Pesti Srácok

Palkovics László: Tizennyolc nemzeti laboratórium kialakítása kezdődik meg

Palkovics László: Tizennyolc nemzeti laboratórium kialakítása kezdődik meg
Palkovics László 2020.01.16. Fotó: Horváth Péter Gyula

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kezdeményezésére létrejövő nemzeti laboratóriumok a nemzetgazdaság számára különösen ígéretes téma területek hazai tudás centrumait összefogva a jelentős világméretű kihívásokra válaszokat adó, nemzetközi szinten elismert tudományos csomóponttá válhatnak – emelte ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a program projektindító konferenciáján Budapesten a minisztérium közleménye szerint.

A tárcavezető a közlemény szerint jelezte, hogy négy fő kutatási-fejlesztési területen (ipar és digitalizáció, kultúra és család, egészség és biztonságos társadalom és környezet) belül tervezetten 18 nemzeti laboratórium kialakítása kezdődik meg idén, mintegy 14 milliárd forint felhasználásával.

Virológiával is foglalkoznak majd

A laboratóriumok egyebek mellett az autonóm rendszerek, az éghajlatváltozás, a mesterséges intelligencia és a virológia témaköreivel foglalkoznak majd. Zömük fővárosi központtal működhet, de közülük több kötődik a szegedi ELI szuperlézer központhoz. A több éves, kiemelt nemzeti program a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal kezelésében valósul meg. A miniszter szólt arról is, hogy a sikeres működés érdekében az ITM létrehozta a nemzeti laboratóriumok programirányítási rendszerét. Ennek célja a nemzeti laboratóriumok által meghatározott kutatások, célkitűzések előrehaladásának közvetlen nyomon követése, szakmai támogatása, hazai és nemzetközi hálózatosodásának elősegítése, az eredményesség ösztönzése – írták.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, Fotó:Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.