Pesti Srácok

Öt év bujkálás után feladta magát Nancy gyilkosa

Öt év bujkálás után feladta magát Nancy gyilkosa

Négy éve, a távollétében már jogerősen is elítélték, majd két évig volt Magyarország egyik legkeresettebb bűnözője az a kínai férfi, aki a vád szerint 2015-ben ölt meg egy fiatal prostituáltat a lány Akácfa utcai lakásában Budapesten. A rendőrség Jao Gao-penget gyanúsította az emberöléssel, körözni kezdték, de a férfi még kijutott az országból, és Kínába menekült 2015-ben.

A prostituált meggyilkolása után, júliusban erősítette meg a rendőrség, hogy az elkövető Gao-peng feladta magát, és a kínai hatóságok felvették a kapcsolatot a magyar hatóságokkal. Itt azonban meg is rekedt az ügy, mivel a két ország között nincs kiadatási egyezmény. Az ügyészség végül különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, valamint kifosztás bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen, akit a Fővárosi Ítélőtábla 2018-ban jogerősen 18 év szabadságvesztésre ítélt. A büntetését soha nem ülte le, ezért a rendőrség 2020-ban egy körözési toplistára is feltette Gao-penget, ami, úgy tűnik, eredményre vezetett. Nemrég ugyanis eltűnt az előbb említett listáról, pedig évekig kiemelt helyen szerepelt a nemzetközi elfogatóparanccsal is üldözött Jao Gao-peng. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság úgy tájékoztatta az Indexet, hogy a férfi feladta magát a hatóságoknál. A körözés néhány héttel ezelőtt valóban lekerült a TOP-körözések listájáról, mivel a kínai hatóság arról tájékoztatta a magyar rendőrséget, hogy a férfi korábban feladta magát, tartózkodási helye ismertté vált.

Forrás: Index ; Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.

Hiába volt 92 lakója, a migránsvilla a helyiek szerint olyan volt, mint egy szellemház

Exkluzív 2023 szeptember 15.
Nem tudni mikor érkeztek és hogyan látták el magukat az illegális migránsok a 12. kerületi villában. A környéken lakók már régóta nem tapasztaltak mozgást a sem a házban, valamit az ahhoz tartozó telken sem. Úgy gondolták, hogy egyszerű munkások költöztek be az ingatlanba. Csütörtök este a rendőrség egy névtelen bejelentés alapján 92 illegális migránst talált a Béla király úti villában. Mivel az elfogottak nem tudták magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni, ezért a hatóságok visszavitték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.