Pesti Srácok

Plusz-mínusz: Bősz Anett továbbra is történelmi bűnt emleget a keresztényüldözéssel összefüggésben

Történelmi bűn, ha a kormány a kommunikációjában és magatartásában kiemeli a világ legnagyobb vallási közösségét, hiszen a többi világvallás gyakorlói is számos atrocitásnak vannak kitéve – ismételte meg korábbi álláspontját a Hír TV Plusz-mínusz című műsorában a liberális Bősz Anett. Vitapartnere, Juhász Hajnalka miniszteri biztos kiemelte: nagyon fontos, hogy Magyarország az ezeréves keresztény kultúrával a háta mögött napjainkban az üldözött keresztények hangja legyen. A kormánypárti politikus felhívta rá a figyelmet, hogy a keresztények nélkül soha nem lesz béke a Közel-Keleten, és ezt még a mérsékelt muszlim vallási vezetők is elismerik.

Azbej Tristan, a Miniszterelnökség államtitkára május elején a Hír TV Terc című műsorában arra hívta fel a figyelmet, hogy világszerte népirtás zajlik a keresztény közösségekben. A kijelentésre reagálva Bősz Anett nyílt levelet fogalmazott meg, amiben azt írta, hogy történelmi bűnt követ el az, aki a Srí Lanka-i terrortámadások kapcsán a keresztényüldözést hangsúlyozza. Az ellenzéki politikus állítására Juhász Hajnalka úgy reagált: az a történelmi bűn, ha valaki a keresztényüldözést ideológiai alapon kérdőjelezi meg.

Szarvas Szilveszter műsorvezető kérdésére, hogy a liberális logika szerint miért is vállalhatatlan keresztényüldözésről beszélni, Bősz Anett igyekezett leszögezni, hogy az írásából kiragadott mondatai nagyon hasonlítanak ahhoz az esethez, amikor tavaly azt javasolta, hogy az anyákat anya helyett a keresztnevükön szólítsák a hivatalokban, hiszen akkor is nagy felzúdulást történt a jobboldali sajtóban. A liberális politikus szerint az Azbej Tristannak írt levelében arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy nemcsak a keresztényeket üldözik a világban, hiszen például jelenleg népirtás zajlik a muszlim rohingyák között. Az ellenzéki képviselő szerint a keresztényi értékek azt jelentik, hogy azokért is tenni kell, akik nem a saját vallási közösségből érkeznek, vagyis nem lehet különbséget tenni különböző vallású emberek között.

– hívta fel rá a figyelmet Juhász Hajnalka. A miniszteri biztos leszögezte: a nemzetközi jogi tényeket nem szabad politikai vagy ideológiai alapon megkérdőjelezni. Juhász Hajnalka világhírű kutatóintézetek szigorú statisztikára hivatkozva elmondta: naponta 11 keresztényt öltek meg pusztán a vallási identitása miatt, a 2019-es adatok szerint 4166 keresztényt gyilkoltak meg és 1200 keresztény templomot érintettek támadások. Hozzátette: az elmúlt hét évben 40 százalékkal csökkent a közel-keleti keresztények száma.

– emelte ki a politikus a brit külügyminisztérium májusi jelentése alapján.

Bősz Anett szerint amikor a kormány keresztényüldözésről beszél, akkor azt közvetíti a magyar társadalom felé, hogy a keresztényeknek Európában is félniük kell. A képviselő természetesnek nevezte azt, hogy ha a világon minden harmadik ember keresztény, akkor a vallási üldözöttek között az ő számuk lesz a legnagyobb.

Juhász Hajnalka rámutatott: ha 2050-re gyakorlatilag eltűnnek a keresztény közösségek a Közel-Keletről, akkor – mint arra a mérsékelt muszlim vezetők is rámutattak – a Közel-Kelet vallásközi párbeszédje és a vallási egyensúlya fel fog bomlani. Hozzátette: arról a területről beszélünk, ami az őskeresztény vallás bölcsője, amelynek Európa a kereszténységét köszönheti.

Fontos a keresztény identitás, a történelmi gyökereink megvédése – szögezte le Juhász Hajnalka arra reagálva, hogy Bősz Anett hazugságnak nevezte azt, hogy az Európai Unióban is megjelent a keresztényüldözés. A liberális képviselő hozzátette: nem igaz, hogy aki keresztény, annak félnie kellene Európában. A kormánypárti politikus szerint igenis figyelni kell a lappangó keresztényüldözésre. Példaként hozta fel, ha katolikus templomokat mecsetté alakítanak át, vagy ha valaki identitását a kereszt viselése zavarja.

Forrás: Hír TV

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.