Pesti Srácok

Ukrán zsoldosdal: „Dzsihád Adam” lelőtte katonatársát és elmenekült Ukrajnából

Aki zsoldosként harcol egy idegen háborúban, nem a hazáját, nem a családját, nem a szeretteit védi, hanem azért adja el a fegyverét, mert megfizetik, rosszabb esetben még élvezi is a gyilkolást, az nem egy normális ember. Talán ezért sem meglepő, hogy az orosz-ukrán háborúban harcoló "önkéntesekről" is viszonylag hamar kiderül, hogy nem teljesen beszámíthatóak.

Daniel Burke egy brit veterán volt, aki leszerelése után úgy gondolta, hogy ő most majd megvédi Ukrajnát az orosz agressziótól. Talán még komolyan is gondolta, talán egyike volt azoknak a brit "önkénteseknek", akiket nagyon gyors leszerelést követően ejtőernyőztek át nemlétező szolgálatok Ukrajnába, ezt már sosem tudjuk meg.

Burke-ot ugyanis egy katonatársa meggyilkolta, nm más, mint az ausztrál állampolgárságú, de neve alapján valószínűleg nem Krokodil Dundee földijeként született Abdelfetah Nourine, akinek nem mellesleg az volt a hívóneve, hogy "Dzsihád Adam". Bíztató nem? Eleinte azt hitték, hogy Nourine véletlenül lőtte le társát, később azonban kiderült, hogy szándékos emberölésről volt szó, az indíték pedig az volt, hogy Burke korábban az Iszlám Állam ellen harcolt, amint Dzsihád Adam megsértődött (ki hitte volna?).

Mourine jelenleg szökésben van, Ukrajnát is elhagyta (ő a kárpátaljai magyar srácokkal ellentétben eltudta, valószínűleg a fegyverét is vitte magával, mert miért ne?). De az ügy kapcsán azért érdemes felidéznünk, hogy milyen alakok jelentkeztek már zsoldonak az ukrán hadseregbe, ott volt példának okáért a "hős", akit Németországban pedofíliáért köröztek, és a büntetés elől menekült a háborúba (bővebben ITT).

PestiSracok facebook image

Mindennek kapcsán más nem jut eszünkbe, csak Faludy György halhatatlan verse:

Fotó: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat (illusztráció)

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.