
Ahogy arról portálunk korábban beszámolt, nagyon úgy néz ki, hogy tagtoborzásra, személyes adatok gyűjtésére és adatbázis-építésre is használhatja az idei érettségi eltörléséért indított petícióját a Momentum Mozgalom. Azon túl, hogy az egész gyomorforgató, gusztustalan, a tevékenység kapcsán jogi aggályok is felmerülnek, amelyekről az Alapjogokért Központ elemzőjét, Párkányi Esztert kérdeztük.
Mennyire tekinthető politikai hergelésnek a Momentumnak az érettségi eltörlésével kapcsolatos petíciója? Aggódik a Momentum a fiatalokért, vagy csak kihasználják a helyzetet?
A Momentum és a többi ellenzéki párt folyamatosan azzal támadják a kormányt, hogy kihasználja a járványügyi helyzetet saját politikai céljai érdekében. Mindenki magából indul ki – tartja a mondás, és valóban, jelen helyzetben is azt láthatjuk, hogy míg a kormány a járvány megfékezésére koncentrál, addig a Momentum ezzel a petícióval igyekszik politikai tőkét kovácsolni magának. A koronavírus-járvány az élet számos területére rányomja a bélyegét, ugyanakkor „a shownak folytatódnia kell”: mivel hazánkban az érettségi és a felsőoktatási felvételi szorosan kapcsolódik egymáshoz, sőt, előbbi feltétele az utóbbinak, valamilyen formában sort kell keríteni a vizsgákra. Az érettségi eltörlésére tett javaslat tehát valóban inkább hergelésnek tekinthető, mint konstruktív ötletnek. Különösen azért, mert a Momentum a szó szoros és átvitt értelmében is felelőtlen politikai erő: megint meg akarja mondani – a járványhelyzetben nem először –, hogy a kormány mit és hogyan tegyen, de a felelősség súlya nem az ellenzék, hanem a kabinet vállán van.
A petíció aláírása érdekében el kell fogadni a Momentum adatvédelmi tájékoztatóját. Miért szükséges ez az aláíráshoz?
Az uniós adatvédelmi rendelet, a GDPR, és egyes esetekben a magyar jogszabály, az Infotv. (2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról – a szerk.) szabályai irányadóak a személyes adatok kezelésekor. Egy aláírásgyűjtés szükségszerűen ebbe a kategóriába esik, hiszen az aláírással a szervező birtokába kerülnek az aláírók adatai. Ahhoz, hogy ez jogszerű legyen, az aláírónak részletes tájékoztatást kell kapnia arról, hogy ki kezeli az adatait, milyen célból és mennyi időre. Ezen túl pedig hozzá kell járulnia adatai kezeléséhez.
A probléma azonban az, hogy a szóban forgó esetben az aláírók egy általános tájékoztatót fogadnak el, amely a konkrét petícióval kapcsolatos adatkezelésre vonatkozóan semmilyen információt nem tartalmaz. Nem derül ki belőle egyértelműen az adatkezelő kiléte, az adatkezelés célja és időtartama sem. A petíció támogatása nem tekinthető hozzájárulásnak, vagyis az aláíró személy valójában nem jogosítja fel a Momentumot arra, hogy hírlevelet küldjenek neki, vagy arra, hogy aktivista-toborzáshoz adatbázist építsenek az általa megadott email-címmel. Másrészt pedig a petícióval összefüggő adatkezelésről nincs szó a tájékoztatóban, vagyis a petícióval összefüggő adatkezelési célról és tevékenységről sincs információja az aláírónak.
Tehát kimondhatjuk, hogy jogszerűtlen az egész?
Az, hogy valaki elfogadja az adatvédelmi tájékoztatót, nem tekinthető az adatkezeléshez történő jogszerű hozzájárulásnak, mivel hiányoznak a tájékoztatás kötelező elemei, és mert a tájékoztató elfogadása nem minősül hozzájáruló nyilatkozatnak. Itt ráadásul különleges személyes adatok kezeléséről van szó, hiszen azokból következtetni lehet az aláíró politikai szimpátiájára, tehát különösen körültekintően kellene eljárni. Mindezek alapján erősen vélelmezhető, hogy a Momentum eljárása nem jogszerű, de ennek megállapítása mindenekelőtt a NAIH, az adatvédelmi hatóság joga és felelőssége.
A petíció hátterében adatgyűjtés állhat, de ezt nem mondják ki nyíltan. Nem kellene valami magyarázat ehhez az egészhez, vagy hivatalosan megnyugtatni az embereket, hogy nem arról van szó?
Nem magyarázatra lenne szükség, hanem egy célhoz és időtartamhoz kötött adatkezelést leíró tájékoztatóra a petícióhoz, ha már mindenáron az érettségi eltörlése mellett akarnak kardoskodni. A jelenlegi tájékoztató legalábbis félrevezető, hogy a petíció tartalmi részéről ne is beszéljünk… Természetesen a korrekt tájékoztató alapján lehetőséget kellene biztosítani arra, hogy kifejezett hozzájárulást adjanak az aláírók, hiszen egy párt támogatása különleges adatnak minősül. Emellett több kérdést is felvet, hogy az általános tájékoztató elfogadásával kíván hozzáférni az adatkezelő (akinek személye ugyebár nem tisztázott) az aláírók személyes adataihoz: „rendszerezhetik őket és következtetéseket vonhatnak le belőlük”. Ezek a „cselekmények” profilalkotásra is utalhatnak, pláne, ha a tagtoborzási adatbázisban való tárolás is szerepel a célok között, viszont az adatkezelési tájékoztató sok más mellett erre sem tér ki. Hogy szándékos félrevezetésről vagy pusztán hanyagságról van szó, jelen pillanatban nem felmérhető, de a Momentum eddigi politizálását jellemző dinamika alapján nem sok kétsége lehet az embernek…
Fotó: Földházi Árpád
Zolee
2020-04-29 at 12:28
Tudtommal ez csak az emelt szintűnél van így.
Zolee
2020-04-29 at 11:54
Maga az érettségi szerintem is egy értelmetlen plusz teher, hiszen ez csak egy ismétlő vizsga a középiskolában tanultakról. Annak idején én is így éreztem amikor az egyetemi felvételi vizsgától vette el az időt a felkészülés.
Enn
2020-04-29 at 12:05
Régen. Most viszont az érettségi egyben felvételi is!
Kelemen Horváth Anna
2020-05-04 at 12:37
Popovics receptje szerint mindenbe! mindenbe bele kell kötni! Mi az hogy? Nagyonis!!! Alinszky kurzusain is alapelv minden eseményre, döntésre, tervre hisztérikusan kell reagálni. De nem is kell annyira messze menmi. 1898-ban már Budapesten a RABSZOLGAtörvény ellen tiltakoztak. Az akkori nemzetközi szociáldemokraták??? mintát adtak a DK-nak, Momontumnak… Úgy látszik, egyesek tanulmányozzák a munkásmozgalmat.
aladin
2020-04-28 at 21:23
A momentum nem is magyar, hanem román és szlovák párt. Magyarországon nincs semmi esélyük ezeknek a degenerált csürhe bandának.
Jeff
2020-04-28 at 21:08
Mindekozben az egyik feknyuz oldalon olvashato cikkben hergelik az embereket, hogy peldaul nem vallaljak a tanarok sem az erettsegi felugyeletet, mert felnek a vírustol. De a dokik, a noverek, a postasok, a bolti alkalmazottak es egyeb rengeteg emberek kozott dolgozoktol elvarjak, hogy kiszolgaljak oket. Kotelesseguk a diakok érettségiztetése. Jol nezunk ki ha a katonak is egy nappal a haboru elott felmondanak a munkahelyukon.
A gyerekek meg bizonyara a konnyebbik oldalat valasztanak. Az addig kapott atlagjegyet szívesebben elfogadna a tobbseg, mint hogy “szenvedjen” a tortura soran.
Poppy
2020-04-28 at 20:45
A Moncsicsik mindig törvényt sértenek. Akik bedőlnek nekik azok megérdemlik, illetve hasonszőrűek. Van igény a hazug és csaló mini pártocskákra.
Patriot
2020-04-28 at 20:28
Még az SZDSZ nél is veszélyesebb sunyi felforgató mocskos haramiák. Az igaz , hogy műveletlen félnótások, de arra kivannak képezve hol es hogy tudnak ártani a Magyaroknak.
Fehérlófia
2020-04-28 at 18:53
A legszomorúbb ebben az, hogy a “pillanatnyi” pártocska inkább abban érdekelt, hogy ezzel is csökkentse a felsőoktatásba felvettek számát. A halasztott érettségi sajnos a tudás kopását is jelenti, és ezzel az vizsga eredményeket is! Több hely marad a magukfajtáknak, mert ne legyenek kétségeink ők érettségizni fognak! Aki halasztani fog az pontokat veszít, mert kienged és gyengébb eredményt fog elérni akkor, amikor már a kereszt félévre van csak esély jelentkezni. Vigyázzatok fiatalok ezek nem nektek akarnak jót, nem a ti jövőtök érdekli őket!
Krisztián
2020-04-28 at 18:48
Számítás, hogy mennyire NEM veszélyes az érettségi megtartása a tervezett módon:
https://szamokadatok.hu/Post/858/Mennyire_kockazatos_az_erettsegi_megtartasa
https://www.facebook.com/szamokadatok/posts/161368655340276
gyozo2018
2020-04-28 at 18:01
“Alapjogokért Központ elemzőét”
elemzőJét.
Teljesen felesleges, hiszen ezt a módszert alkalmazza rendre az összes balliberális horda.
Én még emlékszem, hogy a Fidesz-KDNP ilyen trükkökhöz nem folyamodott.
Amikor pl. a kórházprivatizáció és a vizitdíj stb. elleni népszavazásra
kampányoltak, akkor, aki akarta (!) külön nyilatkozhatott, hogy az adatait nyilván tarthatják és küldhetik a tájékoztatásokat, felhívásokat.
Ez így történt! Aki mást állít, hazudik.
hivő
2020-04-28 at 17:52
Tehát a hergelés
mellett adathalászat
is folyik egy a Mom..
számára jelentős
választoi csoportban.
Ez a célcsoport a
Momentumnak a
következő
választáson.
gyozo2018
2020-04-28 at 18:02
Vajon hogy állnak a félmilliárdos elszámolásukkal?
Andromeda
2020-04-28 at 17:40
Valóban felháboritó az egész, kiváncsi vagyok, a diákok hány százaléka fog bedőlni
Váradi Ferenc
2020-04-28 at 17:11
Szanalmas csapat .A magyar nep ellensegei ,gyulolkodok szemtelenek haza arulok gyulekezete.!Isten ovjon tolluk!
Ilona
2020-04-28 at 16:54
Javítva: …a diákok gondolkoztak, a Momentum nem.
Ilona
2020-04-28 at 16:43
A Momentum érettségi ellenes petíciója, szembement az érettségire készülő diákok kb. 90 százalékával. A Momentum kudarcot vallott, mert a diákok, a kormány tervét a májusi érettségit akarják és ezt támogatják.
Nem lehet mindent tagadásra építeni, a diákok gondolkoztak, a Mmomentum nem.
A kormány megértette a diákok akaratát, a Momentum pedig csak azt hitte elég lesz, ha ismét megvétóz egy fontos eseményt.
Tévedtek, a diákok bölcsebbnek, érettebbnek bizonyultak, mint a Momentum összes vezetője.
Drazsen
2020-04-28 at 17:35
Hát az csak a beidomított diákok az Országos Diáktanács tagjai mondták. Az én ismerettségi körömben kb. 2/3-uk nem támogatja az érettségit ebben a formában. Ezt támasztja alá az alábbi cikk is.
http://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20200428_diakok_es_az_erettsegi
khm
2020-04-28 at 18:22
drazsé
Elhiszem,hogy megmérettetés helyett a link magadfajták és ismeretségi köröd az év végi jegyet fogadná el. Sőt felvételi nélkül bekerülni a felsőképzésbe.
Jegyezzétek meg,”nincs ingyenebéd”.
Tibor
2020-04-28 at 19:27
Ja, nincs igyen ebéd a középiskolásoknak, “csak” nyelvvizsga nélküli diploma … kettos mérce!!!!!!!
Drazsen
2020-04-29 at 09:44
KHM! Én nem az ingyenebéd mellett kardoskodom, csak közöltem, hogy van másféle felmérés is a diákok véleményéről, mint amit a kormány egyoldalúan kommunikált.
Paczona Ottó
2020-04-28 at 16:42
Ugyanazt azt az érték nélküli értékrendet képviselik, mint anno az SZDSZ. Annyiban különböznek, hogy a Momentum vezetői műveletlen, félhülye, hazánkhoz semmivel nem kötődő, degenerált idióták csapata. A szarkeverésen és romboláson kívül soha semmit nem tettek. Nem is fognak. Idegen érdekeket képviselő ügynökök bandája. Mint bármelyik NGO.
orygabor
2020-04-28 at 18:36
Ez a bolsevizmus színtiszta definíciója is egyben.
Attila
2020-04-28 at 15:52
Valóban gyomorforgató, hogy ez a reinkarnált SZDSZ mindig csak valami ellen (lsd.: olympia, érettségi) tudják magukat meghatározni, sohasem valami mellett (pl.: erdélyi autonómia).
Vélemény
2020-04-30 at 15:48
Így igaz, csak a rombolás a lényegük. Sajnos, a nem gondolkodó fiatalokat ki is használják. Észre se veszik és máris ott csápolnak és hőbörögnek közöttük.