Félmilliárd forintot tapsolt el a soroksári alpolgármester, Weinmann Antal különböző “kulturális” rendezvényekre, azok aktív szervezőjeként. Az elmúlt 5 évben több, mint 500 milliót dáridózott el Soroksár neki köszönhetően úgy, hogy a legtöbb esetben nem volt közbeszerzési eljárás. Viszont – nyilván véletlenül – a szervezést, valamint a lebonyolítást is mindig ugyanaz a baráti kör kapta meg, de a jegyzőnek ez nem tűnt fel. (Persze az is érdekes momentum, hogy az egykori soroksári jegyző az alpolgármester jelenlegi élettársa, de ezt tényleg csak halkan jegyezzük meg.) A Soroksári Svábok Független Egyesületének azonban szemet szúrt a kerületi dáridózás gigantikus költsége, az egyesület tagja, Gallay István pedig nem is hagyta szó nélkül a hihetetlen pénzszórást. A férfi portálunknak úgy fogalmazott: meglehetősen érdekes, hogy míg útfelújításra, kátyúzásra, járdákra alig több, mint évi 100 millió forint jut, addig ennek az összegnek a többszörösét képesek mulatozásra fordítani.
Elképesztő összegeket fizettek a soroksáriak a kerületi mulatozásra az elmúlt években, az alpolgármester, Weinmann Antal ugyanis bőkezű mecénásként mintegy 500 millió forintot adott ki a helyi rendezvényekre. Bár az önkormányzat minden évben kijelöl egy keretösszeget, az szinte sosem bizonyult elégnek a kulturális események lebonyolítására, így kénytelenek voltak újabb tétellel kiegészíteni azt. Így aztán az elmúlt években tetemes költség keletkezett abból, hogy Weinmann közbeszerzési eljárás mellőzésével és a szétbontási tilalom figyelmen kívül hagyásával igazgatta a kerületi kulturális életet. Az pedig, hogy ez nem szúrt szemet a jegyzőnek, talán nem is a véletlen műve. Minderről Gallay István, az SSFE tagja beszélt a PestiSrácok.hu-nak, hozzátéve: közérdekű adatigénylést adtak be, hogy megtudják, jogszerűen használták-e fel az 500 milliós összeget. Gallay szerint 2015 óta folyamatosan ki kellett egészíteni az önkormányzat által meghatározott keretösszeget: 2017-ben például az 57 millió forint helyett 91 milliót költöttek rendezvényre, csakúgy, mint 2016-ban, amikor az 51 milliós költséget ugrották meg további 45 millió forinttal, tehát laza 96 milliót áldoztak a kerületi dínomdánomra.
Ennyi pénzből rengeteg útfelújítást el lehetett volna végezni
– mondja Gallay, hozzátéve, hogy arra évi alig több, mint 100 milliót szánnak az önkormányzatban.
A soroksári bulibáró
Weinmann Antal – jelenleg az Itthon Vagyunk Egyesület polgármester-jelöltje – úgy tűnik, szeret mulatozni: Lagzi Lajcsi unokaöccse még a Dáridóban is feltűnt. De ragaszkodik a jól megszokott és bevált baráti körhöz is, akik egy-egy kerületi rendezvény fellépői vagy éppen kivitelezői. A portálunk birtokában levő dokumentumokból kiderül: az egyik állandó meghívott cég a Generálprodukció Kft. Az említett üzleti vállalkozás jelenleg kényszertörlés alatt áll az Opten adatai szerint, a cégadatbázisban fellelhető információ alapján az elmúlt években igen tetemes bevételi oldalt könyvelhettek el. Kérdéses, hogyan tudtak ezek ellenére felkerülni a NAV feketelistájára és vajon az alpolgármesternek volt-e tudomása arról, hogy az általa megbízott kft.-vel az adóhatóságnak akadt némi problémája.
Mindenesetre izgalmas, hogy a 2017-es majális tízmilliós költségének a felét a Generálprodukció Kft.-nek utalták, a technikai háttér biztosítása ebből hárommilliós tétel volt. A Generálprodukció Kft. szinte minden rendezvényen kapott megbízást: hol néhány százezer forintért biztosították a hangtechnikát, míg máskor ez az összeg ennek a többszörösét tette ki. Az pedig a kerületi lakosokon múlik, hogy októberben bizalmat szavaznak-e annak az embernek, aki egy dolgot már valóban bizonyított: remekül tudja mulatságra fordítani a közpénzeket.
PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS