Pesti Srácok

Pakisztánban megöltek egy istenkáromlással vádolt tanárt

Pakisztánban megöltek egy istenkáromlással vádolt tanárt

Pakisztánban megöltek egy istenkáromlással vádolt tanárt - közölte hétfőn Beludzsisztán tartomány rendőrsége. A húszas éveinek elején járó férfit, aki egy nyelviskolában tanított, pénteken ölték meg. Diákjai vádolták istenkáromlással, bár nem tudni, hogy milyen kijelentést tett, amellyel magára vonta haragjukat. A vádak tisztázása végett a tanárt iszlám jogtudósok testülete elé idézték.

A Dawn című angol nyelvű pakisztáni lap szerint a férfit ismeretlen személyek akkor ölték meg, amikor a találkozóra igyekezett, ahol tisztázni akarta magát a vád alól. Az áldozat családja nem értesítette a rendőrséget, így a tartományi hatóságok vasárnap vizsgálatot indítottak. Pakisztánban nem ritkák a halálos kimenetelű lincselések blaszfémia gyanúja esetében. Februárban egy tömeg megrohant egy rendőrőrsöt, és brutálisan meggyilkolt egy istenkáromlással vádolt férfit, márciusban pedig egy lányiskola három tanárnője ugyanezen indokkal lefejezte egyik kolléganőjét. 2020-ban egy istenkáromlással vádolt amerikai-pakisztáni kettős állampolgárt a tárgyalóteremben lőttek agyon. Az iszlám vagy Mohamed próféta megsértése a pakisztáni törvények szerint halálbüntetéssel sújtandó. Akit ezzel vádolnak, gyakran szélsőségesek célkeresztjébe kerül. Emberjogi védőcsoportok szerint az istenkáromlás vádját gyakran vallási kisebbségek megfélemlítésére és személyes leszámolásra is felhasználják.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.