Magyarország az egyik nyertese az autóipar hagyományos fejlődésének és az új technológiai átállásának Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért (SZE) Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint – közölte az Energia21 Kezdeményezés csütörtökön.
A közlemény szerint Palkovics László a Deutsche Wirtschaftsclub (DWC) február 7-i rendezvényén, Debrecenben tartott előadásában beszélt többek között az autóipart is meghatározó zöldenergiáról, az autóipar jelenlegi nemzetközi trendjeiről és hazai helyzetéről. Az autóipar jövőjével kapcsolatban a professzor úgy véli, hogy Magyarország nyertese lett annak, hogy az autóipar új technológiai átállására időben fordított figyelmet, a hagyományos technológiák terén pedig jelentős szerepvállalással bír, hiszen mindezek együttes egyvelege lesz a jövő. A professzor hangsúlyozta, hogy Magyarországon a fő energiapolitikai célkitűzések ugyanazok, mint az elmúlt években, azzal, hogy a napjainkra kialakult helyzetben a hangsúly eltolódott az energiaszuverenitásra és a megfizethetőségre. A zöldenergia előállításával és tárolásával összefüggésben kiemelte: “időben léptünk, és most az elsők között állunk”.
A zöldenergia előállításának és újrahasznosításának biztonságosnak kell lennie; a kormány dolgozik azon, hogy az előírások olyanok legyenek, mint Németországban
– jelentette ki Palkovics László. Kiemelte továbbá, hogy a kormány – több más zöldenergia-fejlesztést ösztönző program indítása mellett – támogatja a korábbi buszoknál környezetkímélőbb zöldjárművek vásárlását, valamint a járműveket üzemszerűen használó, hidrogénhajtású teherautó, kamion beszerzését tervező vállalkozásokat.
A zöldenergia tárolását, valamint a közúti- és vasúti közlekedés zöldenergia-átállását érintően összesen több mint 20 ajánlást fogalmazott meg az Energia21 korábban
– jelentette ki Palkovics László, aki a kezdeményezés egyik alapítója.
Az Energia21 Kezdeményezés a közelmúltban indult el közéleti, tudományos és gazdasági szakemberek részvételével, azzal a céllal, hogy Magyarország zöldátállását segítse. Az E21 tudományos, szakmai és civil rendezvényeket, többek között országos zöldenergia-roadshow-t is indított, hogy tudatosítsa, népszerűsítse és előmozdítsa a zöldátállást.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Lakatos Péter
Facebook
Twitter
YouTube
RSS