
Tompos Márton és Hajnal Miklós, a Momentum országgyűlési képviselői szerdán számoltak be arról, hogy Mayer Gábor államtitkár egy olyan ingatlant birtokol a vagyonnyilatkozata szerint, amelyet EU-s pénzből építettek “rekreációs központnak” még 2014-ben. A fenntartási idő leteltét követően azonban másképp lett hasznosítva a központ. A “kordonpárt” képviselői Lilahegyen ugrálnak és vádaskodnak, ahelyett, hogy a saját portájukon sepregetnének egy kicsit. Emlékezetes, hogy véletlenül éppen a momósoknak nem sikerült korábban 500 millió forint költségvetési támogatással elszámolniuk, és éppen Hajnal Miklós volt az, aki az Echo TV élő adásában Velkovics Vilmos műsorvezető transzparenciára vonatkozó kérdésére válaszadás helyett inkább kirohant a stúdióból. Na, és persze ne feledkezzünk meg dédelgetett EP-képviselőjük, Cseh Katalin botrányáról sem, akinek a családjához köthető céghálózat bizonyos tagjai gyanús körülmények között juthattak többmilliárdos európai uniós pályázati pénzekhez. Ebben az ügyben költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoznak a hatóságok. A felsorolás korántsem teljes, de valószínűleg a választók pontosan tudják, mennyire hitelesek az olimpia megrendezését megtorpedózó mozgalom progresszív tagjai.
Egészen lehengerlő teljesítményről tesz tanúbizonyságot, hogy tengernyi teendőjük mellett (így például: “diáktüntetésen” ordítozás, Belügyminisztérium előtti járdafirkálás, hisztéria a Karmelita előtt, füstgránát dobálása vagy éppen egészségügyi séta a tanszabadságért, illetve üldögélés az elnyomó diktatúrában…) a Momentum politikusainak még arra is van ideje, hogy telefonon próbáljanak lebuktatni egy államtitkárt, hogy tisztázzák, családjával valóban a korábban említett ingatlanban él-e. Itt halkan jegyeznénk meg, hogy a vagyonnyilatkozatok már hónapok óta elérhetőek az Országgyűlés honlapján, így külön dicséretes, hogy sikerült megtalálniuk ezeket és azokból kiemelni egy igazán pikánsat, amiből országos botrányt szimatolva azonnal akcióba lendült a momentumos kommandó. Tompos és Hajnal igen izgalmas videóval borzolják a kedélyeket: ebben felhívják Mayer Gábort, aki egyértelműen kijelenti nekik, hogy családjával ebben a “Lilahegyi Rekreációs Központban” életvitelszerűen tartózkodik.
Igen, mi itt lakunk. A fenntartási idő leteltét követően másképpen hasznosítottuk a központot
– magyarázza a videóban Mayer, aki szerint 2018-ig kellett szálláshelyet biztosítani a projekt alapján. A magyar emberek jobban örülnének, ha az uniós pénzeket folyósítását nem akadályoznák a momentumos képviselők, ehelyett Tompos Mártonék családi házaknál keresgélnek és vélnek felfedezni “jogtalan” EU-s forrásfelhasználásokat. Elgondolkodtató, hogy éppen az a Hajnal Miklós ugrál most egy volt rekreációs központ miatt, aki annak a Momentumnak a képviselője, amely párt többször is a figyelem fókuszába került például nem megfelelő pénzügyi elszámolásuk miatt. Ugyanis, mint ismert, az Állami Számvevőszék a 2018. évi országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése során megállapította, hogy a Momentum Mozgalom mintegy 500 millió forint költségvetési támogatás törvényes felhasználását nem igazolta. Ezért az ÁSZ 2019 januárjában a törvényi kötelezettségének eleget téve feljelentést tett. Akkor a hatóság azt is hangsúlyozta: amennyiben egy döntő mértékben közpénzekből működő párt megsérti a közpénzek felhasználására és elszámolására vonatkozó előírásokat, akkor a gazdálkodása nem átlátható az adófizető állampolgárok, valamint a saját párttagsága felé sem.
Az Állami Számvevőszék a 2018. évi országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése keretében 2019. január 16-án hozta nyilvánosságra a Momentum Mozgalom ellenőrzéséről készült jelentését. Az ÁSZ megállapította, hogy a Momentum Mozgalomnál a jelölő szervezetnek járó költségvetési támogatás felhasználása nem volt szabályszerű, átlátható és elszámoltatható. A Momentum Mozgalom nem igazolta, hogy betartotta a kampánypénzek felhasználásához kapcsolódó törvényi előírásokat, a számviteli, a kampány- és a párttörvény tekintetében. Ráadásul a Momentum a törvényben előírt határidőben, illetve azt követően sem bocsátott az Állami Számvevőszék rendelkezésére semmilyen, a kampánypénzek szabályszerű felhasználását igazoló bizonyítékot: szerződést, számlát, bizonylatot. Nahát-nahát…
Hajnal Miklós, a budai kordonterminátor
Érdemes felidézni, hogy “a kordonpárt csodafiúja”, Hajnal Miklós – akinek most nagyon fáj az államtitkár családi háza – korábban több interjúban is közgazdászként hivatkozott magára, még ha nincs is hozzá felsőfokú végzettsége. Vagyis hazudott. Megtévesztette a közvéleményt, átverte a választópolgárokat. Már ebből kitűnhetne, hogy a politikus mindig, minden körülmények között “igazat mond”, de úgy tűnik, ez nem okoz gondot a progresszív ifjúságnak, elnézést, a momentumos politikusoknak. Nem is lepődtünk meg, amikor a párt akkori elnöke, bizonyos Fekete-Győr András közölte: nem a diplomán múlik, hogy valaki közgazdász-e. Ennyi. Ha ő mondja…
Majd később azért Hajnal Miklós mégiscsak bűnbánatot tartott amiatt, hogy közgazdászként hivatkozott magára, pedig nincs felsőfokú végzettsége, majd sikerült egy újabb túlzásba esnie. A Momentum elnökségi tagja közösségi oldalán ugyanis meglepő információt tüntetett fel: 2021-ben már országgyűlési képviselőnek nevezte magát, holott akkor még meg sem választották. Az igazságot egyedül a momentumos politikus borítóképét szerkesztő munkatársnak sikerült eltalálnia, azon ugyanis ellenzéki képviselőjelöltként szerepel.
Tehát a Momentum Mozgalom most már megválasztott parlamenti képviselőjének – önéletrajza szerint – nincs semmilyen felsőfokú végzettsége, CV-jében egy elkezdett levelező jogász szak mellett “felfüggesztett” oxfordi tanulmányokról számolt be. Azonban kordont bontani, rendőröket hergelni és hisztériázni diploma nélkül is lehet, ezekben ugyanis jeleskedik az említett képviselő.

Hajnal Miklós képviselő, a kordonbontó “lázadó hős”. Forrás: Facebook/Hajnal Miklós
Cseh Katalin, a brüsszeli botránytündér
A sor korántsem teljes, sőt. Hogy a legkirívóbbat említsük, a párt EP-képviselője, Cseh Katalin botránya is nagy port kavart. 2021 nyarán egy magát Anonymusnak nevező álarcos alak az internetre feltöltött videójában azt állította, hogy egy kettős játékot űző politikust fog lebuktatni. Nem sokkal később megnevezte Cseh Katalint. Az álarcos férfi a Momentum egyik legismertebb politikusáról, EP-képviselőjéről azt is kiszivárogtatta, hogy a családjához köthető céghálózat bizonyos tagjai gyanús körülmények között juthattak többmilliárdos európai uniós pályázati pénzekhez. A cégcsoport magját a Mondat Kft., a Holotech Hungary Kft. és a Pannónia Nyomda Kft. teszi ki. Utóbbi vállalkozást a momentumos politikus édesapja alapította. A cégben Cseh Katalin 2013 és 2018 között volt ügyvezető, éppen abban az időszakban, amikor uniós pályázatot is beadtak.

Cseh Katalin, a Momentum EP-listavezetője a Momentum Mozgalom eredményváró rendezvényén a Dürer Rendezvényházban az európai parlamenti (EP-) választás napján, 2019. május 26-án. Micsoda öröm, micsoda vigyor. Forrás: MTI/Illyés Tibor
A botrány nemcsak a magyar sajtó, hanem a hatóság figyelmét is felkeltette, olyannyira, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az első információk felbukkanása után nem sokkal költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást indított. A nyilvánosságra került adatokból ugyanis egyre inkább arra lehetett következtetni, hogy a céghálózat tagjai működésüket összehangolva,
szisztematikus módon pályáztak uniós pénzekre és nyertek el gyanús körülmények között, összesen 4,8 milliárd forintot. A felvetődött gyanú szerint a módszer lényege az volt, hogy a kiemelten hátrányos helyzetű kistérségekben, Pest, illetve Nógrád megyében azonos címen fióktelepet hoztak létre, így az uniós projektekhez kapcsolódóan jelentős összegű állami támogatást is le tudtak hívni.
Utóbbit igazolja, hogy a Magyar Nemzet korábbi értesülései szerint a NAV szakemberei áttekintették a nagyjából féltucat vállalkozásból álló hálózat elmúlt években benyújtott uniós pályázatait. A nyomozók megállapították, hogy a vállalkozások valóban összehangoltan pályázhattak uniós és hazai pénzekre. Több esetben azonos volt a cégek székhelye, fióktelepe, ügyvezetője, de nemegyszer egyezés mutatkozott a beszállító személyében és a projekt megvalósításának helyszínében is.
Gyanúsan olcsónak tűnik a Momentum plakátkampánya
A botrányok sora nem ért véget, ugyanis mint kiderült, a lila párt a piaci ár töredékéért juthatott hirdetési felületekhez. A Magyar Nemzet pénteki cikke szerint a Momentum legújabb óriásplakát-szerződését ugyanazon a nyomott áron kötötte a Street Fluence Kft.-vel, mint év elején. A lap azt írja:
a vállalat szeptember 16–30-ig biztosít 195 plakáthelyet a pártnak országszerte, plakátonként nettó 46 800 forintért, így a teljes ár mindössze nettó 10,2 millió forintra rúg.

Forrás: Magyar Nemzet
A Street Fluence Kft. ugyanis egy hónapra nettó 78 ezer forintot kér egy óriásplakátért, a felületet fél hónapra a teljes ár hatvan százalékáért biztosítja. A többi reklámfelületet bérbe adó cégnél egy óriásplakát-felület havi díja átlagosan nettó 350–450 ezer forintba kerül, így
a Momentum jóval a piaci ár alatt jutott reklámfelülethez.
Egy szó, mint száz: mielőtt a momentumos politikusok másokat zaklatnak az ingatlanjaik miatt, esetleg nézzenek körül a saját házuk tájékán. Mi is csak szemezgettünk a DK fiókpártjának botrányaiból, lesz még mit leleplezni.
A PestiSrácok.hu elsőként rántotta le a leplet a “cuki fiatalocskákról”, vagyis a progresszív momentumos képviselőkről a Kik vagytok ti? Külföldiek a magyar politikai életben címmel indított cikksorozatban, amelyben bemutattuk a Momentum valódi arcát.
PestiSrácok-összeállítás a saját írásaink, valamint az MTI, a Mandiner és a Magyar Nemzet cikkei alapján
gyozo2018
2023-09-25 at 13:26
Ha ez igaz, akkor ez sötét ügy, menthetetlen, s ha aFidesz védi,
akkor önmagának árt és az országnak.
Hányinger az egész az államtitkár felől is, ugyanúgy, mint
a ballib csürhe felől.
Orientál
2023-09-24 at 16:35
Két ugyanazon hazaáruló kommunista banda adósította el hazánkat szándékossan az egyik a Kádár és élősködő mszmp-sei volta ők több mint 20 milliárd dollár adósságot szartak az élősködésükkel a nép nyakába másik banda a Kádárék folytatásuk ők pedig a korrupt élősködő hazudozó balliberális Gyurcsányék lettek akik 20 milliárd eurós hitelt vettek fel élősködéseik lopásaik miatt is New Yorkbn és ezeknek a korrupt élősködésük miatt sok az államunk adóssága amit az éves kamatterhek tovább növeltek a mai napig is.
Orientál
2023-09-24 at 16:23
van baj Te azon a balliberális zöld szinten vagy mint akik ideszarnátok ránk rengeteg 100 ezer élősködő eltartandó gazdasági tehát megélhetési migránst. Na meg bele is kevernél minket magyarokat az ukrajnai háborúba.
bl
2023-09-23 at 21:24
Egyébként több olyan ügy volt már, ahol Orbán kifejezetten kérte Brüsszelt, hogy ne az legyen a pályázat ami, mert visszaélésre ad lehetőséget és Brüsszel nem csinált semmit. Még Sargentini idején lehetett ilyen esetekről hallani, kódolva volt a simlisség és Brüsszel mégse lépett.
Egyébként ez a példa szépen mutatja, hogy “kommunista nem vész el csak átalakul”, “rugalmasan alkalmazkodik vagy elszakad” attól függően hogy mit lát célravezetőbbnek. Ha valóban akarunk magyar feltámadást, akkor ezektől az emberektől meg kellene szabadulni, csak az a baj, hogy bármilyen hazugságra képesek a pozíció megtartása végett, ráadásul sokszor szabályosan le van papírozva minden ahogy itt is.
oshon
2023-09-23 at 13:25
Épp így van ez Romániában is , több ilyen épület van itt is Kolozsvár környékén melyek EUs pénzből épültek , pár évig (kb5?) szálláshelyet is biztosítottak … “ősz” saját otthonukka vált ! Ebben az EUs programban egyébként részt vehetett bárki – bármelyik román állampolgár !!! Iogi te büdös magyargyulolo dogevo – fujjj a büdös anyádnak a retkes fszaba te hazatlan csuszomaszo – fuuujjj !
2
2023-09-23 at 07:16
Mandula2023-09-22 at 20:07
Yoggi!
Olyan vezető nem lesz ,hogy gatyába rázza az országot gazdaságilag és ne vegye ki belőle a magáét.
2010-11 -12 100 ezer forint volt egy szakmunkásbér, menekültek külföldre hogy fizetni tudják a hitelt ,ma 400 ezer
2023-ban
154 280 forint a nettóaz minimal bér, a bérminimum nettója pedig 197 106 forint
Kenyér ára 2011 1kg 280ft
Kenyér ára 2023 1kg ?
1l benzin ára 2011 274ft
1l benzin ára 2023 ?
Orientál
2023-09-23 at 00:51
Momentumos Tompos Márton és Hajnal Miklós a gazember hazudozó országunkat elkxró Gyurcsányotoktól minden gazemberséget megtanultatok elsajátítottatok.
van baj
2023-09-23 at 00:30
Csak a szokásos: elvesztette közpénz jellegét.
(És csodálkozunk, hogy az EU a továbbiakban már egy kanyi vassal sem akarja támogatni Magyarországot?!)
Vízöntő
2023-09-22 at 22:49
Nagyon várom a Momentum brancsa mikor fog tüntetni a Városháza előtt követelve, hogy Karácsonyt, a helyetteseit és a tanácsadóit vágják ki az emeleti, csukott ablakokon!
Nem az 500 millió miatt, hanem a 200 milliárd miatt, ami nem pályázati pénz volt, hanem a Főváros pénze, a mi pénzünk, ami a kasszában volt!
Mit mondott arról ez a szabolcsi zseni?
Felélték!
Basszus, de kik?
Na ezért őket röptetni kellene!
Itt megy a vagdalkozás, érdemben miről is? Észre sem veszik, a jogállamról!
Volt egy pályázat, elfogadták, teljesítették az előírások szerint, de most a Momentumosok céltáblát tettek rá és mindenki ugrik … miért is?
Mert valakiknek nem tetszett valaki és szóltak néhány havernak ….. ?
gyozo2018
2023-09-22 at 21:09
Az nem érvelés, hogy felsorolom a balliberálisok korrupt ügyleteit.
A leírás szerint nagyon is átlátszó pénzleszívás történt.
Tessék megcáfolni tényekkel.
Az ilyen cikkekkel többet ártanak, mint használnak.
Mandula
2023-09-22 at 20:07
Yoggi!
Olyan vezető nem lesz ,hogy gatyába rázza az országot gazdaságilag és ne vegye ki belőle a magáét.
2010-11 -12 100 ezer forint volt egy szakmunkásbér, menekültek külföldre hogy fizetni tudják a hitelt ,ma 400 ezer,és ez nettó.
Ez azért történt mert a multik és bankok rátették Magyarországra a kezüket,nem azért mert a magyarok hülyék ,hanem azért mert megengedték nekik ezt ,eladósították svájci frankban a lakosságot .
Aki megengedte ezt, azt ferinek hívják!Megkapták biztosan ezért a fizetést!
Azt még ma sem tudom hogy a feri és bandája felfogta e egyáltalán mit csinált akkor ,gyakorlatilag minden pénz ami itt volt a gazdaságban és adóbevételben külföldre vándorolt nem marad az embereknél pénz hogy vásároljanak ,hiányzott a magyar gazdasági körforgásból.
Ez nem elképzelhető Orbán Viktorról.Feri meg is fogalmazta, “ekkora böszmeszéget még senki sem csinált mint mi csináltunk”
Hozzászóló
2023-09-22 at 19:20
Nahát-nak:
Sőt az ÁSZ még tájékoztatót is készített a Momentumnak, hogy mi a szabályszerű elszámolás, vagyis hogy számlával kell elszámolni, mi a számviteli bizonylat, és hogy azt le kell könyvelni, mert annyira hülyének mutatkoztak.
Nahát
2023-09-22 at 19:10
Az Állami Számvevőszék megállapította, hogy a Momentumnak 2018-ban 31,8 millió forint, 2019-ben pedig 117,8 millió forint nem a központi költségvetésből származó bevétele volt.
A párt a 2018-2019 közötti időszakban nem alakított ki szabályszerű könyvvezetési rendszert, és nem biztosította a könyvvezetésének törvényességét. Kérdés: sikerült-e az ÁSZ-nak elszámoltatnia a Momentumot, vagy ennyiben maradtak?
Hozzászóló
2023-09-22 at 18:37
Az alapszabály az, hogy a pályázati pénzekből az ingatlanokat a pályázati célnak megfelelően legalább öt évig kell hasznosítani, hogy ne keletkezzen visszafizetési kötelezettség. Itt valószínűleg 2014-2018 évek értendők, ami öt év. Az országban kismillió ilyen eset van pártállástól, állami vagy önkormányzati vagy magáncéges felhasználástól függetlenül. Attól persze az adott eset nem biztos, hogy kellően etikus, de túl sok információ még nem derült ki az eddigi feltárásból, hogy ítélkezni lehessen.
un hun
2023-09-22 at 17:31
@Igor
Erről akkor ennyit…,ha te mondod, hogy gyíkká változtattak elhiszem neked, bár én azt hittem, hogy csak birkává a nyájban.
Igor
2023-09-22 at 17:16
Un hun
Te is ott voltal?
En is!
Engem gyikka is valtoztattak.
Es ott voltam amikor Orban megverte a feleseget. Emlekszem rad is! Te fogtad le!
Igor
2023-09-22 at 17:12
Yoggi, te proletar
Csak higy fajjon te csira:
Újabb nemzetközi díjat kapott a Puskás Aréna
A cikk angol nyelvű változata: Puskás Arena receives international award
2020. december 19. 14:00
A Puskás Aréna elnyerte a legszebb sportlétesítmény különdíját a Prix Versailles építészeti díjkiosztón. Közép-Európa egyik legnagyobb, legkorszerűbb élményarénáját 2019-ben adták át.
un hun
2023-09-22 at 17:07
@Igor
Senki nem állítja, hogy a jelenség rendszerszintű vagy tervezett, én legalábbis nem, de hogy létezik arra én vagyok az egyik tanú. Konkrétan, hogy a helyi nagymenő vállalkozó a helyi fideszes politikussal összejátszva hogyan fenyegetnek meg burkoltan, túrnak ki a vállalkozásából és semmiznek ki egy szerencsétlen özvegyasszonyt mert kompetenciát jelentett. Én bíztattam akkoriban, hogy ebbe álljon bele, ne hagyja magát, ha kell vigye az igazságszolgáltatás elé az ügyet, de nem érzett hozzá elég lelki erőt és megfelelő anyagi fedezetet. És nem vagyok ellenzéki, Fidesz szavazó vagyok. Vagy legalábbis voltam eddig.
Igor
2023-09-22 at 17:06
Yoggi, te proletar
Európa legjobbja után a világ legjobb középülete is a Néprajzi Múzeum lett
https://www.neprajz.hu/hirek/2018/hirek/epulet-dijak.html
Igor
2023-09-22 at 17:00
Yoggi, te proletar
“Aranybulla”
Valoban nincs olyan nagyivu alkotas mint Buda Flora Anna agyondijazott szociopornoja. HAHAHAHAHA
Fizetnek neki, csak hogy ne csinaljon tobbet ilyet!
Theo
2023-09-22 at 16:52
Ez valszleg tényleg jogszerű, legfeljebb nem erkölcsös. Jó lenne, ha a baloldal is legalább ezt elmondhatna magáról. Nem szimpatikus a megoldás, de akik most erre rámutatnak, azok meg tényleg nem méltók arra, hogy másnál kifogásoljanak bármit is.
Az a pénz semmivel se lenne jobb helyen náluk.
Így a végeredmény null -null.
Igor
2023-09-22 at 16:33
Yoggi
Neprajzi Muzeum
A világ egyik legrangosabb ingatlanszakmai nemzetközi versenye, az International Property Awards díjazta az új múzeumépületet
https://www.neprajz.hu/hirek/2018/hirek/epulet-dijak.html
Es meg ki sem mozdultam a Varosligetbol. Koccccsog!
Angie
2023-09-22 at 16:30
Teljesen mindegy, hogy ki követ el és mit, valamint melyik oldal teszi ezt, ha az törvénybe ütközik, nem igazán jó dolog! A kormánypártnak meg sokkal jobban kellene ezekre a dolgokra figyelni, mert ök vannak a legnagyobb fókuszban!
Igor
2023-09-22 at 16:29
Yoggi
“Pesty Laci ügyéből nem lesz botrány.”
Te komolyan vetted? Biztos a Simicskanal is nagyon szoritottal, es ott is csak egy hugyos gatyas alkesz jutott nektek!
“13 év alatt hány piacképes NER-es vállalkozó is született meg? Pontosan 0.”
Minden vallakozo NER-es, mivel a Fidesz adopolitikajanak is koszonhetoek a sikerek. De neked, szellemileg alultaplalt segedmunkasnak magyarazzam?
Igor
2023-09-22 at 16:20
Yoggi
“13 év alatt hány értékelhető NER-es művészeti alkotás született? Pontosan 0.”
Jo vagy matekbol, te is:
Magyar Zene Haza:
Az épület 2019-ben elnyerte az Európa Legjobb Középülete, valamint a Legjobb Nemzetközi Középület díjat, 2020-ban pedig „a világ legjobb zenei célú ingatlanfejlesztése” címet az amerikai Music Cities Awardson.
https://zenehaza.hu/epiteszet/dijak-elismeresek
“Rákay Kálmi”
Latom meg egy nevvaltoztatason sem tudjatok tultenni magatokat, akkor mit akartok ti elfogadasrol tanitani minket.
Yoggi
2023-09-22 at 15:40
@Igor
“De ez sok mindent megmagyaraz…”
Azt meg. Például, hogy nem tudtad értelmezni, amit írtam.
A fogyatékos, retardált ttt haverodnak, csak azért nem válaszoltam, mert nem mindig van kedvem a személyeskedő, kurvaanyázó (értsd. átlagos PS fideszes hozzászólói szint) fajtájával foglalkozni. Most éppen nincs.
Ettől még a te hozzászólásod sem különb az övénél.
Tipikusan az, amikor a tartalomhoz nem tudsz hozzászólni (hiszen a védhetetlent nehéz védeni a legtöbb esetben), akkor megpróbálsz ironikus, szarkasztikus lenni. Pesty Laci ügyéből nem lesz botrány. Mert a hozzád hasonlók tapsolnak ahhoz, hogy a NER-es takonygerincű szardarabok hogy teszik tönkre a magyar családokat, pusztán a hatóság erejét felhasználva. Hiszen a szakmai tudásuk valójában annyi, mint a ttt nevű haverod szellemi kapacitása. Egy kurva nagy nulla. Abból meg a piacon nehéz megélni…
13 év alatt hány piacképes NER-es vállalkozó is született meg? Pontosan 0.
13 év alatt hány értékelhető NER-es művészeti alkotás született? Pontosan 0.
Szerencsére itt van neked Rákay Kálmi, aki saját erőből boldogult az üzleti életben (és nem szakad rá az ég a hazug takonyra…), és minőségi filmes produkciók fűződnek a nevéhez, mint az Aranybulla… (amit büntetésvégrehajtási intézetekben lehetne alkalmazni kínzásnak)
Tudod, a tehetség nem pénz kérdése. A közpénzszivattyúból lehet y.achtod, de ugyanolyan hülye maradsz, mint akinek egyetlen mondatában sem stimmel az alany és állítmány (de azért a nevére írtak pár milliárdot…). A magyar oktatás csúcsa.
Yoggi
2023-09-22 at 15:30
@Mandula
“egy még korruptabb, semmihez nem értő ,kamudiplomás zsoldos balfaszokra?”
Akkor kifejtem neked. Nem kell.
Akkor most te is kifejtheted, mért kell eltűrni, hogy 13 (lassan 14) évre visszamutogatva minden lopást, balfaszkodást némán eltűrsz?
A fideszes hozzáértésről meg annyit, hogy fel sem tűnik neked, amikor valami jó, az csak a fidesz érdeme, amikor valami rossz, az meg mindig a külső körülményeké. Persze jóízűen odaállsz köpködni az “ottsemvoltam” másik nagymesterére, Karácsonyra, és fel sem tűnik a párhuzam.
Majd amikor jön valami ügy (mert menetrendszerűen jön, akkor homokba dugod a fejed, és elkezdesz “emútnyócévezni”.
Lelked rajta, de ha ezt a választ nem érted meg, akkor ne tedd fel a kérdésed, mert nincs értelme.
Yoggi
2023-09-22 at 15:19
@Mézga
Látom, nagy tudással rendelkezel, ezért gondolom meg tudod nekem mutatni, hol kardoskodtam bármikor amellett, hogy jöjjön egy még korruptabb banda. Mert el sem tudod képzelni, hogy létezik olyan, aki nem a bandákat akarja cserélgetni, hanem azt szeretné, hogy a korrupció, a himihumi és a lopás mértéke csökkenjen.
Na, akkor most már nem kell tovább erőltetned a képzelőerőd.
Pont nem érdekel, hogy ki van hatalmon, ha ezek elkezdenek csökkeni. A jelenlegi helyzet viszont az, hogy a nemzeti vagyon elsíbolása egyre nagyobb méreteket ölt, és ezt te tapsolva, éljenezve követed.
Yoggi
2023-09-22 at 15:14
@Nézzük_magát_a_dolgot
Nagyjából irányba tudlak helyezni.
1) Milyen pénzekből épült ez a “rekreációs központ”, mennyi költséget fedezett az EU-s, állami, önkormányzati és magánpénz.
Nyugat-magyarországi régió, szóval jó eséllyel 50% körüli EU-s forrással valósult meg a projekt
2) Ha volt benne magánpénz, azt a jelenlegi lakó (birtokos) adta?
Közvetve igen, ha jól értettem, akkor a Purple Hill Kft-n keresztül. Ezekről a “konstrukciókról” amúgy azt kell tudnod, hogy vastagon túlárazott költségvetéssel dolgoznak, szóval a tényleges önrész ennél kevesebb. A többi “visszacsorog”
3) Érthetetlen, hogy egy beruházás eredeti funkciójánk fenntartása (ha jól értem) mindössze 4 évig köztelező. Egy bármilyen jövedelmező ipari létesítmény megtérülési ideje sokkal hosszabb.
Annyi sem. Három teljes üzleti év általában (KKV szektorban).
Pontosan jól látod. A források ilyen térű felhasználása nem a gazdaság felzárkóztatására jó, hanem a tűzhöz közeliek kibélelésére. Ezért is írtam, hogy ez jó eséllyel 2010 előtt is így volt.
4) Nem arról van-e esetleg szó, hogy eredetileg is “más hasznosítás” (lásd tűzközeli személy helyzetbe hozása) volt a cél?
De. Ld. vadászházak (legismertebb példának a mondoki fideszes vadászház)
5) Az eredeti hasznosítás pár éve alatt milyen bevételeket hozott a létesítmény? Hányan ekreálódtak itt?
Ezt soha nem fogod megtudni. Mármint a tényleges összegeket. Valószínűleg pontosan annyit, amennyit a vadászházakon. Azaz egy büdös forintot sem. Az, hogy mennyit pörgettek át rajta, a nyilvános beszámolókból elérhető, csak teljesen irreleváns nemzetgazdasági szempontból.
6) Ha itt lakik valaki, akkor ha bérlőként lakik, mennyi a havi bérleti díj? Vagy ha most valakinek a tulajdona, mennyiért vette? Arányban áll-e a vételár a ház méretével, felszereltségével, a telek jellemzővel?
Erre mondjuk nem tudok válaszolni.
Mandula
2023-09-22 at 15:09
Miért kellene cserélni egy még korruptabb, semmihez nem értő ,kamudiplomás zsoldos balfaszokra?
Azért jó lenne ha kifejtené valamelyik az elmúlt 20 évet figyelembe véve:
Igor
2023-09-22 at 15:05
P.F.Z.
“egy ember reagált a hozzászólásodra(az is szarkasztikusan)!”
1. ttt 2023-09-22 at 14:27
2. Igor 2023-09-22 at 14:13
1 + 1 = 2
De ez sok mindent megmagyaraz…
Mézga
2023-09-22 at 15:02
2023-09-22 at 12:36
Az igazi kérdés az, hogy miért jó egyeseknek, és miért kardoskodnak amellett, ha egy korrupt banda után jöjjön egy még korruptabb.
És ez a lényeg, mert az kiabál akinek a háza ég.
Ennek két oka lehet. Vagy fizetik ezért, vagy ő a másik korrupt bandához tartozik, és csak az a baja, hogy nem ő lop.
Na most a baloldali ismerőseim, akik ugyanúgy harsogják a jobboldali korrupció gyanúkat, és közben mosdatják, bagatellizálják a baloldali korrupciót, az mind mind (és nem kevés ismerősom van), a kettő közül valamelyik táborba tartozik.
Yoggi
2023-09-22 at 15:00
@Igor
Megint kevered a szezont a fazonnal.
Fuss neki újra, próbáld meg értelmezni, és gondolkodj el azon, mi az ország érdeke.
Amit csinált, ez a takonygerincű, az jogilag teljesen rendben van. Ahogy jogilag Fletó őszödi és mosonmagyaróvári biznisze is rendben volt.
P.F.Z.
2023-09-22 at 14:56
Yoggi2023-09-22 at 12:36
Szánalmas ,hogy a kommentszekcióból egy ember reagált a hozzászólásodra(az is szarkasztikusan)!
A többi mintha nem is látná.
Az a szomorú és visszataszító ebben, hogy bizonyított dolgokról tudomást sem vesznek!
Vajon miért?
ttt
2023-09-22 at 14:27
“Yoggi2023-09-22 at 12:36
“Igen, mi itt lakunk. A fenntartási idő leteltét követően másképpen hasznosítottuk a központot”
– magyarázza a videóban Mayer, aki szerint 2018-ig kellett szálláshelyet biztosítani a projekt alapján.
Elgondolkodtató, hogy mért érzi a PS blog a kényszert, hogy védjenek egy olyan EU-s projektet, ahol teljesen nyilvánvalóan egy családi ház felépítése volt a cél EU-s forrásokból, és mellé hazudtak egy projektet?”
Kár erőlködnöd. A nyilvánvaló az, hogy az eu pénzelte, az eu szabta meg, hogy meddig kell hasznosítani, úgyhogy takarodj a kurva anyádba brüsszelbe reklamálni.
Vízöntő
2023-09-22 at 14:22
A Momentum hülye műközgazdászai, meg politikusnak nevezett liberális aranyifjai legfeljebb a mára rég elfelejtett Kolompár Orbán szintjét hozzák (aki koncepciós per áldozatának minősítette magát a bíróságon mindaddig amíg a bírónő kiszúrta, hogy nagyobb összegek kp.-s kifizetéséről kiállított bizonylatok dátuma korábbi mint a bizonylattömb megvásárlásakor kiállított számla dátuma, Kolompár akkor feltartotta a kezeit!), ugyanis ezeknél a számlák vonatkozásában az ÁSZ felfedezései között olyan megállapítás is szerepelt, hogy több plakátra szólt megrendelés meg számla mint ahány plakáthely az országban volt! Hogy melyik nyomda volt a szerencsés? Akkoriban az Origo feltáró cikkben részletezte, ami szerintem ma is megtalálható.
Ja, Kolompár az leülte, mert a bíróság kiállította neki a “számlát”, ezek mikor fogják megkapni a “számlájukat”?
Jósnő
2023-09-22 at 14:19
Mind két oldal lop. Tisztelet a kivételnek. Ez az jelenti, hogy csak a végrehajtásra kerülő program tesz különbséget a két oldal között. Nekem az a program tetszik, amelyikben “no migráns”, családtámogatás van és emlékszünk arra, hogy magyarok vagyunk, stb….stb. Megjegyzem, ha nem állnánk be mocskos politikusok mögé, akkor nagyobb rend lenne az országban, tehát a mi hibánk, hogy hagyjuk őket lopni. Ezektől még a választott kormány program végrehajtható.
Nézzük_magát_a_dolgot
2023-09-22 at 14:14
Nem érthető számomra (biztos bennem van a hiba), hogy 1) Milyen pénzekből épült ez a “rekreációs központ”, mennyi költséget fedezett az EU-s, állami, önkormányzati és magánpénz. 2) Ha volt benne magánpénz, azt a jelenlegi lakó (birtokos) adta? 3) Érthetetlen, hogy egy beruházás eredeti funkciójánk fenntartása (ha jól értem) mindössze 4 évig köztelező. Egy bármilyen jövedelmező ipari létesítmény megtérülési ideje sokkal hosszabb. 4) Nem arról van-e esetleg szó, hogy eredetileg is “más hasznosítás” (lásd tűzközeli személy helyzetbe hozása) volt a cél? 5) Az eredeti hasznosítás pár éve alatt milyen bevételeket hozott a létesítmény? Hányan ekreálódtak itt? 6) Ha itt lakik valaki, akkor ha bérlőként lakik, mennyi a havi bérleti díj? Vagy ha most valakinek a tulajdona, mennyiért vette? Arányban áll-e a vételár a ház méretével, felszereltségével, a telek jellemzővel? *** Ha mindezekre megnyugtató választ kapok, akkor utólag elnézést kérek a kételkedésem miatt. De ha bizonyítható a korrupció és ügyeskedés, akkor a jelenlegi lakót állásából felmenteni, és Őrá és azokra, akik ezt lehetővé tették, a törvényszigorával kell lesújtani (és az ellenoldal simliseire, ha szabad kérnem, elkenegetés és sumáklás nélkül), és örökre kiközösíteni Őket a mi oldalunkról. Tisztának kell lennünk, és annak is kell látszanunk!
Igor
2023-09-22 at 14:13
Yoggi
Kuldd el Pestinek
Most megbuktatjuk a zorbant
Te, a Lili, a Laci és én. Hivtam a Blankat is Romaban, de meg nem hivott vissza, de szerintem ő is benne van
un hun
2023-09-22 at 13:50
Na és akkor mi van azzal a Mayer Gábor féle ingatlannal, mert azért engem érdekelne? Csak úgy építettünk neki eu-s forrásból egy családi házat? És akkor csodálkozunk, hogy a gyanú árnyéka lengi körül a fideszes közbeszerzéseket? Az aztán a csúcs, hogy itt kb. kijelentik, az ellenzék háromszor, ötször annyit lop, ennyi engedtessék már meg nekünk is. Nekem, több más dolog mellett, kezd már ez az egész sok lenni…
PG
2023-09-22 at 13:41
Megtalálták a csőben a lyukat. Milyen izgi lehet, egy államtitkárba belekötni, bár a nagy semmiért. Ott ugyanis tényleg az épült, aminek szánták és a pénzt is arra adták. Amikor lejárt a szerződési (fenntartási) idő, akkor másra használták. Ebben nincs jogsértés, mert utána már lehet. Ebben téved a “Yoggi” néven beíró is aki még vádaskodik is alaptalanul. Ismerve a múltat, ezt inkább nevezném MSZP modellnek, vagy DK-s modellnek, mert az ellenzéknél valóban sorozatosak a csalások. Kelemen Lajosnak nyilván szimpatikusabb lenne, ha az ellenzéki politikusok húznának hasznot, mint ahogy azonnal megteszik, ha megtehetik.
Kelemen Lajos
2023-09-22 at 12:58
Mondjuk azért tényleg durva, hogy a tűz közelében lévő politikusok így húznak hasznot a támogatásokból. Gondolom, amíg ez rekreációs központ volt, addig se tehette be idegen a lábát.
Tök mindegy, hogy kormánypárti, vagy magyargyűlölő, az ilyen politikusnak tőből kéne kitépni a karját.
Nahát
2023-09-22 at 12:44
Jól teszi az államtitkár szomszédja, ha résen lesz, mert ez a szegény hülye Hajnal Miklós egyszer már tévedésből Rogán Antal szomszédjának kertjébe szórta be a zsák háztartási szemetét.
sorry
2023-09-22 at 12:42
Nagypofájú senkiháziak, akik nagyon szeretnének valakinek látszani.
lesi
2023-09-22 at 12:36
bööööszme !! emberek
Yoggi
2023-09-22 at 12:36
“Igen, mi itt lakunk. A fenntartási idő leteltét követően másképpen hasznosítottuk a központot”
– magyarázza a videóban Mayer, aki szerint 2018-ig kellett szálláshelyet biztosítani a projekt alapján.
Elgondolkodtató, hogy mért érzi a PS blog a kényszert, hogy védjenek egy olyan EU-s projektet, ahol teljesen nyilvánvalóan egy családi ház felépítése volt a cél EU-s forrásokból, és mellé hazudtak egy projektet?
Persze attól a blogtól, amely anyatigrisként védte a hasonló modellt követő vadászházakat, semmi meglepő dolog nincs.
Továbbá meg is van az újabb alátámasztása, hova folynak szét a felzárkóztató források, mert azt ugye senki nem gondolja, hogy a konvergencia program célja ténylegesen az, hogy egy beruházásnak pontosan a fenntartási idő végéig legyen (jelen esetben ráadásul valószínűleg csak színlelt színlelt) gazdasági haszna.
Ez a garancia a posványban dagonyázásnak. Ez a fidesz modell. A család az első…
A menetrendszerűen megjelenő fröcsögő nyuggerkommandónak már előre üzenem, hogy igen, 2010 előtt is jó eséllyel ez ment, de ez semmiben nem menti fel a mostani “know-how”-t…
Sas
2023-09-22 at 12:22
a fidesz segítői-mert annyira jelentéktelenek-maximum szénsavas -üdítő reklámot lehet rájuk bízni.
ERZSI
2023-09-22 at 12:17
Momentum képviselői akik megjelennek a nyilvánosság előtt üres, rosszindulatú, élősködő emberek. A tüntetéseken mondottakat is úgy adják a szájukba, mint minden mást.