Érdemes néha a valasztas.hu oldalt böngészni június 9. előtt, hiszen rengeteg érdekességre lehet fényt deríteni. Ilyen a jobb sorsot érdemlő II. kerület is, ahol a látványpolitizálást szinte tökélyre fejlesztő Őrsi Gergely kenetteljes mosolya mellett olyan szépen ültet virágokat, hogy mindez szavazatokban is mérhető már. A látványkonyha készen, a valódi tettek már másik kérdés, így a kerület utóbbi négy és fél éve egy külön misét is megér, azonban a méltán híres adománydobozok ügye már korábban megkavarta az idilli állapotokat: több olyan kérdés is felmerült, aminek már korábban is ideje lett volna. A sok mutogatás, menekülés terelés vége pedig az lett, hogy a párbeszédes öreg harcos, Perjés Gábor, az adományládák nagymestere szépen csöndben lekerült a baloldal listájáról, hiszen jelöltjeik között nem találjuk. Ez vajon véletlen lehet?
Mint ismert, a párbeszédes Perjés Gábor akkor került össztűz alá, amikor kiderült, hogy az úgynevezett mikroadományok elérték az ötszázmilliós értéket, ráadásul elsősorban euróban és angol fontban érkeztek a Karácsony Gergely fémjelezte 99 Mozgalom számlájára. Már maga az hihetetlen volt, hogy kis adományládákba hogyan fért be ennyi pénz, másrészt a baloldali kisnyugdíjasok általában nem euróban és fontban tartják a pénzüket. Így büntetőeljárás is kezdődött.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói tehát gyanúsítottként hallgatták ki Perjés Gábort, a Karácsony Gergely egykori mozgalmának hivatalos képviselőjét a főpolgármester előválasztási kampányát finanszírozó 99 Mozgalom ötszázmilliós „mikroadományaival” kapcsolatban. Perjés 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között összesen tizenkilenc alkalommal készpénzben fizetett be 506 millió forintnyi összeget a szervezet számlájára, döntően euróban és angol fontban.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS