Karácsony Gergely a közelmúltban bejelentette indulását a Gyurcsány Ferenc által koordinált kormányfő-jelölti előválasztáson. Ugyan több jelölt is versenyben van, a jelek mégis arra mutatnak, hogy a balliberális szövetség kész tényként kezeli Budapest főpolgármesterének előválasztási győzelmét. A Századvég összegyűjtötte, hogy miért valószínű, hogy a volt miniszterelnök vezette baloldal Karácsonyt állítja rajthoz a 2022-es országgyűlési választásokon.
A Századvég szerint az első és legfontosabb szempont, hogy Karácsony Gergely Gyurcsány Ferenc megbízható, régi háttérembere. A jelenlegi főpolgármester több szállal is kötődik a Demokratikus Koalíció elnökéhez, politikai pályafutása elválaszthatatlan Gyurcsány politikájától. Karácsony 2002 és 2008 között a Miniszterelnöki Hivatal politikai tanácsadója volt, így éveken keresztül Gyurcsány fizetett alkalmazottjaként tevékenykedett. Ezen felül a Párbeszéd politikusának cége, a Social Report Bt. 2006 és 2009 között tíz alkalommal kapott megbízást a Gyurcsány-féle Miniszterelnöki Hivataltól, összesen huszonegy és fél millió forint értékben.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy Karácsony Gergely 2000 és 2006 között a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézetnél volt kutatásvezető, majd 2007-től 2010-ig kutatási igazgató, mely intézet a Gyurcsány-korszakban a Miniszterelnöki Hivatal legfőbb partnere volt. Sajtóinformációk szerint ebből hétszáztizenhatmillió forint bevétele származott a cégnek. Külön érdekesség, hogy Karácsony azokban az években is szállított stratégiai tanácsokat és egyéb politikai információkat a volt kormányfőnek, amikor a szocialista-liberális kormányzat súlyos lakossági megszorításokkal igyekezett kompenzálni az elhibázott gazdaságpolitikáját.
2. A budapesti Városházához hasonlóan országos szinten is utat nyitna a régi baloldal visszatéréséhez
Emlékezetes, hogy Karácsony a 2019 őszi főpolgármesteri megválasztását követően az első intézkedései között juttatta befolyásos pozícióhoz a Gyurcsány-éra emblematikus szereplőit. Többek között Gál J. Zoltán, Gyurcsány egykori kabinetfőnöke és államtitkára, Katona Tamás, a Gyurcsány-kabinet politikai, majd közigazgatási államtitkára, Kolber István, korábbi tárca nélküli miniszter, Tordai Csaba, volt jogi és koordinációs szakállamtitkár, illetve Gy. Németh Erzsébet, az MSZP korábbi fővárosi frakcióvezetője, a DK jelenlegi alelnöke is meghatározó szerepet kapott Karácsony Gergely jóvoltából a Fővárosi Önkormányzat, valamint a hozzá kapcsolódó céghálózat berkein belül. Szintén elgondolkodtató, hogy Karácsony pártja, a Párbeszéd olyan politikai koncepciókat népszerűsít – például a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését –, amelyek az egykori szocialista-marxista ideológia modern köntösben való újratálalásaként értelmezhetőek. Ezek alapján könnyen belátható, hogy Karácsony Gergely a baloldal esetleges választási győzelme esetén – a Városházán alkalmazott gyakorlata országos szintre emelésével, továbbá egy idejétmúlt radikális baloldali ideológia leporolásával – aktívan elősegítené a 2010 előtti balliberális világ visszatérését.
3. A marginális támogatottságú Párbeszédet a Demokratikus Koalíció könnyedén kordában tarthatja
A Karácsony mögött álló Párbeszéd Magyarországért a megalakulása óta eltelt nyolc évben képtelen volt kitörni a rétegpárt szerepéből. Az ökopárt – a magyar választók szélesebb köre számára elfogadható politikai elképzelések hiánya, valamint a gyér, a vidéki településeken lényegében nem is létező pártinfrastruktúra miatt – tartósan a parlamenti bejutási küszöb alatt mozog. Ennek egyenes következménye, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette DK – amely az erőforrásait és szervezettségét tekintve is jóval kedvezőbb helyzetben van a Párbeszédnél – nehézség nélkül keresztülviheti akaratát a főpolgármester pártján, a következő országgyűlési ciklusban is.
4. A főpolgármester szalonképesebb a baloldal külföldi partnerei számára, mint Jakab Péter
Kétségtelen, hogy Jakab Péter – miután január óta intenzív miniszterelnök-jelölti kampányt folytat, illetve heves kormánykritikus retorikát alkalmaz – az elmúlt hónapokban relatíve nagy népszerűségre tett szert az ellenzéki szavazók körében. A különböző külföldi politikai- és lobbicsoportok kegyeit sorozatosan kereső baloldalnak azonban olyan jelöltre van szüksége, aki elfogadható a külföld számára. Részben Jakab radikális múltja, részben a személyével szemben máig érzékelhető bizalmatlanság a baloldali elit részéről arra sarkallhatja Gyurcsány Ferencet és körét, hogy Karácsony Gergelyt indítsák a 2022-es országgyűlési választásokon.
5. Karácsony gyenge polgármester, de konfliktuskerülő, határozatlan karaktere szavazatokat is hozhat
Ahogy a Századvég májusi közvélemény-kutatása rávilágított, a fővárosi választók közel kétharmada közepes, illetve gyenge főpolgármesternek tartja Karácsony Gergelyt. A Párbeszéd politikusának konfliktuskerülő karaktere, valamint a kormányzattal szemben tudatosan felépített és képviselt áldozat-szerepe ugyanakkor rokonszenvessé teszi személyét a baloldali érzelmű szavazók szemében. A balliberális oldal – Medgyessy Péter 2002-es kampányához hasonlóan – tehát politikai lehetőséget lát egy esetlen, mégis szimpatikusként beállított karakter miniszterelnök-jelöltként történő felépítésében.
Forrás: szazadveg.hu, Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS