséről, miszerint 18 F-16-os vadászgépet bocsátunk Ukrajna rendelkezésére. A gépek leszállítása az egyik legfontosabb eleme az Ukrajnának nyújtott katonai támogatásról kötött megállapodásnak – írta Mark Rutte ügyvivő miniszterelnök a X közösségi médiaplatformon.

A vadászgépek szállítása még függ a holland külügyminisztérium kiviteli engedélyétől és a személyzetre, valamint az ukrajnai infrastruktúrára vonatkozó kritériumok teljesítésétől – tette hozzá Rutte. Kajsa Ollongren holland védelmi miniszter kifejtette, hogy a külügyminisztériumnak még meg kell győződnie arról, hogy a repülőgépek Ukrajnának való átadása megfelel-e az Európai Unió fegyverexportra vonatkozó követelményeinek. Hága már augusztusban megerősítette, hogy szállítana Ukrajnának repülőgépeket, miután megkapta az engedélyt az Egyesült Államoktól, ahol a harci gépeket gyártják. Hollandia korábban támogatta, hogy Romániában kiképzőközpontot hozzanak létre ukrán vadászpilóták számára, és öt harci gépet bocsátott a létesítmény rendelkezésére.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.