
Bár sokáig váratott magára, nyilvánosságra hozta az MSZP-Párbeszéd szövetség is, hogy kit támogat Szombathelyen az előválasztáson. Jött is a hidegzuhany, mármint Czeglédy Csabának, ugyanis nem mellé, hanem Ungár mögé álltak be, akárcsak a Jobbik. Ez pedig nem jelent mást, mint hogy a 6 milliárdos költségvetési csalással vádolt és négy másik büntetőeljárásban is érintett Czeglédyt csak Gyurcsány támogatja… Az őszi előválasztáson a vele szemben a szintén összellenzéki támogatásban bízó Ungár Péter úgy áll ki, hogy az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik és persze saját pártja, az LMP is őt támogatja. Kérdés, hogy Gyurcsány meddig tartja még fenn a rejtélyes véd- és dacszövetséget.
Ahogy arról már írtunk, látványosan fordulnak el a baloldali pártok és eddigi támogatók az egyre cikibbé váló Czeglédy mögül: míg korábban a baloldal arcainak tekinthető politikusok még tüntettek is érte, egy Gyurcsány, Dobrev Klárával és Molnár Csabával még az előzetes tárgyalásán is megjelent, legutóbb amikor vádlottként állt bíróság elé, nem csak hogy Gyurcsányék nem voltak sehol, egyetlen ellenzéki sajtóorgánum sem volt kíváncsi Czeglédy mondandójára, azon kívül sorra szivárognak ki dokumentumok, nyomozati iratok saját köreiből. Legutóbb egy hamisított lehallgatási jegyzőkönyvet dobott be valaki szintén a baloldalról – ami miatt még többen szorulhatnak.
Czeglédy Csaba kétszer már mentelmi joggal próbált szabadulni a 20 év börtönbüntetéssel fenyegetett bűncselekmények miatti büntetőeljárás alól. Most azonban a jelöltség már kevés, mindenképpen mandátumot kell szereznie, csak akkor lesz újból mentelmi joga. Ehhez két út vezet, vagy egyéniben ő nyeri a választást a szombathelyi körzetben, vagy tuti befutó listára kellene, hogy feltegye őt a DK. A lista esetében már az EP-választás is megmutatta, hogy Gyurcsány ügyvédjének csak az utolsó, biztos esélytelen hely jutott. A helyzet most még keményebb, a nagy ellenzéki összefogásban, ha lesz olyan egyáltalán a választáson, az osztozkodásba oda is kellene férnie a fazékhoz, ahol jelentős tülekedés várható. A pártok közötti alkuk miatt az összellenzéki jelöltségtől sokan búcsúznak majd, a DK-ban, ők mind úgy vélik, áldozatukért cserébe tuti listás hely jár.
Czeglédy sokszor megüzente már, sajtónyilatkozatokban vagy a Facebook-oldalán, saját magát tartja a legerősebb baloldali jelöltnek, ő óhajt lenni Hende Csaba kihívója jövő tavasszal. A DK be is állt mögé, ahogy az kell, bár kampányát Gyurcsány és Dobrev nélkül, csendes magányában a szombathelyi haverokkal kezdte meg.

Június 8-án kezdte meg az előválasztási kampányt Czeglédy Szombathelyen. Hozzá nem látogatott el a kampány első napjára egy neves politikus sem… A pult mögött az a Szuhai Viktor áll, akit az egyik bűncselekményben érintett iskolaszövetkezetben is foglalkoztattak – Fotó: Facebook/Czeglédy Csaba hivatalos oldala
A vasi városban mindenki azt találgatta az elmúlt hetekben, vajon hova áll a többi párt, kit támogatnak majd. Először a Jobbik jelentette be, hogy ők bizony Ungár Péter mögé állnak be az előválasztáson. Ami sokkal fontosabb kérdés volt az MSZP-s vezetésű településen, hogy Nemény András és a szocialisták hova húznak.
Nos, nem kell tovább találgatni. Szerda reggel nyilvánosságra hozták, miszerint nem csak az MSZP, hanem a Párbeszéd is Ungárt ajánlja a választók bizalmába. A felállás eszerint a következő: Ungár Péter mögött saját pártja, az LMP, a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd, Czeglédynek meg maradt Gyurcsány, ha egyáltalán megmarad…

Czeglédy és Ungár összefutottak a kampánymunka során. Valakinek mintha nem lenne őszinte a mosolya… – Fotó: Facebook/ Czeglédy Csaba hivatalos oldala
Mit is mondhatnánk erre?
Bye-bye Csabi!
Solaris
2021-07-01 at 11:00
Hátradőlés.
Választásnyerés.
Vagy nem.
Enneirad
2021-07-01 at 06:55
Ideje lenne kiiktatni a listás szavazást, hogy az ilyen gazemberek, ordibáló ügynökök, nyomorult pozőrök és hitvány csalók ne tudjanak bejutni az Országgyűlésbe.
Rókafogtacsuka, csukafogtaróka
2021-07-01 at 06:07
Mi az, hogy “már csak Gyurcsányék” támogatják?!
Eddig is ők támogatták.
Mi vel a teljes ellenzék maga Gyurcsány irányítása alatt áll, tök mindegy, hogy ki mit nyilatkozik, ki hol volt, van, lesz.
A lista elején ott lesz.
Zita
2021-07-01 at 00:20
győző2018: valamint: donát, fekete-győr, apró-dobrev… a nagyobb klánok.
gyozo2018
2021-06-30 at 22:58
Kedves Angéla!
A szavazóik miatt nem mentek el a bíróságra.
Nem álltak ki mögüle. Sőt!
Minden onnan jött információt ezerszer meg kell vizsgálni,
átgondolni, mert 999,999 dezinformáció.
Vén EuRÉPA, a Rüfke Nő
2021-06-30 at 22:56
Zsike
2021-06-30 at 22:20
Pontosan erről van szó.
Színjáték a szavazók felé.
Ahány reszli párt, annyiféle szavazóbázis.
Sokan nem szavaznak át azokra, akik kedvéért visszalépnek,
stb., stb.
Azokat a szavazókat meg kell tartani, és csak átveréssel megy (mint a Jobbikból a vezetők által gründolt MiHaM, pl.)
hiszen már egyik párt sem létezik, csak névleg.
Listán fog bejutni.
Vén EuRÉPA, a Rüfke Nő
2021-06-30 at 22:53
Peter Bartok (fb)!
A maffiózó listás helye meglesz.
Zsike
2021-06-30 at 22:20
Sajnos, én nem vagyok optimista abban a tekintetben, h Czeglédi ne úszná meg a börtönt! Meg fogja! Az, h most kiálltak mögüle egyesek, taktikai húzás a részükről a választók felé, egy színjáték.
Egyébként az éppen elég, h a Gyurcsányék mögötte vannak, és lesznek is, mert nagy a tét mindhármuk számára. Czeglédi sose fog beszélni, ebben biztosak lehetünk. Nem teheti meg, mert még a börtönben is kinyírnák! És értelme sem lenne, mert Gyurcsányékat védi a globalista Soros-hálózat és nem engedi el a kezüket, mert Fletóék kifelé is nagy tétben elkötelezettek, sőt, politikailag a nemzetközi libbal mo-i helytartói, bástyái. Mi érdeke lenne Czeglédinek feldobni ezt az erős, jól jövedelmező kapcsolatot, ami nemcsak kapcsolat, hanem erős kapocs!
Veritas Samu
2021-06-30 at 22:07
Szombathelyen ennyire sok hülye ember van?Persze a nyugati határ mellett élnek és átszűrődik a mostanában oly nagyfokú nyugat-európai baromság-s ez hatással van a szombathelyiekre.Sajnálom őket!
Csámpás Marcsa
2021-06-30 at 22:01
Olyan pofája van enne az Undor Péterek, mint egy tevének. :(((
Ritka ocsmány, a patkányképűvel együtt meg külön rémkép.
Polgar
2021-06-30 at 21:46
Majd fletó es dobrev viszi a tajkajat a börtönbe es megölelgetik!
Anna
2021-06-30 at 21:46
@Dobos Róbert: a számból vette ki a szót! Szegény Szombathely…
Polgar
2021-06-30 at 21:44
Ejthetik, de mi lesz, ha beszélni kezd?
Nonvideor
2021-06-30 at 21:36
Vadainak üzenem, oldassa fel az ügyvédi titoktartást!
?????
“Fiaim, csak énekeljetek!”
Tudományos libsizmus
2021-06-30 at 20:22
Sokat tud Gyurcsányékról. Ha Czeglédy bukik és elkezd énekelni, bukik Gyurcsány és Dobrev is.
Nonvideor
2021-06-30 at 19:40
Ez csak műsor a szavazóiknak. Ha bevallanák, hogy már minden ballib pártot benyelt Gyurcsány, akkor a reszli pártok szavazói nem szavaznának rájuk.
Így még megvan az illúziójuk, hogy egymással versenyeznek, még vannak lmp-s momo-s, együtt-ös, jobbikos, mihamos szavazók.
A DK-t és a ballibek egyik felét Gyurcsányék, a Jobbik, stb viszi.
A maradékot HARÁCSony.
Így akarják biztosítani, hogy törésvonalak mentén ne legyen lemorzsolódás.
Természetesen aztán koalíció lenne a DK és HARÁCSony összefogás között, megfejelve a Jobbik-
mutáns MiHaM-mal, aminek eredendő feladata, hogy a csalódott jobbikos szavazókat felvegye.
&
Tehát
DK + Jobbik + MiHaM
HARÁCSony -LMP-MOMENTUM
Fixit
2021-06-30 at 18:24
– simán összeáll az mszpsekkel (helyesen)
Fixit
2021-06-30 at 18:23
jahh nincs is annál szebb amikor Ungárpetike megvetően mesél arról, hogy az ő pénze a NER-ből jött, de simán összeáll Gyurcsányékkal hát ez roppant hiteles, de a Szombathelyiek tudják …
Ceglédit, ha megkínálják pár évvel biztos érdekes dolgokat fog mesélni. Kérdés kitől fél jobban a gazditól, vagy a zárkatársaktól, mert úgy tűnk nála keményebb figurák és nehezen viselték a luxus után bent a dolgokat …
Polgar
2021-06-30 at 17:38
Ez a zsigeri bűnöző ugy jár, mint az arulók, hasznaljak, majd eldobjak! Jákobra is ez var.
gyozo2018
2021-06-30 at 17:13
Zita2021-06-30 at 14:09
Mariscja, Gerő, Schiffer, Ungár…
aladin
2021-06-30 at 17:03
Czeglédi csak ugy tud megszabadulni ha mindent beval, Gyurcsányt félretéve és a saját szabadulási érdekeit nézi. Szabadulás vagy börtön. Nem éri meg, hogy Gyurcsányt védi és ezért kapjon vagy 6-8 évet. Czeglédi vallomásai már nem érvényesek, a biroság rájött hogy azok is hamisak.
obsitos
2021-06-30 at 17:03
Gy. F. csak a saját valagát védi, de az időzítés jó:
-Most kell lecsapni a piszokra, nincs jelölve sehol, semminek !!!
Szabó László
2021-06-30 at 16:16
Ceglédi sokat tud! Gyurcsány pedig nem akar úgy járni, mint Zuchslaggal, akinek elengedték a kezét, és a böriben énekelni kezdett! Naná, hogy van, és lesz is véd és dacszövetség!
gyurcsányiviktor
2021-06-30 at 15:22
A gyurcsányi az utolsó pillanatig támogatja majd ezt az elítéltet, hiszen a maffia ezen alapul.
A börtönben, majd a vörös segély támogatja – ellátja vazelinnel -, ahogy azt 100 éve teszik az internácik.
Végül elengedik majd.
A bu.ilobby erősebb lesz, mint az omerta.
Vízöntő
2021-06-30 at 14:16
Naná hogy Ungárt támogatják, neki is vannak milliárdjai, és egy – a 2010 előtti évtizedről is – nagyon sokat tudó nagynéni az újpesti laborban!
Zita
2021-06-30 at 14:09
nonvideor: így nevelte a kisfiát. mariskának csak egy projekt a fidesz. peti projektje az lmp – amíg még létezik -aztán majd átlép egy másik projektbe.
gyozo2018
2021-06-30 at 14:09
Jozsef Mesaros (fb)
Zuschlag kispályás volt. Gyurcsány utálta valamiért.
Nem érdekelte őket, hogy antiszemita dumát nyomott.
Lendvai Ildikó tartotta vele a kapcsolatot.
Valakik kifizettek helyette 50 millát. A bíró “nem tartotta szükségesnek”,
hogy az eredetét fürkéssze.
Ugye, milyen érdekes? Kell még valamit mondanom é, Ildikó?
Valaki
2021-06-30 at 14:06
Meddig tartja fenn a gyurcsány a szövetséget?
Hát ameddig ceglédy akarja.
Ki gondolja,hogy nincs a ceglédy kezében annyi bizonyíték, hogy gyurcsányt bármikor ne tudná kinyírni. Maffia ez.
gyozo2018
2021-06-30 at 14:06
Nem hiszem. Szerintem akár Dobrev helyére is befurakszik.
Túl sokat tud.
A többi hiéna tülekedik, lehetőleg ki akarják lőni, de
az Apró-Gyurcsány-Dobrev maffia érdeke, hogy megússza.
Dobos Róbert
2021-06-30 at 13:36
Egy buzzancs,meg egy bűnöző,fantasztikus választék!
Gullwing
2021-06-30 at 13:32
Szép felhozatal egy börtönviselt csaló meg egy deviáns aki a papa pénzén let az aki.
Nonvideor
2021-06-30 at 13:27
Az antikományista Marischka asszony hogy viseli, hogy a fiacskája
egy liberálnyilasbolsevik hazaárutróger, aki egy maffiabűnözővel paktál?
Még mindig büszke a politikai karrierjére?