Az orosz védelmi minisztérium szombaton bejelentette, hogy blokkolták a vasúti útvonalakat, amelyeken a nyugati fegyverek, lőszerek, valamint az utánpótlás eljuthat Ukrajnába. A védelmi tárca arról nem közölt részleteket, hogy pontosan hol akadályozták meg a vasúti szállítást.
Pénteken Oroszország ismét nagyszabású rakétaoffenzívát indított ukrajnai infrastrukturális létesítmények ellen. Igor Konasenkov, a moszkvai védelmi minisztérium szóvivőjének szombati tájékoztatása szerint “minden megcélzott objektumot eltaláltak”. Hozzátette: a hadiipart és az Ukrajna közlekedési rendszerét ellátó energetikai infrastruktúrát semmisítették meg. Oroszország korábban többször figyelmeztetett rá, hogy megsemmisít minden olyan fegyvert, amelyet a NATO-tagállamok szállítanak Ukrajnának. Az ukrán hatóságok pénteken arról számoltak be, hogy az energetikai létesítmények elleni tömeges rakéta- és dróntámadások miatt sok helyen nem volt áram. Az ukrán híradások szerint azonban a rakéták és drónok többségét az ukrán légvédelem lelőtte.
Forrás: MTI; Fotó: dw.com
Torockó
2023-02-13 at 22:05
Persze jobb lett volna eltéríteni egyenesen a felszabadításukért harcoló donyecki kozákokhoz, hogy javuljon a fegyverzetük, de már ez is egy nagy lépés előre…
Ébresztő
2023-02-13 at 02:07
Nahát:
Az, hogy Ukrajna az EU és a NATO tagja lesz két év múlva, az úgy fog megvalósulni, hogy az EU fogja újjáépíteni Ukrajnát a porból, és a modern Ukrajna így már több eséllyel pályázhat. Ehhez már ingyen taníttatják a fiatal ukránokat az EU egyetemein és az ukrán ( dzsippes) elit külföldön tobzódok, amíg náluk a zongorista népirtó kiirtja a szegény ukránokat.
Ébresztő
2023-02-13 at 02:00
Radovszky István
Ön milyen árakról beszél, amikor még a letombolt Ukrajnát is az EU- val építtetik újra, csupa “ szolidaritás”- ból ( lech walensa után szabadon) ?
Idáig csak kért Ukrajna, és ezután is csak kérni fog kb 50 évig!
halacska
2023-02-12 at 17:07
Kényszersorozás: genocídium, melyet a nemsaját elitje követ el ukránokkal szemben is, vagy minél több emberben oroszellenességet kelteni azzal, hogy mindenkit érzékennyé teszek a személyes veszteségeik által?
obsitos
2023-02-12 at 16:58
Jéééé, hogy eszükbe jutott, pedig hány életet menthettek volna, oda-vissza??????
Eddig alagúton vitték a szemetet????
Nahát
2023-02-12 at 15:18
Eközben Celebszkij bejelentette, hogy két év múlva Ukrajna az Európai Unió és a NATO tagja AKAR lenni. Ezt biztosan a csodás harci sikereikre alapozza.
Rakovszky Istvan
2023-02-12 at 12:29
Mirti!
Ezek az ukrajnaba szalitando fegyverek mar reg ocskavasak, csak most egy jo alkalom adodott kis ujrafestessep modernnek hazudni oket es ilyen arat kovetelni!
nagyon jol tudjak, hogy az oroszk meg azelott megsemmisitik oket mielott kisulne a amcik es csicskaik turpissaga!
Mirti
2023-02-12 at 11:03
a szállítmányok egyenesen az ócskavastelepre mehetnek !!!…Már csak az a kérdés ,hogy a német választók mit szólnak ehhez?….Úgy tűnik semmi sem változott, már a hazánk területén garázdálkodik az “antifa” német állampolgárokból verbúválva …remélhetőleg utoljára …többször eszükbe sem fog jutni ,hogy ide jöjjenek!!!
Tivadar
2023-02-12 at 10:59
Hesslerezredes
A harckocsik szállításának megkezdése óta egyre biztosabb vagyok benne, hogy pontosan ennek – egy taktikai atomfegyver bevetésének, vagy jobb esetben egy adott területen mindent (civileket is) elsöprő orosz támadásnak – a kiprovokálása a cél, egy hasonló intenzitású válaszcsapás megideologizálása és a oroszok további démonizálása céljából. Az amcsik csak röhögnek a markukba, európa gyengül, az oroszok is gyengülnek, náluk virágzik a fegyverbiznisz, a tőke hozzájuk menekül, és még egy kisebb nukleáris csapás is belefér a közel 10.000 km-es távolságba. Ha európa (németorszég) ezt is 10 éves késéssel fogja felismerni, mint a migrációs problémát, akkor asszem hosszú könyvbe már nem kezdek bele.
ómió
2023-02-12 at 10:53
Ezt a “meglepit”!
jámbor lászló
2023-02-12 at 10:01
Fideszellenzék csak kérdezem neked otthon mennyi robbanó anyag van civilként ha valaki zaklat amit ide firkálsz akkora baromság mint te magad nehéz elválasztani a szart a májtól nem lehet ennyire leegyszerűsíteni a dolgokat
Logikus
2023-02-12 at 09:59
Jól tették!
PCMHD
2023-02-12 at 08:14
Remek lesz, ha atomcsapásra kerül sor. Akkor vajon hol fogunk megállni?
Ránk nézve nem túl rózsás a helyzet, hiszen Csernobil is ideért.
márko
2023-02-12 at 07:05
gondolom én
semmi értelme az oroszoknak részleteket elmondani hogy hol történt meg és hogyan történik a blokkolás,
. fontos az eredmény — ne lehessen fegyvert szállítani
. az Amerika titkosszolgálatok minden figyelnek
aladin
2023-02-12 at 05:54
A nagy nyugati náci ukrajna pártolok még örülhetnének ha tankjaikat épségben vissza tudják szálitani ahonnan jöttek. Okosak az oroszok, nem várják meg mig a tankokat szétszornák ukrajna területein.
Bravo
2023-02-12 at 04:05
Persze, az ukrán légvédelem, olyan hatékony, hogy Ukrajna már romokban hever.
Annak pedig csak örülni lehet, ha az oroszok meg tudják akadályozni a további fegyverszállítást, és egész Ukrajna térdrerogyik. Legalább megáll ez az értelmetlen emberáldozat, és a környezetszennyezés.
A Nagy Testvér figyel téged
2023-02-12 at 02:24
Hát persze! Ötven orosz drónból, hatvanötöt lelőttek, de negyvenöt fontos infrastruktúra megsemmisült! Cöcö……
István Kopasz
2023-02-12 at 02:01
Én ezt már legalább egy hónappal ezelőtt leírtam, hogy miért engedik az oroszok, hogy az Ukrajnán keresztül vasúton szállított nyugati haditechnika kijusson a frontra. Ezt az ukrán határátlépés után vasúti pályástól, szerelvényestől együtt azonnal meg kell semmisíteni. Örülök, hogy felébredtek az oroszok mély álmukból.
Azt is leírtam még, amikor az oroszok az ukrán határt átlépték az ukránoknak a saját maguk érdekében a rombolás és a gyilkolás elkerülése szempontjából azonnal kapitulálni kellett volna! Ez lett volna az igazi hazaszeretet, nem pedig az, ami most van. A pusztítást nehezen el lehet tüntetni, de az életet már nem lehet visszacsinálni a többi nyomorúsággal együtt! De senki nem hallgatott rám egy porszemre, mondván ha valamelyik hatalom rátámad az országra, azt ki kell űzni. De milyen áron egy többszörös túlerőt? A szembeszállás az felér az öngyilkossággal! Csak a hülye nem tudja, hogy senki nem akar meghalni, pláne a nemzet…!
ERZSI
2023-02-12 at 00:27
Olyasmin nem kell csodálkozni, ami egy adott helyzetben természetes.
Rolo
2023-02-11 at 20:58
????????
Gyula Miknyóczki
2023-02-11 at 20:54
A Moldova-román-ukrán összekötő híd likvidálva, ergo maradnak a polyákok…?
Hesslerezredes
2023-02-11 at 20:39
Várható és katonailag tökéletesen logikus lépés volt az oroszok részéről.
Én is ezt tettem volna, igaz már jóval korábban.
Sajnos a taktikai/harcászati atom bevetése is érik.
TalEle
2023-02-11 at 19:53
Ukrajnába özönlik a nyugati haditechnika, elhúzva ezzel a háborút és az emberek szenvedését! Ha belegondolunk, hogy milyen útvonalakon juthatnak be ezek a fegyverek: 1. légi úton nagyon kockázatos (bármikor belefuthatnak egy orosz vadászgépbe), 2. tengeren blokád van, 3. közúton nagyon lassú és feltűnő! Marad a vasúti szállítás! Az Ukrajnával szomszédos országokat ha számba vesszük: Oroszország és Belorusszia eleve kiesik, Moldova messze van, Szlovákia csak rövid határral rendelkezik Ukrajnával, mint ahogy mi is, plusz mi deklaráltan nem szállítunk és nem engedünk át fegyvereket… Marad: Lengyelország és Románia! Amint várható volt, az orosz hadsereg megkezdte a vasúti infrastruktúra támadását Ukrajnában!
na4
2023-02-11 at 19:48
Naná. Majd tétlenül nézik, hogy jönnek az idegen tankok. Hahaha.