Pesti Srácok

Piros-fehér-zöldre színeződött München! – Elképesztő magyar éremeső a multisport Eb zárónapján!

Piros-fehér-zöldre színeződött München! – Elképesztő magyar éremeső a multisport Eb zárónapján!

Valóságos éremzuhatag érte a magyar küldöttséget a Münchenben zajló multisport Európa-bajnokság zárónapján, a kajak-kenu viadalokon, és kitettek magukért a nyílt vízi úszóink is Rómában, ahol mind a nők, mind pedig a férfiak tíz kilométeres távján két-két honfitársunk is a legjobb tízben végzett!

Utolsó napjához érkezett a Münchenben zajló multisport Európa-bajnokság, amelynek részeként ma a kajak-kenu-döntőket vártuk leginkább, hiszen több táv döntőjében is jelentős eséllyel remélhettünk magyar éremszerzést. Így is alakult, elképesztő magyar sikereket hozott a kajak-kenu versenyek utolsó napja is.

Már kora reggel, a para kajak-kenu döntőkben két nagyszerű magyar eredmény született. Kiss Péter Pál megvédte Európa-bajnoki címét, ezúttal is aranyérmes lett KL1-ben, amellyel zsinórban harmadik kontinensbajnoki címét szerezte meg a mindössze 19 éves sportember. Kevésen múlott, hogy két magyar érmes legyen ezen a távon, hiszen Suba Róbert negyedik lett. A női para kajak KL2-es versenyszámában Varga Katalinnak tapsolhattunk, aki bronzérmes lett.

Kiss Blanka és Lucz Anna a dobogó tetején! Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Kiss Blanka és Lucz Anna a dobogó tetején! Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
PestiSracok facebook image

Hasonlóan nagy magyar sikereket hoztak a kajakosok és kenusok döntői is. Női kajak egyes, 1000 méteren (K1-1000) Pupp Noémi kissé beragadt ugyan a rajtnál, ám a táv feléhez közeledve felzárkózott a vezetőkhöz, majd „rátett egy lapáttal”, szép lassan elhúzott és hatalmas győzelmet aratva Európa-bajnok lett. A délelőtti versenyszámok közül további kettőben magyar aranyérem született. A női kenu kettesek 200 méteres (C2-200) sprintszámában a Bragato Giada–Nagy Bianka kettős szoros versenyben aratott nagy győzelmet, az utolsó húzásokkal és a hajó remek berúgásával előzték meg a szinte végig élen lapátoló spanyol duót. És még nem volt vége az aranyesőnek, hiszen a női kajak kettesek sprintversenyében (K2-200) a Kiss Blanka–Lucz Anna kettős nemrégiben megnyert vb-aranya után az Eb-elsőséget is begyűjtötte.

Kopasz Bálint és Nádas Bence nagyszerű versenyzéssel lett Európa-bajnok. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Kopasz Bálint és Nádas Bence nagyszerű versenyzéssel lett Európa-bajnok. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A délutáni program során is folytatódott a magyar varázslat. Rögtön az első számban női kajak egyes 500 méteren (K1-500) Rendessy Eszterért szoríthattunk, és rá is szolgált a szurkolásunkra, mert frenetikus hajrát kivágva végül a második helyen ért célba, újabb érmet nyerve ezzel a magyar küldöttség számára. A férfi kajak kettesek 500 méteres mezőnyében (K2-500) Nádas Bence és Kopasz Bálint hibátlan versenyzéssel aranyérmes lett, amely ezen a napon immáron a negyedik magyar arany volt a müncheni pályán.

A slusszpoén a női kajak négyes ötszáz méteres versenye volt (K4-500), amelyben ismét csak a nagyszerű hajrá hozott magyar érmet. A vb-nyolcadik, Kiss Blanka–Lucz Anna–Csikós Zsóka–Gazsó Alida összetételű magyar négyes kiválóan rajtolt, és a nagy esélyes lengyelekkel sokáig fej fej mellett haladt az élen. A lengyelek féltávnál beleerősítettek és egyértelművé tették, hogy ők lesznek a szám aranyérmesei, ám a mieink sem hagyták magukat. Egy kisebb lassulás után a legvégét ismét nagyon megnyomták a lányok és végül a harmadik helyen értek célba.

Két-két magyar az élbolyban nyílt vízi úszásban is

A kajak-kenu döntőkkel párhuzamosan ma rendezték meg Rómában nyílt vízi úszás döntőit is, amelyben szintén volt magyar érdekeltség.

Teljesen jogos Olasz Anna túláradó boldogsága: az igen előkelő hatodik helyen végzett az Európa-bajnokságon! Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Teljesen jogos Olasz Anna túláradó boldogsága: az igen előkelő hatodik helyen végzett az Európa-bajnokságon! Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Férfi 10 km-en Rasovszki Kristóf a hatodik, Betlehem Dávid a kilencedik helyen ért célba, míg a nők 10 kilométeres versenyében Olasz Anna – egy elképesztően izgalmas és szoros befutót hozó viadalon – szintén a hatodik helyen végzett, Rohács Réka pedig tizedik lett.

Vezető kép: Kiss Péter Pál para kajak Európa-bajnok a dobogó legfelső fokán a multisport Európa-bajnokságon, Münchenben. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."