Pesti Srácok

Beszélhetünk-e Pálffy István botrányáról? – The Fair Right (videó)

Pálffy István üstökösként tért vissza a médiába, és annak sebességével is távozott. A teljes baloldali sajtó már valószínűleg a botrány kitörésének pillanatában betárazott legalább nyolcvannégy olyan cikkből, amiben azt taglalják, hogy a jobboldal ezt majd biztosan megpróbálja elsumákolni, de tévedtek. A Pálffy-ügynek lett következménye, ráadásul a baloldal várakozásaival ellentétben a jobboldali sajtó szabadon beszélhetett az esetről. Megértjük az elvárásaikat, hiszen magukból indulnak ki. A Heti Napló szerkesztője például az Arma III. egyik jelenetét használta az adásban, amikor harcászati drónfelvételről esett szó, majd amikor ez kiderült, elnézést kértek, a propagandagyártás az élet pedig haladt tovább.

De nem lehet mindig csak komoly témákról beszélni, ezért a beszélgetés első pár percében megpróbáltuk megfejteni a "szabolcsi szlenget", de beszélgettünk még Dancsó Péter legújabb videóiról is, amelyekben olyan szinten "dancsicskította" a globalista baloldalt, hogy a fal adta a másikat. Ez azért is fontos, mert a dollárcsecsen nevelkedett ellenzék a következő választást az influenszereken keresztül szeretné megnyerni. Dancsó Péter, a magyar YouTube koronázatlan királya pedig látszólag teljesen öncélúan atomot dobott rájuk. Várjuk a fejleményeket.

Üdv a piacon!

Sajnos azonban egy szomorú témával zártuk a mai beszélgetést, ugyanis kiderült, hogy az Átrium színház bezárja kapuit. Annak ellenére, hogy korábban egy egész előadást szenteltek annak, hogy elénekeljék, nem kérnek a magyar állam pénzéből, most mégis amiatt hiperventillálnak, hogy a kormány nem tartja el őket. A kérdés továbbra is nyitott: el kell-e tartani valamit az adófizetők pénzéből, ha az adófizetők maguktól nem kíváncsiak rá?

PestiSracok facebook image

Emellett szó volt még az augusztus 20-i tűzijátékról, annak szükségességéről és arról, hogy miért fáj Magyarország születésnapja a baloldal vezérkosainak. A legfontosabb infó pedig szokás szerint a végére maradt: szeptember 15-én 18:00-tól szeretettel várunk mindenkit egy fergeteges közönségtalálkozóra a Polgári Mulatóban.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.