Pesti Srácok

Oroszország az áram- és az internet korlátozásával ösztönözné a fiatalokat a családalapításra

Oroszország az áram- és az internet korlátozásával ösztönözné a fiatalokat a családalapításra

Globális probléma a születésszám csökkenése, amivel Oroszország is küzd, ezért egyszerű, de nagyszerű megoldásokat találtak ki arra, hogy a fiatalok találjanak az ágyban is egymásra. Az egyik ilyen lenne, hogy egy bizonyos ideig kikapcsolnák az áramot és az internetet, de az ötletek között szerepel az első randevú állami támogatása és a nászéjszaka szponzorálása is.

Úgynevezett szexminisztériumot hoznának létre az oroszok annak érdekében, hogy több gyerek szülessen. Eddig sem álltak jól a számokkal, de amióta háború is van, a helyzet tovább romlott. A dolgozók számos ötlettel álltak elő, melyek között szerepel, hogy este 10 és hajnali 2 között lekapcsolnák az áramot és az internetet, hogy ezzel ösztönözzék a fiatalokat a szexuális együttlétre. Egy másik javaslat szerint a nőknek a házimunka elvégzéséért is fizetne az állam, amit a nyugdíjba is majd beszámolnak, illetve 5000 rubelig, azaz 20 ezer forintig az első randevút is a kabinet állná. Olyan javaslat is született, hogy a fiatalok szállodai szobában töltött nászéjszakáját 102 ezer forintig szintén az állam állná.

Ahány régió annyi ötlet

Az ötletbörze természetesen beindult az országban és régiónként más és más javaslatokat dobnak be. A habarovszki régióban a 18 és 23 év közötti diáklányok 440 ezer forintot kapnának egy új kezdeményezés keretében, ha gyermekük születik. Cseljabinszk ennél is jobban kinyitná a pénztárcáját az ügy érdekébe, ott 4 millió forintot fizetnének a diákoknak egy gyerekért.

PestiSracok facebook image

Dr. Jevgenyij Sesztopalov regionális egészségügyi miniszter szerint az irodákban és gyárakban tartott kávészünetek és ebédszünetek alatt is foglalkozzanak nemzéssel a munkavállalók a program keretében.

A moszkvai régióban a közszféra női dolgozóinak intim kérdőíveket küldtek a szexről és a menstruációról. Azokat, akik nem hajlandóak válaszolni, orvoshoz rendelik, ahol ugyanezeket az invazív kérdéseket teszik fel nekik. A több tucat személyes kérdés között – amelyeket nem anonimizálnak – a következők szerepelnek:

  • Hány évesen kezdett nemi életet élni?
  • Használ óvszert a közösülés során?
  • Használ hormonális fogamzásgátlást (pl. fogamzásgátló tablettát)?
  • Vannak fájdalmai közösülés közben?
  • Van-e vérzése a szexuális életéből?
  • Szenved meddőségben (a rendszeres közösüléssel nem jön létre terhesség)?
  • Volt már valaha terhes? Ha igen, hányszor (a mennyiséget számmal jelezze)?
  • Szült már valaha? Ha igen, hányszor?
  • Van valamilyen szexuális betegsége?
  • Volt-e már nőgyógyászati műtétje?
  • Hány éves korában kezdett el menstruálni?
  • Átlagosan hány napig tart a menstruáció?
  • Fájdalmas-e a menstruációja (használ-e fájdalomcsillapítót)?
  • Hány gyermeke van?
  • Hány gyermeket szeretne (figyelembe véve a már meglévőket)?
  • Tervez-e terhességet, akár a következő egy éven belül is?

A moszkvai régió állami kulturális intézményeiben dolgozó nők felháborodtak a kérdéseken. A csorbát úgy küszöbölék ki, hogy a teljes nevüket ráírták, de nem töltötték ki az ívet.

Forrás: Index

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.