Pesti Srácok

Ukrán elnök a háború második évfordulóján: "győzni fogunk"

Ukrán elnök a háború második évfordulóján: "győzni fogunk"

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ukrajnai háború kitörésének második évfordulója alkalmából közvetített szombati videoüzenetében ismét kijelentette, hogy hazája győzni fog az orosz agresszióval szemben.

Zelenszkij a Kijev közelében található Hosztomel katonai repülőterén fogadta az évfordulón Ukrajnába látogató Giorgia Meloni olasz, Alexander De Croo belga és Justin Trudeau kanadai kormányfőt, valamint Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, akiknek a célja szolidaritásuk ismételt kinyilvánítása volt.

Az ukrán elnök beszédében hozzátette: "A győzelemért harcolunk 730 napja, és amikor győzünk, az életünk legszebb napja lesz".

Meloni egyúttal kétoldalú védelmi megállapodást írt alá az ukrán elnökkel. Újságíróknak nyilatkozva azt mondta, "Ukrajna a mi szabadságunkért és nemzeti érdekeinkért is harcol". Róma további támogatásáról biztosította Zelenszkijt. A védelmi megállapodás értelmében Olaszország is részt vesz ukrán katonák kiképzésében és az ukrán védelmi ipar megerősítésében, valamint NATO-kompatibilis védelmi felszereléseket ad át Ukrajnának.

PestiSracok facebook image

Meloni a nap folyamán Kijevből videókonferenciát tervez tartani a G7 országcsoport vezetői és az ukrán elnök részvételével. Az olasz elnökség alatt első ízben összeülő, a világ gazdaságilag legfejlettebb demokráciáit összefogó csoport olasz diplomáciai források szerint olyan újabb szankciókról fog tárgyalni, amelyeket Oroszország ellen vezetne be, és várhatóan újabb közös nyilatkozatban fog kiállni Ukrajna mellett.

A háború évfordulója alkalmából Ursula von der Leyen az X közösségi platformon tett közzé egy nyilatkozatot, és ebben bejelentette, hogy átadott az ukrán rendőrségnek 50 terepjáró gépkocsit, amelyek az Európai Unió korábbi adományaként Ukrajnába érkezett aknamentesítő gépet segítik majd az oroszoktól visszafoglalt területeken.

- írta.

A vezető német politikusok szintén megemlékeztek szombaton az ukrajnai háború évfordulójáról. Olaf Scholz német kancellár közleményben arra kérte honfitársait és az európai országokat, hogy "tegyenek nagyobb erőfeszítéseket a védelmük érdekében, mert Oroszország Ukrajnán keresztül az egész európai békét támadta meg, ezért Ukrajnát addig kell támogatni önvédelmi harcában, amíg szükséges".

- tette hozzá.

Friedrich Merz, az ellenzékben lévő Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke pedig a dpa hírügynökségnek adott nyilatkozatában azt mondta, hogy mivel az eddig nyújtott támogatás nem bizonyult elégségesnek, arra kéri a német kormányt, hogy "továbbra is igyekezzen minden szükséges fegyverrel ellátni Ukrajnát addig, amíg csak szükséges".

Andrzej Duda lengyel elnök az évforduló alkalmából azt írta egy közleményében: Támogattuk, támogatjuk és támogatni fogjuk Ukrajnát szabadságharcában, és ez a támogatás a háborús kimerülés ellenére most nagyon fontos. A szabad világ nem engedheti meg, hogy Putyin és Oroszország diadalmaskodjon." Donald Tusk lengyel miniszterelnök pedig ezt írta:

Két évi ukrán hősiesség, két évi orosz barbárság, és két évi szégyen azoknak, akik közönyösek maradtak.

Kiállt Ukrajna mellett közleményben Zuzana Caputova szlovák elnök és a parlamenti ellenzéki is. Robert Fico szlovák kormányfő viszont egy rádiós vitaműsorban megerősítette, hogy kormánya ellenzi fegyver szállítását Ukrajnának, valamint Ukrajna NATO-tagságát is. Hozzátette, hogy szerinte Oroszországot katonailag nem lehet legyőzni. Juraj Blanar külügyminiszter béketárgyalásokat szorgalmazott, elismerve, hogy Oroszország megsértette a nemzetközi jogot.

MTI; Fotó: MTI/EPA/Andrej Cukic

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.