Pesti Srácok

Parlament menti kávézóban kapta a megbízást a Fenyő-gyilkosság elkövetője

Parlament menti kávézóban kapta a megbízást a Fenyő-gyilkosság elkövetője

A magyar alvilág működésének elmúlt évtizedeiről beszélt a Spirit FM rádióban Dezső András, számos, a maffiáról szóló könyv szerzője. A beszélgetésben többek között kitért arra, hogy Jozef Roháč jelenleg könyvet ír, kézzel, de nehéznek tartja az írást, a megbízásokat bérgyilkosként pedig a legváltozatosabb helyeken kapta, például egy, a parlament melletti kávézóban.

A maffia sem azt akarja, hogy mindenki dögöljön meg – idézte az ATV Dezső a Spirit FM Letöltendő című bűnügyi műsorának adott interjúját. Az író, tényfeltáró újságíró elmagyarázta, miként jött létre a magyar alvilág a Kádár-rendszerben a szürke gazdaságban termelődő milliók ellopására szakosodott betörő bandákból, A féllegális üzletekben utazók és az úgynevezett seftelők jelentős vagyont szereztek, amit próbáltak elrejteni. Többnyire drága budai lakásokat vásároltak, és otthon tartották az értékeiket, például lényegesen több valutát, mint amennyit akkor a törvény megengedett. E vagyon ellopására kezdett el „létrejönni” egy betörőkből, tippadókból és orgazdákból álló, professzionális jegyeket mutató bűnözői hálózat, akik idővel az egykor Amerikába disszidált bűnözőkkel vették fel a kapcsolatot, akiktől új módszereket tanultak. A tudástranszfer egyik „gócpontja” a Los Angeles-i magyar maffia „hazajáró” tagjai voltak.

A rendszerváltás után a gyenge magyar állam és az elmaradott jogi háttér miatt egyre több alvilági csoport jött létre, amelyek jelentős vagyonra tettek szert. Egyebek mellett beszálltak a jövedéki csalásra épülő olajszőkítésbe, mint a logisztikai kapacitás biztonsági szervezői. A különféle csoportok között a Portik Tamás vezette „részleg” kezdett kiemelkedni, többek között azért, mert sikerült leigazolniuk egy nagyon komoly bérgyilkost: a ránézésre „szürke egérnek” tűnő Jozef Roháčcsal, azaz Portik legfontosabb és leghatékonyabb „problémamegoldójával” a könyvírás kapcsán Dezső András is beszélgetett. A bérgyilkos egyébként könyvet ír, kézzel, de nehéznek tartja az írást.

Roháč a magyar és szlovák alvilág legismertebb bérgyilkosa volt, aki először az Aranykéz utcai robbantás elkövetőjeként, illetve Portik Tamás bűntársaként, a Fenyő-gyilkosság elkövetőjeként vált ismertté. Több tucat gyilkosságban volt benne közvetlenül vagy közvetett módon a két országban. Az író elmondása szerint a bűnöző kinézete, stílusa alapján nem lehetett sejteni, hogy mi a „munkája”. Az egyik „megrendelést” – nevezetesen egy gyilkosságra szóló kérést – például egy, a Parlament melletti kávézóban adta át neki a kapcsolattartója.

PestiSracok facebook image

A magyar állam időközben erősebb lett, az FBI-tól kapott maffiaellenes szakmai tanácsokat, és a jogi háttér is fejlődött. Így például lett tanúvédelmi program, illetve nagyon széles kamerarendszer épült ki, ezért a magyar szervezett bűnözés jelenleg teljesen más, mint a fénykorában, a '90-es években. A rendszerváltás utáni években azok a bűnözők, akik tanúvallomást tettek a rendőröknek, simán életveszélyben voltak, mert nem volt tanúvédelmi program. Az Aranykéz utcai robbantás is arról szólt, hogy a rendőrség informátorát megöljék. Ma már sokkal erősebb és szervezettebb az állam, az alvilág szereplőinek sokkal óvatosabban kell eljárni. Korábban hosszú ideig nem tudták, hogy egy-egy bűncselekmény elkövetője ki lehet; ma a kameráknak köszönhetően szinte az elkövetéskor kiderül a tettes kiléte. Elmondható, hogy a klasszikus magyar bűnöző „brigádoknak” leáldozott, a jelenlegi „iparági” menők inkább üzletemberként aposztrofálják magukat, erőteljes kibertechnikai háttérrel.

Dezső András a Spirit FM-nek adott interjúban beszél arról is, hogy miként működik jelenleg a magyar drogpiac, különösen egy kokainkereskedő szemével, és miért igaz az a mondás:

A beszélgetés ITT megtekinthető.

Forrás: ATV; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.