Pesti Srácok

A brüsszelita szankciós politika fényes eredményt ért el: Oroszország lett Kína első számú olajszállítója

A brüsszelita szankciós politika fényes eredményt ért el: Oroszország lett Kína első számú olajszállítója

Ha az Oroszországgal szembeni szankciók célja az volt, hogy közelebb hozzák egymáshoz Moszkvát és Pekinget, akkor működnek, mást azonban nem sikerült velük elérni. Májusban rekordszintre emelkedett Kína Oroszországból származó nyersolajimportja, ezzel pedig nemhogy nem sikerült megroppantani az orosz gazdaságot, de épp ellenkezőleg: újabb ütőkártya került Putyin kezébe.

Kína Oroszországból származó nyersolajimportja májusban 55 százalékkal rekordszintre emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Ezzel megelőzte Szaúd-Arábiát is. A kínai finomítók a Moszkva ellen bevezetett szankciók közepette kedvezményes árakon vásároltak – írja a BBC nyomán a Mandiner. Kínai adatok szerint az orosz kőolajimport – beleértve a kelet-szibériai csendes-óceáni csővezetéken keresztül szivattyúzott szállítmányokat és a tengeri szállításokat – közel 8,42 millió tonnát tett ki. A szállítmányok napi 2 millió hordónak felelnek meg, ami negyedével több az áprilisihoz képest. Kína a világ legnagyobb nyersolajimportőrje. A kínai cégek azután növelték meg az orosz olaj behozatalát, miután a nyugati olajipari nagyvállalatok és kereskedőházak a szankciók miatt visszavonultak. Az akár 30 százalékos árengedmények segítettek Oroszországnak abban, hogy a nyugati szankciók ellenére továbbra is legyen bevétele.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Alekszej Druzsinyin

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.