Pesti Srácok

Századvég: összeurópai "nem" Emmanuel Macron háborús terveire

null

Nincs olyan európai ország, ahol a többség katonák küldésével támogatná Ukrajnát – közölte a Századvég Alapítvány az Európa Projekt kutatásának eredményére hivatkozva.

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott összefoglalóban emlékeztettek rá: nagy visszhangot váltott ki a nemzetközi és európai közbeszédben, hogy Emmanuel Macron február 27-én, az általa összehívott párizsi csúcstalálkozón nem zárta ki annak lehetőségét, hogy "hivatalos formában szárazföldi csapatokat küldjenek" Ukrajnába, Oroszország megállítása érdekében.

– írták. Felidézték: Emmanuel Macron később megerősítette, hogy a nyugati katonai beavatkozással kapcsolatban minden egyes szava "kimért, átgondolt és megfontolt" volt, majd a március eleji prágai látogatásán a francia elnök gyávasággal vádolta az európai országokat, amiért nem küldenek katonákat Ukrajnába. A Századvég Alapítvány közleményében azt írta: Emmanuel Macron elnök "katonai intervenciót vizionáló nyilatkozatai szöges ellentétben állnak az európaiak elvárásaival".

PestiSracok facebook image

– írták Európa Projekt-kutatásuk eredményére hivatkozva. Kiemelték: a felmérés eredményei "elválaszthatatlanok attól a ténytől, hogy a nyugati katonai erők esetleges ukrajnai jelenléte az orosz–ukrán háború azonnali kiszélesedésével, az európai országok hadviselő féllé válásával, továbbá a civil és katonai áldozatok számának drámai növekedésével járna".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Reuters/Gonzalo Fuentes

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.