
Az első 24 órában közel ötvenezer aláírás érkezett arra az online petícióra, amelyben arra kérik a szervezőket, hogy a koronavírus-járvány miatt ne rendezzék meg a tavalyról idén nyárra halasztott tokiói olimpiát. Az aláírásgyűjtést Ucunomija Kendzsi, japán jogász kezdeményezte, aki korábban többször indult – sikertelenül – a tokiói kormányzói posztért. Szerinte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a szervezőbizottság állításával ellentétben nem lehet biztonságosan megtartani július 23. és augusztus 8. között az olimpiát, majd a paralimpiát a pandémia újabb hulláma miatt, és – ahogy a petíció fogalmaz – az emberek életének és megélhetésének érdekében mondják le az olimpia megrendezését.
A japánok már eleve a tervezett rendezési költség többszörösét költötték el, most hivatalosan 15,4 milliárd dollárra rúg a számla. Az olimpia megtartásához tízezer egészségügyi dolgozóra, további ötszáz ápolóra és kétszáz sportorvosra lenne szükség, ők hiányoznának az országos egészségbiztosítási rendszerből a játékok alatt, akárcsak azok az orvosi létesítmények, felszerelések és egyéb források, amelyeket az olimpia érdekében használnának. A japán emberek mindössze két százaléka van beoltva koronavírus ellen, több mint tíz és fél ezren haltak meg eddig a fertőzésben – számol be az Origo. A szigetországban a járványügyi vészhelyzet május 11-ig él, de egybehangzó források szerint biztosan meghosszabbítják.
Egy felmérés szerint kilenc prefektúra vezetője szeretné, ha az olimpiát ismét elhalasztanák vagy lemondanák, 47-ből pedig nem jött válasz, arra hivatkozva, hogy nekik nincs döntési jogosultságuk. A lakosság 70-80 százaléka korábban szintén az olimpia ellen foglalt állást. A petíciót Thomas Bachnak, a NOB elnökének szeretnék átnyújtani. A német sportdiplomata hamarosan Japánba látogat, és a tervek szerint május 17-én, Hirosimában részt vesz a fáklyafutáson. Az ország rengeteg helyszínét érintő váltó tagjai közül a szervezők közlése szerint eddig nyolcan kapták el a koronavírust. A japán kormány, a szervezőbizottság és a NOB közös állásfoglalása alapján a tokiói olimpiát július 23-i kezdéssel megrendezik.
Forrás: Origo; Fotó: MTI/EPA/Franck Robichon
Solaris
2021-05-06 at 20:59
Pedig a spanyol sportolókat már be is oltották…
Lehet elmarad a nagy vakcinaverseny?
Hesslerezredes
2021-05-06 at 16:28
Transzgender ólompinára semmi szükség. Egy aláírás – jelképesen – tőlem is!!!
Gullwing
2021-05-06 at 15:02
A japán momentum.
khm
2021-05-06 at 13:19
Most már NE SZÓRAKOZZANAK A SPORTOLÓKKAL!
Hogy képzelik azt,hogy felkészülnek egy időpontra,csúcsformába lendülnek,majd elrakják a dátumot egy másikra. Arra is felkészülnek,azt is elhalasztják! Ki képes ezek után felkészülni?
Rakovszky István
2021-05-06 at 13:03
AJÁNLOM:
tegyük fel Fegyört és társait egy Tokióba induló repülőgépre, hogy ott segítsenek olimpia ellenes aláírásokat gyűjteni.
6 évig vissza se jöjjenek.
JG
2021-05-06 at 12:19
JAPÁNNAK PONT AKKORA BARÁTJA A DEEP STATE, MINT EURÓPÁNAK!
Kollaboránsokat vásárol ott is és megpróbál anarchiát, káoszt generálni.
A SAJÁT “SZÖVETSÉGESEIT” GYENGÍTI!
SOKKAL ROSSZABB, MINT A CCCP VOLT!