Pesti Srácok

Lengyel nemzetbiztonsági vezető: orosz provokáció lehetett a robotrepülőgép múlt heti behatolása

Lengyel nemzetbiztonsági vezető: orosz provokáció lehetett a robotrepülőgép múlt heti behatolása

Orosz provokáció lehetett a robotrepülőgép múlt pénteki behatolása Lengyelország légterébe – jelentette ki Jacek Siewiera, a lengyel államfői hivatal kötelékében működő Nemzetbiztonsági Iroda (BBN) főnöke a TVN24 kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva.

Siewierát azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a múlt héten egy, a NATO által utólag orosz robotrepülőgépként azonosított légi eszköz repült be Ukrajna felől a lengyel légtérbe.

– válaszolt Siewiera. Arra a kérdésre, hogy az oroszok szándékosan irányították-e a rakétát Lengyelország fölé, Siewiera leszögezte: "nehezen feltételezhető, hogy a lengyel határtól 40 kilométeres távolságban történt behatolás véletlenszerű lett volna", hiszen az ilyen röppálya "nagyon jelentős mértékben" sérti a légteret. Hozzátette: nem zárhatja ki, és a szövetségesek sem zárják ki a szándékosság lehetőségét.

PestiSracok facebook image

– magyarázta. Ebben az összefüggésben a BBN főnöke a GPS-rendszer megzavarására is utalt, amelyet az év végén Lengyelország egyes, stratégiai jelentőségű térségeiben észleltek.

– állapította meg Siewiera. A BBN vezetője utalt a közeledő oroszországi elnökválasztásra, valamint a fehéroroszországi helyhatósági és parlamenti választásokra is, és úgy ítélte meg, hogy Moszkva ebben az időszakban "jelképes győzelmekre" is törekedni fog, és ehhez a kevésbé korszerű berendezések alkatrészeiből előállított rakétákat is felhasználhatják.

– emelte ki. Hangsúlyozta azt is, hogy Európának "feltétlenül" háborús gazdaságra kell áttérnie, ahogyan ezt Oroszország teszi. Hozzátette: e témában Lengyelországban ugyanezen az állásponton van Andrzej Duda elnök és Donald Tusk kormánya is.

– érvelt a BBN főnöke. Úgy vélte: az Európai Unióban "furcsa szokás, hogy mindenki árusítani akar és gyártani, de fizetni senki nem akar érte".

– hangsúlyozta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-PAP/Wojtek Jargilo

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.