![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/08/peterfy_MTI.jpg)
Valótlanságot állítanak a Tisza Párt képviselői látogatásukról, amit kórházunkban tartottak 2024. augusztus 14-én – írta közleményében a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet. Mint ismert, Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke kórházakba látogatva állította, hogy elviselhetetlen a meleg az intézményekben.
A kórház közleményében kiemeli,
félrevezetőnek tartják, hogy a kórházban a képviselők jellemzően nem a léghőmérsékletet vizsgálták, hanem tárgyakét, falakét, így az nem tükrözte a valós hőérzetet.
Mint fogalmaznak,
szomorúnak tartjuk, hogy a sajtóban megjelent ferdítések, valamint az ilyen és hasonló videók ezt a munkát ássák alá, valamint alkalmasak arra, hogy megingassák mind az egészségügybe, mind az adott intézménybe vetett bizalmat. Különösen fájó ez azért, mert az egészségügyi dolgozók mindeközben elkötelezetten és legjobb tudásuk szerint végzik feladataikat, amiért hálával és köszönettel tartozunk nekik
Arra is kitértek, nem igaz az állítás, hogy munkatársaik a két európai parlamenti képviselőt nem engedték be az intézménybe.
A közzétett videóban is jól látszik: az épületen belül tartózkodnak. Az ajtót sem a kórházvezetés zárta le, és amint tudomásukra jutott, haladéktalanul gondoskodtak annak soron kívüli kinyitásáról, így csak pár percig volt zárva az érintett bejárat
-részletezik.
Forrás: MTI, index.hu; fotó: MTI
Cuki
2024-08-15 at 17:02
Mit képzeltek ti?
Nem lehet elvárni egy havi €20 000 kereső EP képviselő használni tudjon egy hőmérőt!
🤦🤦🤦🤦🤦
Béla
2024-08-15 at 17:00
Sas2024-08-15 at 16:49
Ön egy véres vágyú varangy.
Írja: “ha egy strici korházi vezető azt jelenti, hogy nincs náluk papír-szappan-akkor a megoldás az , hogy kimegy egy kommandó-megveri-és a lábánál fogva körbehúzza a korház mellett. A többi orvosstrici majd ebből okosodik.”
Ha ezt így lehetne megoldani, ahogyan Ön a beteg agyával elképzeli, akkor csak bolondok vállalnának Magyarországon kórházban orvosi feladatot.
Dr. Belák Ferenc
2024-08-15 at 16:59
Ez a Magyar Péter egy ócska féreg. Azok akik megválasztották szintén. Igaz a régi latin mondás: ” A hasonló a hasonlónak örül.”
Dr. Palotás Endre
2024-08-15 at 16:58
A címkép nem a Péterfy Kórházról készüllt. Inkább a
Baleseti Központ bejáratáról. Nemde.
GJ
2024-08-15 at 16:57
VAN AZÉRT PROBLÉMA AZ ÁLLAMI EGSZSÉGÜGGYEL BŐVEN!
Az egész államigazgatás úgy szar ahogy van.
A rutin eljárásokon kívül semmi sem megy normálisan
Egynapos műtétre pontosan 1 év és 1 nap után hívtak vissza.
Sas
2024-08-15 at 16:51
pontosan így van.
Béla
2024-08-15 at 16:50
Sas2024-08-15 at 16:43
A Föld országaiban sehol sem találták még meg a tökéletes megoldást az egészségügyben, ezért sehol sem élnek örökké a polgárok.
Van egy fontos mutató, a születéskor várható élettartam, amelyet jellemzőnek tartanak az egészségbiztosítás színvonalára.
VG/MTI ezt írja 2022.04.27:
Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) “jelentésből Magyarország esetében az derült ki, hogy a születéskor várható átlagos élettartam az 1980-ban regisztrált 69,1-ről 75,7-re emel-kedett 2020-ra, azonban 2019-ben elérte a 76,5 évet is.”
A hivatalos statisztikák azt mutatják, hogy a várható élettartam Magyarországon az 1960-as évek óta évtizedenként átlagosan több mint két évvel emelkedett – áll az Eurostat közleményében.”
Még a Föld legerősebb államában, az Egyesült Államokban, ahol az egészségbiztosításban egy biztosítottra a legtöbbet költik, ott sem sikerül elérni a tökélyt.
Euronews írta 2022. aug. 31
Az amerikaiak várható élettartama 2019-ben még átlagban 79 év volt, 2021-re viszont 76 évre csökkent
2019-ben egy átlagos amerikai még 79 évnyi várható élettartammal számolhatott, 2021-re viszont ez a szám 76 évre csökkent. Ilyen meredek zuhanásra két év alatt majdnem száz éve nem volt példa. Aggasztó az is, hogy 2019 óta immár folyamatosan csökkenő tendenciát figyelnek meg.
Sas
2024-08-15 at 16:49
ha egy strici korházi vezető azt jelenti, hogy nincs náluk papír-szappan-akkor a megoldás az , hogy kimegy egy kommandó-megveri-és a lábánál fogva körbehúzza a korház mellett.A többi orvos-strici majd ebből okosodik.
triacus
2024-08-15 at 16:47
@Könnyebb pofázni. Igaz?:
Csak ez nem oknyomozó riport, hanem a “nincsmásik” Index cikkének szemlézése, ami pedig a “Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet közleményére” hivatkozik.
Sas
2024-08-15 at 16:45
ha idősebbek-a kb.35 fokról bevánszorognának a kb.24 fokos kórtermekbe-a kontraszt miatt 1 héten belűl temetnék-úgy megfáznának.Marhák.
Béla
2024-08-15 at 16:44
Könnyebb pofázni. Igaz?2024-08-15 at 16:15
Ha egy pontos hőmérővel ott mér valaki egy felületen, ahova odasüt a nap, más értéket mérhet, mint ha bent a szoba levegőjének hőmérsékletét méri.
Ezzel hozzáértő emberek tisztában vannak.
Sas
2024-08-15 at 16:43
sok 70-80 éves nő él nálunk-ergo kizárt, hogy rossz az egészségügyi ellátás-a férfiak kevesebbet élnek-de sokat isznak, és későn kezeltetik magukat.Marhák-erről nem az egészségügy tehet-húzzanak el időben kivizsgálásokra és ne vedeljenek.
Sas
2024-08-15 at 16:41
van kb.200 ország-a hazai egészségügy színvonala közvetlenűl a legjobbak után következik-benne van az első húszban-ezért is van sok 60 év feletti.
aladin
2024-08-15 at 16:40
Magyar Poloska elmehet abba a tudatlan analfabéta szaros ku…..a…..ba, már nagyon megérdemelne a hasára egy Sztalin zsebet az aljas hazugságaiért. Oda járok látogatni és nincs semmi höségröl szó, a folyosok mellet vannak beugrok a betegekkel való társalgásokra és sokkal hüvösebb van mint kint az utcán még ebben a kinti höségben is. A másik ha fekete nadrágba és fekete ingbe jár a korházakba látogatni akkor nem lehet olyan meleg. Ez olyan dolog mint mikor Karácsony és a balos térsai höméröztek szauna öltözékben az aluljároban, hogy nem döglenek meg az ilyen hazug aljas károgok.
Sas
2024-08-15 at 16:37
ha jelentős lenne a külső és a belső hőmérséklet közötti különbség a betegek megfáznának.Pesten egy klimatizált metró esetében ezrével fognak megfázni-főleg idősek.
Könnyebb pofázni. Igaz?
2024-08-15 at 16:15
Oknyomozó riport:
1 Előveszek egy hiteles hőmérőt.
2 Felemelem a seggem a szerkesztőségi fotelből
3 odautazok a kórházba
4 megmérem a hőmérsékletet
5 dokumentálom
6 esetleg megkérdezek egy embert a személyzetből, esetleg egy beteget
7 itt két opció van
7/a cáfolom Magyart, és mindenkit aki meleget kiált.
7/b hallgatok mint szar a fűben, mert csicska propagandista vagyok.
Ez olyan egyszerű mint a pofon.
Béla
2024-08-15 at 16:14
Jut eszembe, karácsony légkondicionálta már a metrót? Abban döntési jogköre is van pedig.
Kaliber
2024-08-15 at 16:12
Péterfy kórház igazgatója se írta be a nyilatkozatába hány fokot mért ő maga egyidőben az ellenőrökkel.
Béla
2024-08-15 at 16:10
Poloska Peti és bandája arra törekszik, hogy megingassák mind az egészségügybe, mind az adott intézménybe vetett bizalmat.
Igyekeztek a helyzetet sötéten lefesteni, ezért jellemzően “nem a léghőmérsékletet vizsgálták, hanem tárgyakét, falakét, így az nem tükrözte a valós hőérzetet.”
Van Magyarországon egy ellenzéki Párt, a Kétfarkú Kutyapárt melynek
az örök élet + ingyen sör + adócsökkentés a híres választási szlogenje.
Poloska Peti nemrég találkozott a a Kétfarkú Kutyapárt elnökével és a találkozó után ezt nyilatkozta :
“Elnök úrral (a Kétfarkú Kutya párt elnökével) egyetértettünk az örök élet és az ingyen sör fontosságában”
Elgondolkoztató, hogy az idiotizmusra, nihilizmusra, cinizmusra sokan vannak vevők és ez veszélyes is lehet normális emberek számára is.
sumer
2024-08-15 at 16:02
Annyira hiányzik már nekem a megváltó hőmérős panaszáradata a téli hónapokban kihült, dermesztő hőmérsékletű kórtermek miatt. :))))))
Gábor lovag
2024-08-15 at 15:50
Az ilyen Magyar P. féle gerinctelen, kártékony fehérjehalmazok semmit sem tettek le eddig az asztalra, mégis akkora az arcuk, hogy csak lapjával férnek be a kétszarnyú ajtón… egy magára valamit is adó vidéki kocsmában az ilyeneket úgy vágják szájon, hogy kerettel együtt mennek ki az ablakon
Rendet és fegyelmet!
2024-08-15 at 15:20
Engem hidegen hagy, hogy hány fok van a kórtermekben és a műtőkben. Ez csak a kórház vezetésére tartozik. Szívem szerint az összes dolgozóval, beteggel és látogatóval aláíratnék egy titoktartási nyilatkozatot. Nincs fényképezés, nincs Facebook, nincs TikTok, nincs újságcikk, semmi. Ha pedig mégis, akkor ennek legyen nagyon súlyos következménye!! A bejárotokat pedig őriztetni kellene, hogy még véletlenül se jussanak be illetéktelenek.
Sürgősen tenni kell valamit az ellen, hogy az ilyen esetekből az ellenfél politikai tőkét kovácsolhasson!!!
Kétes
2024-08-15 at 15:14
A dolgozókon, a betegeken és a betegek hozzátartozóin kívül senkinek nincs köze ahhoz, mi történik a kórházakban. Nincs olyan közérdeknek nevezett valami, ami az egyén gyógyulása elé helyezendő! Magyar Péter takarodj, ha nem tudsz segíteni!
Mikia35
2024-08-15 at 15:13
Rossz helyen csöngetett MP!
A Hűvösvölgyi úton van (volt) a Hárshegyi vigyorgó, ahova neki beutalója van!
Bár Fleto ezt bezáratta, azért még MP-t biztosan beengedik.
A hátsó épületszárnyban volt a zártosztály, ott még találhatna magának ágyat!
Szőke ciklon
2024-08-15 at 15:13
Nem védekezni, magyarázkodni kéne, hanem feljelenteni hitelrontásért, uszításért!
Álljunk már végre a sarkunkra, és az ilyen rongyemberek hamis vádaskodásainak elbírálását bízzuk az igazságszolgáltatásra. Van már annyi a rovásán, hogy egy tisztességes bíró több évet is kiszabna rá!
rókerzsót
2024-08-15 at 15:11
Ki gondolta(nagyjából mindenki).. Nanáhogy’ igyekeztek minél magasabb hőmérsékletet “mérni”. Ha nem találnak elég meleg tereptárgyat, még alá is gyújtanak. Csoda, hogy nem 50 fokot hazudtak..
Vízöntő
2024-08-15 at 15:07
Volt beutalójuk?
Nem!
Akkor mit kerestek ott?
Találkoztak ott kórházban levő vagy beutalt vizsgálatra váró betegekkel? Az ottlétük is személyes adat, semmi közük azokhoz, ha egyenként nem engedélyezik nem is videózhatják őket, a kórhát engedélye azt nem pótolja!
Volt engedélyük mindenkitől?
Az ukrán frontra menjenek mindkét fél engedélye nélkül videózni a szarházi fontoskodók! Ott nem ijedős kórházi vezetők fogják kérdezni őket! Vagy ahhoz tele a gatya?
bl
2024-08-15 at 14:50
Én se hiszem, hogy meg tudja mérni a gyereke lázát egy digitálissal. Ahányszor mér, annyiféle eredménye lesz. Hehehe, de azért ért mindenhez is.
oshon
2024-08-15 at 14:36
Az szomoru te balfszok hogy azt a gyikot bengedtetek oda hamiskodni … ilyen alapon johet egy ciganyvaida is a bandajaval es o is keszitheti sajat felmereseit , meg aztan az utca koldusainak egy “kuldotsege” meg stb ! Hat lofsz , milyen alapon maszkalnak azok a balfsz kigyocskak a korhazakban , anelkul hogy engedelyt kapjanak a korhaz vezetoitol ?! Meg ha engedelyt kaptak , akkor kuss a lofszba , es mondjon le ezeknek a hazugsagoknak a “hatasara” … fsszopo gecik – fujjj !