Pesti Srácok

Putyin: csaknem teljesen megújultak az orosz hadászati nukleáris erők

null

Oroszország csaknem teljesen megújította hadászati nukleáris erőit – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, az orosz fegyvergyártás történelmi központjában, Tulában pénteken megtartott fórumon.

– mondta.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Azt állította, hogy a legújabb orosz fegyverek fölényben vannak a NATO-megfelelőikkel szemben; "ez nyilvánvaló tény". Putyin méltatta az orosz hadiipar termelési tempóját, valamint termékeinek mennyiségét és minőségét. Elmondta, hogy a harckocsigyártás a háború kezdete óta az ötszörösére, a gépjárműveké pedig a hétszeresére nőtt, ami "tisztességes mutató". Az elnök szerint csak az elmúlt másfél év alatt 520 ezer új munkahely jött létre az orosz hadiiparban, amely elsősorban ugyan a "különleges hadművelet" igényeit elégíti ki, de több milliárd dollár értékben tudott külföldre eladni. Bejelentette, hogy az állami védelmi megrendeléseket gyakorlatilag 100 százalékban teljesítik, és kifejezte meggyőződését, hogy ez a jövőben is így lesz. Méltatta, hogy az elmúlt két év alatt nemcsak az orosz hadiipari komplexum teljesített jól, hanem a gazdaság egésze stabilitást mutatott, ellenállt a példátlan külső nyomásnak és továbbra is stabilan fejlődik, annak ellenére, hogy összeomlást jósoltak neki.

Azt mondta, hogy ezzel kapcsolatban bemutatna egy gesztust, de nem fogja megtenni a jelenlévő sok nő miatt.

Putyin a drónokat nevezte a siker kulcsának a harctéren. Azt mondta, az győz, aki nemcsak gyorsan reagál az ellenség által használt eszközökre, hanem "saját, hatékonyabb eszközöket is készít".

– mondta. Elismerte, hogy péntek reggel beszélt a vezérkarral arról, hogy az egyik frontszakaszon a helyzet "bonyolultsága" éppen a pilóta nélküli légijárművekkel áll összefüggésben. Azt hangoztatta, hogy a rádióelektronikai bázis egy olyan terület, ahol még sokat kell dolgozni.

– fogalmazott. Utasította Gyenisz Manturov miniszterelnök-helyettest is, hogy a drónok elfojtása érdekében összpontosítson a mikroelektronika területén végzett orosz fejlesztések végrehajtására. Fontosnak nevezte, hogy ezeket a fejlesztéseket az ukrajnai katonai műveletek keretében használják fel.

Politikai témákra kitérve arról beszélt, hogy az ország lakosságának 90 százaléka támogatja a fegyveres erőket, akár adományokkal is, ami szerinte az ország egységének bizonyítéka és "abszolút megbízhatóan garantálja Oroszország győzelmét". Kijelentette, hogy a Krímről és Donyec-medencéről meghozott döntések a társadalom hangulata alapján születtek. Megismételte álláspontját, miszerint az orosz katonák "a mai neonácikkal harcolnak", akiket a "gazdáik" eszközként használnak az Oroszország elleni harcban, és hogy az "úgynevezett ukrán fegyveres erők", mivel mentőautókra lőnek, "terrorszervezetté váltak". Anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna, azt mondta, hogy Moszkvában tudják, hogy Harkiv megyében az ottani orosz visszavonulás után az ukrán fél olyan dolgokat követett el, "amilyenre csak a neonácik képesek".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/AP/Alekszandr Zemljanyicsenko

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.