Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint a Gázai övezet elleni légitámadások sértik a nemzetközi jogot, és megvan annak a veszélye, hogy évtizedeken át húzódó katasztrófához vezetnek.
Szergej Lavrov erről a BelTA fehérorosz állami hírügynökségnek adott interjúban beszélt, amelyet szombaton tettek közzé.
Amikor elítéljük a terrorizmust, kategorikusan elutasítjuk, hogy valaki a nemzetközi humanitárius jog normáit megsértve reagáljon a terrorizmusra, beleértve azt, hogy válogatás nélkül támadjon olyan célpontokat, ahol köztudottan polgári személyek vannak jelen, közöttük a foglyul ejtett túszok”
– jelentette ki Szergej Lavrov. Lehetetlen elpusztítani a Hamász iszlamista palesztin szervezetet – amit Izrael ígért – anélkül, hogy elpusztítanák Gázát a civil lakosainak többségével együtt – tette hozzá az orosz külügyminiszter.
Ha Gázát lerombolják és a 2 millió lakosát elűzik, mint ahogyan egyes izraeli és külföldi politikusok javasolják, ez több évtizedes, ha nem évszázados katasztrófához vezet”
– figyelmeztetett Szergej Lavrov.
A Gázai övezetet uraló Hamász fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, több mint 1400 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, valamint mintegy 230 embert elraboltak és túszként tartanak fogva. A gázai egészségügyi hatóságok pénteki adatai szerint az izraeli válaszcsapásokban azóta már több mint 7300 ember halt meg a Gázai övezetben, a sebesültek száma pedig 19 ezerhez közelít. Oroszország, amely az azonnali tűzszünetet és a kétállami megoldást támogatja, feldühítette Izraelt azzal, hogy Moszkvába hívta a Hamász küldöttségét. Lavrov szerint Moszkva továbbra is szoros kapcsolatokat ápol Izraellel is.
Továbbra is teljeskörű kapcsolatban állunk Izraellel, és a nagykövetünk rendszeresen érintkezik velük”
– mondta a külügyminiszter.
Jeleket küldünk azzal kapcsolatban, hogy keressük a békés megoldást, és azon vagyunk, hogy ne folytassák a felperzselt föld stratégiáját”
– mondta. Kijev és a Nyugat azzal vádolja Oroszországot, hogy ő maga is polgári személyekre támad Ukrajna-szerte. Moszkva állítása szerint nem szándékosan vesz célba civileket, csak katonai célpontok ellen támad.
(MTI / Kiemelt kép: MTI/AP/Abed Khaled)
Gokhlayeh
2023-10-29 at 14:16
nemzeti
Miért is kellett volna támogatnunk egy olyan határozatot, mely nem tartalmazza a túszok szabadon engedését és a Hamász támadását nem elítéve legitimálja azt, az ezzel kapcsolatos módosító javaslatot meg lesöprik az asztalról?
Nem véletlen vetette fel ezek után a cseh védelmi miniszter, hogy országának ki kellene lépnie a szervezetből.
Gokhlayeh
2023-10-29 at 10:20
T. kommenttársak!
Nem minden az, aminek látszik.
Amit Lavrov mondott, az nem Izraelnek szólt, hanem az arab világ azon részének, amelyekkel Oroszország jó viszonyban van. Más támogatást nem tud és nem is akar nyújtani. Így maradnak a diplomáciai megnyilvánulások, szóbeli patronálás, szolidaritás. A Krím megtartása nekik egyelőre sokkal fontosabb és Izraellel sem akarja túlzottan a port összerúgni a szíriai megállapodások miatt.
Ugyanúgy Erdogan legutóbbi kijelentése (az, hogy Izrael hogy reagál, egy dolog) is főként a hazai közönségének szólt (mi faszák, erősek vagyunk és nekem köszönhetitek). Ráadásul kétszínű, mivel részben a törököknek is köszönhető (rakétákhoz hajtóanyag előállításához való anyagot csempésztek Gázába), hogy a Hamász végre tudta hajtani a támadást, aminek ez a megtorló invázió lett a vége.
Ungarn über alles !
2023-10-29 at 09:34
az uki-orosz afférban én az oroszok oldalán állok
de !
Lavrov úrnak nemkéne elfeledkeznie hogy az ukretén fasiszták is gyárakba-bevásárló központokba-iskolába fészkelték be magukat, onnan kellett kifüstölni őket nemkevés civil élete árán
…úgy-hogy most ez ügyben nem kellett volna megszólalni
na4
2023-10-29 at 06:25
Úgy látom Lavrov is meghülyült, és marhaságokat beszél.
khm
2023-10-29 at 05:17
Oroszország ugyanúgy háborúzik a terroristák (ukránok) ellen,ahogy Izrael.
Orientál
2023-10-29 at 00:25
Yoggi2023-10-28 at 19:30 Hazudsz mert arról nem kaptunk hírt hogy az oroszok támogatták milliárdokkal HAMAST de azt lehet tudni hogy Soros Györgyék az eu-s balliberális politika miatt rengeteg euró ment a terrorista gyilkos szélsőséges muszlim palesztinoknak. Nyugaton rengeteg városban engedélyezik a HAMAS melletti muszlim tüntetéseket.
víg gyula
2023-10-28 at 22:22
A nemzetközi jog nincs. Irkafirkák vannak. De csak akkor érvényesek, ha valakiknek érdekében állnak! Pro és kontra.
úgyamintvan
2023-10-28 at 21:25
Izraelnek érdeke az Európába való muzulmán betelepítés.Minél több arabot/palesztint/
muzulmánt telepítenek be/át Európába Izrael környékéről annál jobban csökken az Izraelre
nehezedő nyomás.Az egymásra nyomott gyűlölt muzulmánok és a gyűlölt gójok meg majd jól
elszórakoztatják egymást.Ez is oszd meg és uralkodj játszadozás.
moliere
2023-10-28 at 21:19
Amúgy Gáza bombázásai nem sértik a nemzetközi jogot. A nemzetközi jog kimondja, hogy az erősebb kutya baszik, sőt, aki mer, az nyer, vagy nem nyer. És ha nem támogat senki, akkor baszhatod a jogaidat (lásd Irak, vagy most Örményország, 1970-ben Igbóföld, azaz Biafra, és 1939-ben Cseszlovákia, és 1920-ban Magyarország).
Lófaszt sem érnek a nemzetközi jogok. És nem egészen más dolog: az erkölcs sem ér kutya faszát sem, az adott szó, vagy a hangzatos picsogás sem. Valakinek már ki kellene mondania, hogy azután, hogy 1000 évig a nyugathoz számítottuk magunkat, és vagy száz éve oda akarunk tartozni, pedig nem akarnak befogadni, 1989-ben beájultunk, hogy NA MAJD MOST, miközben a nyugat, totálisan visszaélve a sebezhetőségünkkel, lepaktált a Sztálin által ránk szabadított, részben hungarofób zsidoid, részben a legaljanépből kiemelt senkiházi álelitünkkel és mezítelenre kifosztott minket. A nyugat. És aztán a tettestársakat 20 évig hatalomban tartotta, azóta is próbálja visszatolni oda, folyamatosan alázza a magyarságot, pl. hogy “éltanuló” vagy éppen “bukott tanuló”, mintha ezektől az ipari narkódíler “nemzetektől” (lásd ópiumháborúk, vagy éppen gyarmati tömeggyilkosságok) tanulnunk kéne, vagy lehetne bármit is.
Ki kéne jelenteni, hogy NEM AKARUNK a nyugathoz tartozni, nem vagyunk az, és ugyanúgy nem akarunk Völgyzugolyhoz, Westeroshoz, vagy a Griffendélhez tartozni, sem a nagy nyugati meséhez, mert ezek csak mind mese. És ha mégsem, akkor nem akarunk hipokrita rasszistákhoz, büdös ratyikhoz, vagy dongalábú elmebeteg benőttpinájú frigid faszatlan-baszatlan feministákhoz hasonlítani, nem akarunk netflixcsaládban élni, és nem akarunk 1200 forintos amerikai benzint tankolni, Westinghouse Paks II-t, és nem akarunk közpénzből ukrán helyreállítást.
És ha ennek az az ára, hogy eltakarodjon innen az a pár tucat jenki repülőgép és a logisztikai bázis, akkor JENKIK HAZA! Ide közel-keleti menekültek ne tegyék be a lábukat, függetlenül állampolgárságuktól és vallásuktól, AKKOR SEM, HA AZ ÖREGAPJUKNAK LAKÁSA (vagy csak kurvája) VOLT A TELEKI TÉREN!!!
ezazöld
2023-10-28 at 21:15
csak idő kérdése volt hogy az Oroszország elleni amerikai(ukrán harci-rabszolgákkal kivitelezett) agresszióra válaszul mikor csap be az amerikai birodalomba a kínai-orosz-iráni mennykő-méghozzá ott ahol az onnan szalajtott amerikai népre telepedett elitnek a legjobban fáj…Izrael az akciójával pedig gondoskodik a palesztin partizánok újabb generációjának kineveléséről…
Királytigris
2023-10-28 at 21:00
Yoggi2023-10-28 at 19:30!
II. Lajos is elcseszte, mert Szulejmánnal ki kellett volna egyeznie, és egyesült erővel nekimenni a Habsburgoknak. Ehelyett megölték a szultán követeit! Aztán következett Mohács… A többi már ismerős?
nemzeti
2023-10-28 at 20:58
Ahááá!
Mi is kiválasztott nép lettünk.
Minket is kiválasztottak pár hülyével együtt,hogy
támogassuk az ENSZ-ben a népirtást.
Bravó Magyarország!
Néztem az összes arab TV bemondja ma a Hungary
nevet.
Királytigris
2023-10-28 at 20:24
Izrael szarrá bombázza a Gázai övezetet, hogy oda többé vissza ember ne mehessen.
Az elűzöttek majd jönnek Európában…. Milyen “jó” lesz…! Ki van ez találva….
TalEle
2023-10-28 at 20:18
A fagyi visszanyal! Tán, nem kellett volna Izraelnak fegyvert szállítani Ukrajnába! Most az orosz Kornettekkel lövi ki a Hamasz az izreali Merkava tankokat…
Yoggi
2023-10-28 at 19:30
Oroszország, a kereszténység és a normalitás utolsó védőbástyája.
Szövetségeseivel Iránnal és a Hamasszal.
És a szomorú, hogy még mindig nem értitek…
Miklós
2023-10-28 at 17:20
Mintha némi birodalmi frusztrációt mutatna az, hogy ha az oroszokkal nem bírnak, akkor Gázát verik péppé. Sosem mutat jól, ha egy erősebb a földbe döngöl egy nála gyengébbet. Ez nem az erő, hanem a gyengeség jele. Úgy tűnik a helyzet felelősei nem elég intelligensek ahhoz, hogy ezt a helyzetet normálisan oldják meg, és persze eleve ezért fajult ez idáig.
Orientál
2023-10-28 at 17:18
Oroszok legyetek szívesek megjegyezni hogy maga a Gáza sajnos egy totális szélsőséges muszlim alakulat államszervezet ahonnan kibeszélés nem lehetséges.
Naprózsa
2023-10-28 at 16:47
Bár Ukrajna oroszok által lakott területeinek visszafoglalása témában Putyinnak van igaza, hisz az ukránok egyik ajándékba kapott területük ősnépét sem becsülték, mint mondjuk a mi Kárpátaljánkat, de akár a lengyel, vagy román ősterületeket sem…
…de azért, Lavrov úr, ne pont maguk oktassák ki a világot törvényességből, jó?
mirti
2023-10-28 at 16:39
ártatlan gyermekek lefejezői nem sértik véletlenül a nemzetközi jogot ?….és további több ezer teljesen ártatlan civil, kegyetlen lemészárlása nem sérti véletlenül a nemzetközi jogot??? …ugyanis ez itt Európában a nagy demokráciában sem feltétlen egyértelmű!…..
Medve hipokrácia
2023-10-28 at 16:34
A nemzetközi jogról pedig ne egy olyan gyarmatosító birodalom pofázzon, aki egyszerre van jelen a fegyveres harcosaival Afrikában, Szíriában, Európában.