Pesti Srácok

Norvégia kettő darab F–16-os vadászgépet küld az ukrán pilóták kiképzésére

Norvégia kettő darab F–16-os vadászgépet küld az ukrán pilóták kiképzésére

Norvégia két F–16-os vadászgépet küld Dániába az ukrán pilóták kiképzésére – jelentette be szerdán a norvég kormány.

– hangsúlyozta közleményében Bjørn Arild Gram norvég védelmi miniszter. Norvégia tavaly bejelentette, hogy több más országhoz, így Dániához és Hollandiához hasonlóan Ukrajnának ad át felújított állapotban szolgálatból kivont F–16-os vadászgépeket, amelyeket modernebb F–35-ös géppel vált fel. Oslo egyelőre nem közölte az átadandó F–16-os gépek számát és a szállítás ütemtervét, de az illetékes szolgálatok szerint csak néhány repülőgépről van szó. A skandináv ország tucatnyi oktatóval részt vesz a legénység kiképzésében. A két norvég F–16-ost egyelőre meghatározatlan időre a dániai Skrydstrup támaszpontra vezényelik, ahol az ukrán pilóták kiképzése folyik nemzetközi együttműködés keretében.

Újévi beszédében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte, hogy az ukrán pilóták már képesek ezeket a gépeket vezetni, és arra számít, hogy a vadászgépek idén felszállnak. Norvégia vállalta, hogy 2023 és 2027 között 6,8 milliárd eurós polgári és katonai célú segítséget nyújt Ukrajnának. Hétfő óta a skandináv királyság azt is engedélyezi, hogy a norvég fegyvergyártók közvetlenül adjanak el hadianyagot Ukrajnának, holott korábban az ilyen export tilos volt hadban álló országok részére. Az eladásokat mindazonáltal a norvég külügyminisztérium hozzájárulásához kötik, amelyet minden esetben külön kell kérelmezni.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.