Pesti Srácok

Összefújja a karrierpolitikusokat a szél a DK-ban – Ezúttal Dunaújváros alpolgármesterét húzták be a pártba

Összefújja a karrierpolitikusokat a szél a DK-ban – Ezúttal Dunaújváros alpolgármesterét húzták be a pártba

Még tart az átigazolási szezon: ma Szabó Zsolt dunaújvárosi alpolgármester, a Párbeszéd országos elnökségének váltott csapatot és lépett át a DK-ba. A párt közleménye beszédes: szerintük az új igazolással végre komoly célokat tűzhetnek ki maguk elé. Mint írják, Szabó Zsolt segítségével végre esély nyílik arra, hogy Magyarország az élvonalban is versenyképes legyen, vagyis csatlakozzon a NYUGATHOZ.

Szabó Zsolt dunaújvárosi alpolgármester, a Párbeszéd országos elnökségének tagja a Facebookon jelentette be, hogy annyira vonzónak tartja a Dobrev Klára által vezetett Árnyékkormányt, hogy szeretné közelről is követni a munkásságukat, ezért átlép a Demokratikus Koalícióba. Az átlépés okaival kapcsolatban posztjában úgy fogalmazott:

A DK nem kevésbé kenetteljes választ adott a posztra: szinte lángoló Puzsérként írják, hogy a dunaújvárosi alpolgármesterrel felszerelkezve végre be tudják teljesíteni Szent István álmát, a NYUGATHOZ való tartozást.

PestiSracok facebook image

(A nyitóképen még Karácsony Gergely társaságában folytat párbeszédet a dunaújvárosi politikus.)

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.